Blog

Hogy mi vagyok...?

2014.12.24 08:38

Egy apró érnek születtem,
mi lassan folydogált keskeny útján.
Majd patakként csörgedeztem,
napról-napra át hűséges kis köveimen.

De az élet tengernek nevelt,
s lám, óceánná nőttem ki magam.
Hogy lássák, mily nagy vagyok, erős viharként keltem,
s egy nap alatt az egész világot átszeltem.

Régóta musztáng vagyok, egy fékeveszett vad ló,
megzabolázhatatlan uralom, nem más.
Szilaj táncomat nézi, nézi egyre a Nap,
és irigy, mert ő nem lehet ily szabad.

Ez lennék hát én, nagy égi dörgedelem,
nincsen számomra már akadály!
S, hogy miként élek ezen a világon?
Lásd, apró vízcsepp vagyok az esőben.

Lágy, hűs esti fuvallat,
nem több, csak az vagyok.
S, hogy mi lesz, ha eláll a szél fúvása?
Talán örökre árnyék maradok...

Budapest, 2014. augusztus 22.

Graffiti (1. rész)

2014.09.28 10:45

A szerző

Előrebocsátom, hogy könyvem megjelentetésével nem kívánok graffitizésre (tagelésre) bíztatni senkit! A regény szereplői kitalált személyek, ahogyan a tárgyalt események is képzeletem szülöttei. Amennyiben bárki bármilyen hasonlóságot fedezne fel a valósággal, az csupán a véletlen műve. A könyvben található fényképek saját tulajdonomat képezik, azokat én készítettem. Történetemmel elsősorban szórakoztatni szeretnék, emellett semmilyen más szándék nem vezérelt a megírásánál. Tény, hogy a graffiti rongálásnak minősül, melyért pénzbeni büntetés, legsúlyosabb esetben meghatározott idejű szabadságvesztés róható ki. Vallom, hogy a graffiti illegális formája kártékony és ártalmas a köz vagyonának tisztaságára és értékére! Annak tehát, aki graffitizésre adja fejét, számolnia kell a szabálysértés lehetséges következményeivel.

 Mindezek után kellemes kikapcsolódást kívánok! 

                                                                                                          P. H. Ágnes

A Büntető Törvénykönyv
graffitizésre vonatkozó rendelkezései 

324. § (1) Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el.

(2) A büntetés vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztés, ha

a) a rongálás kisebb kárt okoz,

b) a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálást falfirka elhelyezésével vagy bűnszövetségben követik el.

(3) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha

a) a rongálás nagyobb kárt okoz,

b) az elkövető

1. kulturális javak körébe tartozó tárgyat, régészeti lelőhelyet vagy műemléket,

2. vallási tisztelet tárgyát, illetőleg vallási szertartás végzésére szolgáló épületet vagy tárgyat,

3. temetési helyet, temetkezési emlékhelyet, illetőleg temetőben vagy temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt tárgyat,

4. nemesfémet, nemesfém ötvözetét vagy fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot kisebb kárt okozva rongál meg.

(4) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha

a) a rongálás jelentős kárt okoz,

b) az elkövető

1. kulturális javak körébe tartozó tárgyat, régészeti lelőhelyet vagy műemléket,

2. vallási tisztelet tárgyát, illetőleg vallási szertartás végzésére szolgáló épületet vagy tárgyat,

3. temetési helyet, temetkezési emlékhelyet, illetőleg temetőben vagy temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt tárgyat semmisít meg,

c) a rongálást robbanóanyag vagy robbantószer felhasználásával követik el.

(5) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás különösen nagy kárt okoz.

(6) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a rongálás különösen jelentős kárt okoz.

(7) E § alkalmazásában falfirka: festékszóróval, filctollal, vagy bármilyen más felületképző anyaggal létrehozott képi, grafikus, vagy szöveges felületbevonat, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges.

