Blog

Jelen a múlt...

2016.10.31 18:18

A kicsi lámpás, villanófény,
mint a villám, csapott belém.
Nem ma történt, ez csak a múlt.
Bőgött, zörgött, majd elnémult.
Eljött hozzám, megállt elém,
karjait nyújtotta felém.
Én elfogadtam, meghallgattam.
El is állt tőle a szavam.

S így maradtunk, kéz a kézben.
Átölelvén, szerelemben.
Ketten őrízzük a tavaszt,
míg a könnyből mosolyt fakaszt.
Rügyei halk nevetések,
s virágok az érintések.

Kezedbe adom hát szívem,
ha mindig maradsz, s leszel nékem...

Balatonszemes, 2016. augusztus 1.


És te milyen ember vagy?

2016.10.31 18:12

A teljesség igénye nélkül..

Milyen ember vagy te? - Ez a rövidke mondat nem csupán költői kérdés volna részemről, mint inkább megválaszolandó. De nem nekem, hanem önmagunk számára. Tényleg, szoktunk egyáltalán ezen elmélkedni?
Vagy csak éljük a mindennapjainkat jól, rosszul, tudatosan, avagy céltalanul, ki-ki a maga habitusának, legjobb tudásának megfelelően? Tették-e már fel valaha is ezt a kérdést nekünk, és ha igen, mi volt rá a válasz? Az ember ösztönösen jónak próbálja mutatni magát, mert hogyan is nézne az ki, ha mások rossznak tartanák? Nevezhetjük ezt egyfajta önvédelemnek is, hiszen általános elfogadottságként a jót szeretjük, míg a rosszat visszautasítjuk. Ebből kiindulva pedig ki az, aki választaná inkább a kirekesztettséget, mint mások szeretetét? Egészséges érzeletű ember semmiképp. De mi magunk, valóban jók vagyunk-e? Képesek vagyunk-e önmagunkra objektíven, mintegy kívülállóként tekinteni és, minden elfogultság nélkül, magabiztosan kijelenteni: Igen, én jó ember vagyok! Úgy vélem, nem létezik csak jó és csak rossz ember. Hiszem, hogy mindannyiunknak vannak jó és rossz oldalai is, ahogyan a mindennapjaink sem egyformák.

Mostanában sokat gondolkodom azon, vaj'h ÉN milyen emberré váltam az elmúlt több, mint három évtized során? Alapvetően jó embernek vallom magamat, és ezen nézetemet bátran vállalom is. Egész eddigi életemben úgy éltem, hogy másokat tudatosan ne bántsak. Talán még a konfliktushelyzeteket is elkerültem. Nem minden esetben álltam ki a véleményem mellett, ha az a másokéval szemben ütközött. Nem biztos, hogy ez volt az egyetlen és megfelelő út részemről, de én ezt az utat választottam. Mindazonáltal tudom, hogy vannak rossz oldalaim is, nevezzük ezeket tulajdonságoknak. Természetesen ezen tulajdonságok megítélése is elég szubjektív lehet, tekintettel arra, hogy míg egyes emberek negatívként kezelik, addig mások szemében talán éppen pozitívnak minősül. Elvégre nem vagyunk egyformák. Mi nem lehetünk egyformák! Mindannyian
máskor, máshol, más körülmények között láttuk meg a napvilágot és nevelkedtünk, formálódtunk. Más emberek, élmények hatottak ránk, más és más tapasztalatokat gyűjtöttünk akaratosan és akaratunktól függetlenül. Mi valóban mások vagyunk.

És talán éppen ebből a "másságból" fakadóan, míg önnön magunkat próbáljuk minél jobb színben beállítani, addig másokat hihetetlen gyorsasággal és kíméletlen módon vagyunk képesek kritikákkal illetni. Mert ilyenek vagyunk. Ha úgy tetszik, ítéletet mondunk, "ítélkezünk". Akár bevalljuk magunkról, akár nem. Én is, te is, ő is.. Tesszük mindezt ráadásul annak ellenére, hogy soha nem jártunk a másik cipőjében. Nem éltünk át olyan élethelyzeteket, melyeket ő, nem rendelkezünk ugyanolyan személyiséggel, mint amilyennel ő rendelkezik.

(...)

És, ha azt a kérdést teszem fel: boldog ember vagy te? Vajon hányan vágnák rá gondolkodás nélkül, miszerint igen, ők valóban boldogok? Feltételezhetően már jóval kevesebben, mint ahányan a "jót" vállalnák magukra.
De, ha az ember nem boldog, akkor abból egyenesen következik, hogy boldogtalan? Köztes állapot nem létezik? Dehogynem! Mint, ahogy véleményem szerint nincsen csak jó és csak rossz ember, úgy nem létezhet csak boldog és boldogtalan ember. Mert mit is jelent a boldogság? Átmeneti állapot csupán, mely az öröm
érzésével, egyfajta megelégedettséggel tölti el az ember szívét. Nem lehetünk csak boldogok vagy boldogtalanok, viszont lehetünk harmóniában önmagunkkal és a világgal. És ha ez a kiegyensúlyozott állapot állandóvá válik, akkor talán joggal sorolhatjuk magunkat inkább a boldog kategóriához, mintsem a boldogtalanhoz.