 Előszó

Hogy mi számomra a graffiti? Minden. Egyfajta kifejezőeszköz, az igazi művészet. Az élet maga. Az emberek számára én nem vagyok más, mint egy kisstílű bűnöző, egy nemkívánatos személy, aki tönkreteszi csodálatos épületeiket, járműveiket, akit csupán a polgárpukkasztás vezérel. Korlátoltak! Bár abból is van egy jó adaggal, vállalom. Számomra legalábbis örömet okoz, ha valakit ezzel felbosszanthatok. De nem csupán erről szól egy graffiti megalkotása. Ez egy életfelfogás, mondhatnánk úgyis, életforma. A graffiti gondolatával feküdni és kelni mindennap. Megtervezni, hogy mikor mit festünk és hova? A graffitisek kettős életéről sok esetben még szűkebb környezetük sem tud. Kénytelenek is azt titokban tartani, tekintettel a bukás várható súlyos következményeire. Ők az éj leple alatt kelnek útra és élik ki festői hajlamaikat. Az egész lényege az a varázs, mely a graffitizést körül veszi. Ebben benne kell lenni, különben aki csak nézi a különféle mázolmányokat, nem érzi át azok teljes szellemiségét. Csak ítélkeznek, mert az egészben odáig jutnak, hogy összerondítottunk valamely tákolmányt. Mi máshogy látjuk. Talán úgy, feldíszítettük. Hozzáadtuk a személyiségünket, ezáltal új értelemmel ruháztuk fel, többé tettük annál, ami.

Nevem Á. A haverjaim: Bé és Cé. Ezek nem tag-nevek, mert a balhét máshogy képzelem el. Írhatnám az egyik konkurens banda tagjainak neveit is, de minek csesszek ki velük? Társaimmal igazi csapatot alkotunk. Bejártuk már együtt Tolnát-Baranyát. De messzebbre is jutottunk, számtalan európai és tengerentúli országban megfordultunk. Nem tagadom, kettős életet élek, már évek óta. Azóta, hogy megízleltem a graffiti igazi ízét. Lehet, ha hagynák, hogy tegyük a dolgunkat szabadon, már nem is lenne vonzó számunkra. De olyan időszak biztos nem lesz, legalábbis nem Magyarországon. A graffiti nem holmi irka-firka, vagy egy lila vonal, melynek a végére valaki odabiggyeszti a barom tag-jét. Ez aztán a művészet felsőfokon, mondhatom. Marhaság! Azokat a tagokat, akik műemlékekre, egyéb tiltott helyekre fújnak, mi megvetjük és kiközösítjük. Nem tekintjük őket igazi writernek! A graffiti számunkra nem a feliratokat jelenti, hanem szép, igényes, művészien kidolgozott festményeket, több színű ábrákat. Akik csupán tagnevükkel töltik tele a város minden táját, azoknak célja, hogy minél több helyen találkozzanak saját, illetve a bandájuk nevével, hogy ezáltal próbáljanak területeket szerezni maguknak. Amíg ezek a kis firkászok köztünk tevékenykednek és korunk társadalma nem fogja fel a graffiti valódi lényegét, addig minket mindig is üldözni fognak és nem hagyják, hogy szabadon kifejezzük mindazt, ami bennünk van.

Mennyire más a helyzet külföldön. Nézzük csak példának okáért Los Angeles-ben az Echo Park-ot, vagy azt a bizonyos lakóépületet Philadelphiá-ban. Na, az már művészet! Emberek! Azokat nézzétek meg és utána ítélkezzetek nagy bölcsen! Aki utánuk csinálja, az igazán művésznek mondhatja magát. Nem holmi vászonra az olajfesték. Amíg tehát kishazánkban nem adnak teret nekünk, hogy bemutassuk nekik, miről is szól a graffitizés, addig marad a bujkálás, az éjjeli őrök mozgásának kifigyelése, terv készítése, aztán az akció megvalósítása. Igazi adrenalin bomba. Egy-egy ilyen bevetés minden apró mozzanatát előre meg kell tervezni, különben semmit sem ér az egész. Feltéve, ha valakinek eredmény, hogy a sitten köt ki, mert elszúrta az akciót. És hiába díszeleg munkája az adott metró szerelvényen, akkor már sütheti a tudományát. Számunkra azonban úgy teljes a siker, ha minden rizikót felvállalva, alapos felkészüléssel, azokat a minimálisra csökkentve, rajtaütés nélkül végigcsináljuk. A rajtaütés csak azért gázos, mert akkor elkaphatnak. Viszont ha el tudsz menekülni és megúszod, akkor király vagy és tiéd a pálya! Helyed van az igazi graffitisek között. De az elfogás kínos ügy, mert onnantól ugyebár egyenes út a fogda. Külföldön, a szigorúbb államokban még keményebb a helyzet. Ott véged van, ha elfognak. Aki ismerős a témában, annak nem is kell ecsetelnem. Márpedig ezt az egész graffitizést úgy érdemes elkezdeni, ha előtte nyakig merül az ember a témában. Nyakig merülni és megfürdeni benne. Különben csúnyán megütheti a bokáját. És utána, ha már keni-vágja a lényegét, kezdődhet az örömteli lubickolás. Ha érdekel ez a világ, és nem csupán a hecc kedvéért, akkor gyere, merülj velem és ússzunk együtt.

Kezdetek

Profi writer-ként mára elmondhatom magamról, hogy a gondos felkészülésnek köszönhetően, csupán pár alkalommal csúszott be hiba abba a bizonyos gépezetbe. Általában megúsztuk a mókát, bár olykor azért igencsak rezgett alattunk a léc. Azt nem állítom, hogy mindig tökéletesen hajtottuk végre az akciót, és ahogyan érkeztünk, köd előttünk, köd utánunk, kámforrá váltunk. Voltak bizony veszélyes helyzetek is, amikor hajszál híja volt annak, hogy egyáltalán megússzuk a csínytevést. Sérülések is történtek. Könnyebbek, de súlyosabbakra is volt példa. A legsúlyosabbnak az a haláleset tekinthető, melyről csupán szóbeszéd útján szereztem tudomást, jelen szerencsére nem voltam ott. De mindezek még várhatnak, annyira ne fussunk előre az időben! Nem szokásom az enciklopédiázás, mégis ha már belekezdtem egy átfogónak szánt graffiti témájú könyvbe, hát úgy gondolom, illő pár dolgot előre lefektetni, hogy a laikus olvasó is némileg képben legyen ennek a történetiségével, lényegével.

Mi is az a graffiti?

"A graffiti (görög eredetű, de Amerikából származó fogalom, melynek eredeti jelentése: feliratok) legjellemzőbb előfordulási helye a köztereken lévő falfelület, utcai táblák, és sajnos egyre többször magánépületek falai is. Szöveges formái a halandzsaszerű, de sok esetben aforisztikus feliratok, amik lehetnek versszerűek is. A szövegeken kívül jellemzőek a rajzok is. Szórófestékkel készült válfaja a tag. Falfirkák leletei az ókor óta ismertek. Divatjelenségként a nyugati világban az 1960-as években terjedt el. Vannak név szerint ismert alkotói is. Legnevezetesebb Keith Haring, de legtöbbjük -ahogy Magyarországon is-, névtelenül, illetve illegálisan tevékenykedik. A falfirkák gyűjtésének kezdeményezője Brassa volt, aki párizsi gyerekek falfirkáiról készített fotóalbumot." (Forrás: Wikipédia)

De honnan és mikor indult az egész őrület? Íme, egy kis történeti kitekintő:

Ez az irányzat is, mint annyi minden más őrület Amerikából pattant ki, mégpedig úgy, hogy 1970-71 táján, egy Taki nevű fószer "Taki 183" feliratokkal festette tele a várost. Mint utóbb kiderült a 183-as szám nem más volt, mint az utca, melyben lakott. A rendőrség nagy nehézségek árán rá is jött, de eddigre Taki-ka már híres emberré vált. Ötletét pedig sokan követendő példaként állították maguk elé, ezzel útjára indítván a graffiti-mozgalmat. Később a graffitisek formálni kezdték betűiket, illetve feldíszítették és ki is színezték azokat. Lassanként pedig rátaláltak saját stílusukra, azokra a meghatározó jegyekre, melyek egyedivé varázsolják alkotásukat és megkülönböztetik őket a többi writer-től.