(...)

Igen, a mélyreható önértékelés napjait élem, mely elfoglaltság részemről nem feltétlenül kellemetes, viszont annál inkább szükséges. Hiszem, hogy időnként meg kell állnunk a mindennapos rutinban és szeretteink, a környezetünkben élő emberek mellett saját magunkra is szánni némi figyelmet. Legyen ez egyfajta lelki megtisztulás időszaka.

Nem vagyok tökéletes! Ezt sosem állítottam magamról és túlságosan okos embernek sem gondolom magamat. Átlagos, egyszerű nő vagyok, aki előtt egyre határozottabban körvonalazódik, hogy mit szeretne elérni az
életben, mi teszi boldoggá, és mely tényezők azok, melyeket egyértelműen ki kell zárnia ahhoz, hogy minél teljesebb, kiegyensúlyozottabb életet élhessen. Mily könnyű ezt így megfogalmazni, ugyanakkor milyen nehéz véghez is vinni! Nem igaz?

Tanulok. Ezúttal azonban nem az iskolapadban ülve, hanem az élettől kapott pofonok kereszttüzében állva. Tanulok az ütésektől "nyert" tapasztalatokból és a bölcs emberektől. 36 éves múltam, több végzettséggel rendelkezem, melyek jelen pillanatban számomra nem többek a papíroknál. Az életben ugyanis ahhoz, hogy milyen emberi kapcsolatokat építek ki, vajmi keveset érnek. S bár eddig is sokat tanultam, jó ideje látom, még
mindig mily keveset tudok! Töredékét annak, mely tudással felvértezvén könnyedebben, és sebek, sérelmek szerzése nélkül alakíthatnám a sorsom. Mert a papírok az anyagi kiszolgáltatottságon kívül nem védenek meg mástól, másoktól. Sem önmagam hibáitól, sem pedig a csalódásoktól.

(...)

S, hogy milyen ember vagyok is én? Jó, rossz vagy boldog...? - Vagyok, aki vagyok. Amilyenné lettem és amilyenné még válni fogok. De mire ehhez a kérdéshez eljutok, annyit tudok csupán magamról, hogy nem
rossz...

Budafok, 2016. május 11.



Álomkép...

2016.03.31 10:22

Vadvirágként
buja zöld közt bújva,
kötéltáncot járva,
szerenádon ringva,
kusza álomképben
lassan közel libben.
Ködfátylát lerántja,
s ím felsejlik az útja.
Rájön, hogy szerettem,
hát meghajol előttem.
Feledvén a múltat,
halkan így szólongat:
Kéri, legyek ő újra.
Karját felém kitárja,
s együtt lépünk a mába...

Kispest, 2016. március 31.

Minden és semmi...

2016.03.31 10:21

Minden változik, mert nincs már mozdulatlan.
Ahogy nincs lakatlan hely és elfogadhatatlan...
Kérdésében a válasz, mert ő már ki is mondta,
ezeregy éj titkát azzal el is hantolta.

Másképp süt az égen fent az a szép telihold,
most karcsúbb sziluettje, régen még kövérebb volt.
Lámpást gyújt egy csillag, és lám, tovább is adja.
Őrizze más a fényét, neki ne legyen gondja!

Semmi sincs úgy, mint rég. Nincs már felfoghatatlan.
Ne is keresd okát, mert ott van szavaidban.
Nem sürget az idő, nem hajt minket a világ.
A jövőnk egyre messzebb, de kell is a távolság...

Kispest, 2016. március 25.

 

Egyszer...

2016.03.31 10:20

Hideg lett most minden. Bár nyílnak a virágok.
Nem melegít semmi, úgy reszketek és fázok.
Eső mossa lelkem, tisztább már nem lehet.
Kérdőre von engem, de nincsen rá felelet...

Azt mondtad, hogy egyszer majd megoldódik minden!
És nevetünk a bajban, míg sírunk örömökben...
Óvón átkaroltál és megfogtad a kezem.
Én naív kisgyermekként, lám mindezt el is hittem..

Zúzmara a padlón, szép csipkefüggöny libben,
én éberen is alszom, s ím megáll épp előttem.
Lassan közel hajol, hogy érzem lehelletét,
ó, bárcsak elringatna és álmom nem tépné szét!