Hazánkba jóval később jutott el a graffitis irányzat. Az első firkászok közé tartozik a még ma is létező PNC (Pride Not Crime) csoport. A graffiti lényegében a Hip-Hop stílushoz kötődik, annak egy ágazataként fejlődött ki. Az igazi hip-hop-osok komolyan veszik a stílust, így a graffitizést is. Sajnos a firkászok között megjelentek az úgynevezett kontárok, akiknek semmi közük sem a hip-hop-hoz, sem a graffitizéshez. A tag-elők saját kiválasztott nevüket örökítik meg falakon, vonatokon, villamosokon, héveken, stb., ezzel jelezvén, hogy ott jártak. Egy firkász akkor lesz nagy a többiek szemében, ha olyan helyre és olyan minőségű képet fest, melyet mások nem mernek megfesteni. Minél feltűnőbb, sajátosabb és jobb a stílusa valakinek, annál nagyobb elismertségre tesz szert a többi writer előtt. A festésnek több ágazata van, ide tartozik még a graffiti is, ami mára világszerte elismert művészet. Manapság a festők olyan alkotásokat készítenek, hogy az bármely képzőművészeti múzeumban megállná a helyét!

A most következő sorokat kimondottan kezdő és laikus olvasóimnak ajánlom. A profi writer-ek nyugodtan lapozzanak tovább, ha nem szeretnének elaludni közben. De úgy vélem, a graffiti bemutatásának elengedhetetlen feltétele, hogy arról minden részletében tájékoztatást nyújtsak, egészen a legapróbb elemekig lebontva. És akkor csapjunk is a lecsóba!

Amit a graffitiről tudni illik és érdemes:

Magukat a graffitiseket, "szaknyelven" writer-eknek hívjuk. De szoktuk a graffitist vagy firkászt tagger-nek is nevezni. Ők rajzolnak, festenek, az ő munkáikat ismerjük el. Nem tekintjük közénk valónak, igazi writer-nek azokat a kontárokat, akikről már korábban szóltam. Ők a graffiti világában: a toy-ok, akiknek a fejére én biza nagyban tojok... Oké, a szójátéktól eltekintve, ők tehetségtelen firkászok, akik tehetség hiányában ráadásul nem tartják tiszteletben a writer-ek szabályait.

Maga a tevékenység, azaz a rajzolás, festés a writing, míg a piece: a rajzot, festményt jelenti. A tagnév (lásd: tag, ejtsd: teg) pedig a writer saját neve, mely jó esetben egyedi és nincs több belőle. Bár nálunk nem jellemző, létezik egy bizonyos elnevezés, nevezetesen: All city, mely azon tulajdonsággal ruházza fel azt az illetőt, aki kiérdemelte, hogy nevét mindenhol ismerik, sőt elismerik. Ami azt is jelenti, hogy az ember lépten-nyomon szembetalálkozik a tag-jével, mint például nagyobb metróvonalak vagonjain.

New Yorkban keletkezett kifejezés, általában minden writer ennek megszerzésére törekszik. Talán egy szinten van az all city kifejezéssel a King (Regular Writer), akit szintén mindenki elismer, tehát kétségkívül hírneve van és a másikhoz hasonlóan sok helyen megtalálhatók rajzai. Ő már egy kialakult, jó stílussal rendelkezik, általában már régóta foglalkozik a graffitivel. Ha több writer összeáll, abból érdekes mód egy graffitis csoport
keletkezik. Ekkor ezen személyek saját nevükön kívül a crew nevet is felírják, amely általában egy pár betűből álló rövidítés.

Rockolás gyakorlatilag a tagelés, amikor kifejezetten tagelés céljából indul el egy graffitis csoport, illetve szokás illegális festésre is használni. Van egy kifejezés arra a nemkívánatos műveletre is, amikor egy writer rajzát letakarítják. Ez a buff, vagyis: lebuffolás.

Eszközök: A graffitinek, mint modern művészetnek saját eszközkészlete van, melyet a következőkben ismertetek: Vegyük első körben az egyes festéktípusokat. Kannának magát a festékszóró spray-t hívjuk. Azt a szórófejet, mely a festékszóró sprayre való, cap-nek nevezik. Több fajtája is létezik, bár alapvetően kettőt használunk. Ezek: skinny cap, mely vékony vonalat húz és a fat cap, mely vastag vonal festését teszi lehetővé. Létezik még egyfajta kifejezés, az inline, melynek lényege, hogy a rajz szélén, a kontúron belül alkalmazott általában világos színű, kiemelő vonal, gyakran fénylést imitál.

Egy valamire való writer rendelkezik saját vázlatfüzettel, mely gyakorlatilag személyes fejlődésének képeskönyve, azt mindenki nagy becsben tartja, jobban vigyáz rá, mint szeme világára. Ez a blackbook. Gyakorlatilag a graffitis-ek bibliájának tekinthető, csak hogy a fontosságára utaljak. Minden benne van, mely addigi munkássága alatt született. Minden oldala egy-egy állomása graffitis pályafutásának. Saját rajzai mellett -melyekkel jó esetben méltán büszkélkedhet-, társai "bejegyzései" is megtalálhatóak. Ezek lehetnek rajzok, szövegek, esetleg tag-ek. Ugyanakkor a vázlatfüzet tulajdonosának tagneve is szerepelhet a vendégoldalakon, a vendég writerek stílusában. Az én blackbookomban is számos writer rajza található, közülük számomra legmegbecsültebb Bé rajza, aki egy igazi vagány wildstyle-t alkotott az én tagnevemmel. De az egyes külföldi utazásaink során megismert writerek is szívesen hozzájárultak "gyűjteményem" ilyetén gyarapításához. Rajzaik alatt pedig kedvenc graffitis mondatom szerepel, melyet mindenki a saját anyanyelvére fordított. A mondat magyarul így hangzik: "A graffiti nem bűncselekmény"! Nagy megtiszteltetést jelent egy writer-nek, ha blackbook-jába vendégrajzot készít egy vagy akár több writer. Ekkor a tulajdonos határozza meg a vendégrajz helyét és azt, hogyan is nézzen ki, mit ábrázoljon. Az egyszerűség kedvéért, van, aki a saját rajzait elölről kezdi, a vendégrajzok pedig hátulról visszafelé következnek. Általában barátság vagy elismerés jele, ha vendégrajzot készítenek a blackbook tulajdonosának.

Stílusok: És íme, elérkeztünk a graffiti központi témájához, az egyes stílusirányzatokhoz. Az alábbiak kimondottan a betűkhöz kötődnek, melyek nagysága, formája, kivitelezése más és más. A Blokkbetűk mérete nagyobb, formájuk négyzetes és elsősorban bombingoknál használatosak. A Bombing vagyis bomba: Könnyen és gyorsan kivitelezhető, viszonylag egyszerű betűkből álló, minél nagyobb méretű rajz, melyen kevés szín található. A gyors kivitelezés különösen az illegális helyekre történő festésnél jelent előnyt. Több méter hosszú bombingot 3-4 ember néhány perc alatt is el tud készíteni. Ezeknél a rajzoknál a töltés (fill-in) egyszínű szokott lenni. Igeként is használjuk, lásd: bombingol. A blokkbetűhöz hasonló típus a buborékbetű, azaz a buble style, csak éppen kerek formájú. Általában throw-upokhoz használják a gyors festés szempontjából. Throw-up: gyakorlatilag egy átmenet a tag és a bombing között, de a tag-nél azért több. Egyszerű, nagyon gyorsan és általában hézagosan kitöltött rajz, gyakran egy vonallal történő körbehúzással. Különösen a legveszélyesebb helyeknél alkalmazzák, hogy maximum 2 percet vegyen igénybe. Tagelésnek hívjuk, amikor a writer saját nevét, szignóját viszi fel gyorsan a kiválasztott felületre filccel vagy festékkel.

És akkor következzen a szívem csücske, a Wildstyle! Előre leszögezem, hogy ez a stílus roppant bonyolult tehát igen körülményes és nagyon nehéz kidolgozni! Kivitelezése csupán vérprofiknak sikerül és általában nagyon sok időt vesz igénybe, mire egy igazán tetszetős példány sikeredik belőle. A wildstyle-t az összefüggő betűk komplikált, gyakran nyilakkal, törésekkel kiegészített konstrukciója adja. Sokszor kivehetetlen a szövegezete. A következő stílusokkal készíthetők szövegek és rajzok egyaránt.