Egyszer... jó lesz minden, hisz megígérte nekem.
És nevetünk, ha baj van, majd sírunk örömünkben.
Nem veszítünk akkor, mert mindkettőnk csak jót nyer.
Lágy, meleg tavaszon a Nap is kisüt egyszer...

Kispest, 2016. március 25.

 

Így jó…

2016.03.31 10:19

Féltett kincsem a most, itt és veled.
Édes jelen, mit a múlt el nem feled.
Emlékeink közt boldog órák,
szívem szíveddel összezárják.

Higgy, hogy higgyek, és úgy érezzük,
soha külön, csak mindig együtt!
Várlak, vársz még, mert így lehet jó,
ne nyíljon többé ki az ajtó!

Egy éjszakában ott van az összes,
nem bánattól, inkább örömtől terhes.
Jövőnket látja szememben a szemed,
mert mindig így és minden így jó veled…

Kispest, 2016. március 16.

Leszakajtott virág

2016.03.11 16:52

A legszebb virág is elhervadhat egyszer,

főképp, ha nem táplálják kellő szeretettel.

Elmúlik úgy, meghal, s eltűnik a porban,

nem nyílott ki jókor, nem élt hát jó korban.

Madarat tolláról, míg virágot szirmáról.

Eldöntöd, hogy így jó, s nem vagyunk oly távol...

Könnyű az erősnek, míg szenvedhet a gyenge!

S én egyre csak azt kérdem, vajh' merre tartok, merre...?

Egy sóhaj most a világ, lám belefér a bánat,

ám nem intek még búcsút, nem én, még a mának!

Hagyom, hogy leszálljon a szívem közepébe,

s ha csak egy csepp jóság is, csurranjon beléje...

Kispest, 2016. március 11.


Tizenkilenc

2016.03.06 16:33

Bússal teli öröm. Játék és a miénk.

Annyi, amit kapunk, ennyi ül le
mellénk.

Együtt töltött idő, végtelennek
hitt éj.

Elszáll, mintha nem is lett volna,
oly csekély.

Lassan jön, míg gyorsan el is illan
tova,

nem látjuk, hol jár már, de itt maradt
a nyoma.

Bennünk él az tovább, őrizzük a
lángját,

nem hagyjuk elhunyni, felkavarjuk álmát.

Tolvaj lett az idő, ellopott hát
mindent,

ködként borít engem, látom, hogy
mit jelent.

Vakító a napfény, mégis bizton
tudom,

mellettem, ha ébredsz, nem maradok
vakon.

Gyilkos most az idő, megöli a
percet,

hiába nyög fájón, ráüti a csendet.

Kábul ím az óra, lassan végére ér,

búsan ing a karja, holnapot nem
ígér.

Folyó partján állok, nézem csodás
vizét.

Bárcsak velem lenne, s foghatnám a
kezét!

Vihar szele érint, a mélység
csábít, lehúz...

Ma még tizenkilenc, holnap egy
híján húsz.

Kispest, 2016. március 6.


Egészségben, boldogságban...

2016.03.06 16:32

Drága szavak, olcsó vásznon

kivetítve csak ezt látom.

És ha szegény, de a szíve

többet ér, mint a Világ kincse...?

- Legyél boldog! - mást sem hallok.

Így kárognak a bolondok.

Lennék én, hisz ezt akarom,

s a boldogságot egyre hajtom.

Kerestem hát mindenfelé,

ki tudja hány fulladt belé...?

Megtaláltam.

És most így jó!

Nincs is ennél igazabb szó.

Szegénységben, gazdagságban,

mindegy az, csak Ő a vágyam.

Öröm, bánat, mind egyre megy,

a vége mégis csak az az Egy.

Az sem gond, amikor beteg,

vele együtt én szenvedek.

Átkarolom, meggyógyítom,

érezze a "gazdagságom".

Megosztom azt is Ővele,

forrjon be az összes sebe.

Mert Ő az erőm, az én váram.

Emberségben, józanságban.

Kispest, 2016. január 22.


Hideg. Meleg…

2016.01.13 13:58

 

Melegség itt bent, és fagypont kívül.
Dermesztően fűt az érzés,
mely egy ideje szívemen ül.

Tágas immár a lélek, míg szűkké válik a világ.
Nyitott kapumat döngeti,
s mellé egy mosolyt is zsebre vág.

- Most írhatsz! – mondtad, és kezembe tollat adtál.
De mi végre az a szép toll,
ha lapot hozzá nem talál?

Nem írt a kéz, s lám nem fogott a toll sem.
Egyre csak fájt, nem csillapult,
helyettem is sírt száz feltépett sebem.

Ám nemrég kaptam egy vastag könyvet,
szűz fehér lapokkal. Még üres a belseje.
Egy árva betű, annyi sincs bent,
szavaimmal én írom tele.

Budafok, 2016. január 4.

 

<< 1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>