Elsőként az egyes festések, felületen történő elhelyezkedését vesszük szemügyre: End to end (e2e) olyan rajzot vagy rajzokat foglal magába, melyek egy vonat- vagy metróvagon egyik végétől a másik végéig terjed(nek) egészen az ablakok alatt. Egy hasonló, ám az előzőnél jóval kisebb méretű szöveg vagy rajz a panel, mely szintén egy vonat- vagy metróvagonra készül, csak éppen nem a vagon elejétől a végéig, hanem két ajtó közé, az ablakok szintje alatt. Szintén egy hasonló technikával készített rajz vagy szöveg, a Top to bottom (t2b), mely egy vonat- vagy metróvagon aljától a tetejéig ér, ám nem az elejétől a végéig. Azt vagy azokat a rajzokat pedig, melyek teljesen befednek egy vonat- vagy metróvagont, elejétől a végéig, valamint aljától a tetejéig, Whole car-nak nevezzük. Ennek továbbfejlesztett változata a Whole train, amikor a rajz vagy rajzok egy komplett, több vagonból álló vonat- vagy metrószerelvényt teljesen befednek. Ennek a szerelvénynek természetesen minden vagonja whole car technikával festett.

Az előzőekben, a rajzok elhelyezkedésének ecsetelése után következzenek hát a különféle technikák, melyekkel azokat megvalósítjuk: Burner-nek nevezzük azt, amikor egy rajz technikailag és stílusilag is egyaránt szépen kivitelezett, látványosra sikerült. Amikor a rajzot vagy szöveget körülhúzzuk és kitöltjük, azt kontúr (first outline)-nak hívjuk, míg a körbehúzás (second outline) lényege, hogy a kontúr köré külön sávot festünk. Ez általában rikító színű, elüt a többitől, ezáltal jól kiemeli a rajzot. Ha az adott rajzot ezüstszínű festékkel töltjük ki, krómnak, vagy krómrajznak nevezzük és inkább fekete-ezüst párosításban készítjük el. Krosszolásnak hívjuk azt, amikor az egyik writer áthúzza, esetleg átfesti a másik munkáját. Általában valamely személyes ok vezérli eme tettére.

Az engedélyezett, legálisan elkészített rajz neve nemes egyszerűséggel: legal. Amikor több writer áll össze egy munka elvégzésére, azt murál-nak nevezzük. A murált falra szokás festeni, előre megtervezett rajz alapján. Koncepcióval rendelkező, minőségi remekmű. A töltésről (fill-in), már korábban szóltam a bombingok-nál, ahol egyszínű, ám a rajzok többségén színes. Végezetül egy technikáról is szót ejtenék, mely gyakorlatilag karcolást jelent ablakba, műanyagba. Ennek a megnevezése: scribe.


Segíteni...?

2014.07.09 14:13

Ez most a tipikusan "muszáj volt kiírnom magamból" történet. 


Segíteni...?
Bella rosszkedvű. Hirtelen jött rosszkedv, nem is tehettem ellene. Az iskoláról beszél és a "barátairól". Igen érdekes kép kezd kibontakozni előttem. Egy esetet mesél, amikor őt félreértették. A legjobb -vagy legalábbis annak hitt- barátja megsértődött rá, pedig ő nem is bántotta. Egy barát, egy méhecske és ami utána volt...
Sok keserűség van a hangjában. Pedig éppen arról beszélgettünk, mi ketten, hogy jó dolog segíteni az embereken. Én is sokat segítek másoknak és soha nem vártam érte cserébe semmit. Még hálát, köszönetet sem.
Ekkor bukkant ki belőle, melyről eleddig fogalmam sem volt. Hogy ő is csak segíteni szeretett volna, de azt hitték, hogy csúfolódik. Ő!!! Aki életében nem gúnyolt ki senkit. Mert ő nem olyan.
Tudom, hiszen éppolyan, mint én.
Aztán egyszer csak sírni kezdett. Siratta a "barátját", magát, és ki tudja még kit vagy mit...? Bella ad a véleményemre és személyiségének alakulása gyakorlatilag egyfajta tükör nekem, mely tükör bizony nagyon törékeny és óvatosan kell bánnom vele. Óvatosan kell átadnom magamból mindazt, amit én képviselek, ami én vagyok. Mert.. Ez nem olyan egyszerű dolog. A bolondériáim, a különcségeim, melyekről sokan mit sem tudnak. Csak a közvetlen környezet, mely körülvesz engem. Szüleim, a férjem. És talán ennyi.
Óvatosan! Csak is így lehet formálni, alakítani egy olyan törékeny lelket, mint maga, a gyermek. Bella félelmetesen hasonlít rám. Szofika kicsi én, szinte a megszólalásig hasonlít a kis Ágikára, aki még csupán kereste a maga útját. Ám Bella belsőleg válik kicsi másommá.
Lassanként elcsendesedik, míg a pityergés is elnémul. Kerekre nyílt szemekkel néz rám, vajon mit szólok ehhez a szomorú történethez? És ekkor elmeséltem neki egy történetet magamról, mely nem is olyan régen történt épp, a suli melletti lakótelepen. Kutyaharapás. Egy nagyobbik kutya megharapott egy kisebbet, aki fájdalmában és félelmében elszaladt. Messze, a gazditól. Engem már vártak hivatalos helyen, így tudtam, ha nem megyek tovább, elkésem. Hallottam a gazdi kétségbeesett kiabálását és tudtam, hogy késni fogok. Segítettem. Ismét. A kutyus után szaladtam, hosszú udvarlás után karomba vettem az ijedt kis ebet, miközben az félelmében összepisilt. Majd miután a gazdinak átadtam, magamra maradtam. Hátat fordított nekem minden szó nélkül, én pedig ott álltam véresen, pisisen. A kedvenc pólómban, melyet ráadásul újonnan vettem egy hónappal azelőtt. És persze még mindig késésben voltam...
Bella néz, csak néz és kezdem látni rajta, hogy megértette. Hogy nem az számít, miszerint mások mit gondolnak rólunk vagy tesznek értünk. Hanem, hogy mi újra és újra segítünk másokon. Akkor is, ha egy "köszönöm"-öt sem kapunk. Akkor is, ha a barátunknak hitt barátunk megsértődik ránk és hátat fordít nekünk. Mert tudjuk, hogy legközelebb újra segíteni fogunk rajta, ahogyan másokon.
Nem lett jobb kedve Buksinak, de most úgy látom, hogy elindult egy úton. Egy úton, mely szintén a felnőtté válás felé vezet. Akkor is, ha nem maradnak mellette mások, mint a családja. Mert végül csak ez számít, nem igaz? A család.

Budapest, 2014. július 7.

Testvéri szeretet

2014.07.09 14:11

Úgy ölellek, ahogyan csak tudlak.
Te vagy az én, s én vagyok a te.
Lásd, miként a napból éj lesz,
majd éjből a nap,
foroghat vissza e szép Föld,
soha én már el nem hagylak!
Szeretlek, mert nem tudok másként,
benned élek, hisz bennem élsz rég.
S én...
csak védelmezlek, átkarollak.
Kispest, 2014. július 4.

Még...

2014.07.09 14:06

Még egyszer sem voltam ilyen nehéz helyzetben, mikor le kellett írnom valamit. Mert valahogy mindig maguktól jöttek az újabb és újabb gondolatok, melyek újabbakat szültek. Érzéseket, melyeket oly könnyű volt leírni. Legalábbis könnyebb, mint átélni. De most... Most még az érzések sem egyszerűek. Túl bonyolultak annál, mintsem könnyedén papírra tudnám vetni mindazt, melyet magukban rejtenek. Köszönetet, hálát...? Igen, valami olyasmit.
Kisebbik lányom, Szofika az idei tanévben egyszer s mindenkorra búcsút int a bölcsödei éveknek, bölcsödés életének. Tény, hogy negyedik életévét töltötte be februárban és bár elvileg maradhatna -talán a gyakorlatban is-, mégsem lenne "hasznára". Bármily fájdalmas elfogadni az elválás gondolatát, annál ésszerűbb megtenni azt. Szofi fejlődése ugyanis így kívánja...
Igaz, milyen fájdalmas? Olyan rideg, olyan szigorú... olyan ésszerű. Lássuk csak: adva vagyon egy autista kislány, aki kezdetben ugyanolyan volt, mint bármelyik más kortársa. Angyali, édes és nem utolsósorban egészséges... Legalábbis látszólag. Ez a kis csöppség hónapról hónapra éppúgy növekszik, gyarapodik, mint a többi vele egykorú gyermek. Testvéréhez hasonlóan szülei szeme fénye. Azután egy napon, egy megfoghatatlan napon történik valami és minden tökéletes dolog, mely addig a szülő számára a boldogságot jelentette, hirtelen csorbát szenved. Mert valami láthatatlanul is eltörött. És a kislány attól a naptól kezdve nem fejlődik tovább. Nehéz időszak veszi kezdetét Szofika családja, de talán még inkább maga, Szofi számára.
Hisznek/hisztek vajon az úgynevezett "isteni gondviselésben"? Én az Eszterlánc Bölcsöde 1-es csoportjának megismerése óta feltétlenül! Ebben a csoportban ugyanis nem más, mint maga a Szeretet lakik. A szeretet, a nyugalom és a béke. Igen, ez a csoport valóban a Béke Szigete annak ellenére, hogy az "egyesek", vagyis az "esenisek" köztudottan nem egyszerű esetek. Mégis ebben a csoportban Ági és Ica néni személyében olyan szerető gondozónőkre találtak, akikhez fogható talán nincs is több a világon. Számunkra semmiképp. Akiknek ezek a kisgyermekek minden hibáikkal együtt úgy tökéletesek, ahogy vannak. Itt nincsenek elvárások, csak elfogadás, gondoskodás és "tanítás". Igen, valódi életre nevelés zajlik sok-sok játékkal, mókával, kacagással és olykor hisztivel vegyült sírással. Ági és Ica néni nem csupán Szofika gondozónői. Nem, számunkra jóval többek lettek annál! Igenis kijelentem, hogy a kispesti Eszterlánc Bölcsöde, és a bölcsöde 1-es csoportja, Ági és Ica nénivel az élen, Szofika második családja lett az itt eltöltött két év során. Igazi pótanyukái csodálatos odaadással, türelemmel és még több szeretettel vették és a mai napig veszik körül kislányomat és a csoportba járó többi gyermeket. Minden egyes napon. Fáradhatatlanul. Mostanában, a tanév végi bizonyítványosztások időszakában úgy is fogalmazhatnék, hogy kitűnőre vizsgáztak minden téren. Gyermekszeretetben, gondoskodásban, felelősségben, emberiességben és még hosszan sorolhatnám. Mára tudom, hogy képtelen vagyok és leszek mindazt a mélységes hálát és tiszteletet kifejezni számukra, mellyel irántuk tartozom.
Kedves Ági és Ica néni mindent nagyon szépen köszönünk! MINDENT. Szofika az ölelésével, maszatos puszijaival, mi pedig e talán semmitmondó, mégis mindent kifejező szavainkkal... És tiszta szívemből kívánom, hogy még hosszú-hosszú évekig töltsék meg szeretettel, gondoskodással az utánunk következő sok-sok kisgyermek hétköznapjait.
Még Szofi búcsúja után is.
Még...
Az elkövetkező napokban három levél íródik. Hivatalos levelek, ahogyan az a három személy is hivatalos, akiknek szánom. Nem kérek, csupán elmondom, pontosabban leírom mindazt, amit fontosnak tartok. Akkor is, ha az mások számára érdektelen.

Budapest, 2014. június 13.

Csak azért is Bella!

2014.07.09 14:04

Nézem őt. És hitetlenkedem... Annyira más! Annyira más lett... Ő az én Bellám és mégis...
- Anyu, vágd le a hajam ilyen rövidre! - mutatta nekem három nappal ezelőtt és kis tarkóját ütögette azzal az utánozhatatlan Bella-féle lágy, ám mégis határozott mozdulatokkal. Több órányi "ráhatásom" ellenére sem tágított tervétől, elég makacsnak bizonyult. Valóban komolyan gondolja a lány - gondoltam erre én. Az én kislányom. Épp, mint másfél évvel ezelőtt, csak akkor nem ennyire rövid frizurát gondolt ki magának. Hát rendben, akkor legyen úgy! Szerdán, a kerületi iskolák közötti néptánc találkozó végeztével neki is láttam. Egyenként bontogattam ki fonott fürtjeit és belevágtam. Rövidre sikerült, legalábbis a tetején és oldalt. Hátul azonban maradt egy kis hossza. Határeset, de még "elment", legalábbis nekem tetszett. (Igaz, elfogult büszke anya lévén nekem mindenhogy tetszenek a lányaim. Egyenes vagy ferde frufruval, esetleg anélkül, rövid és hosszú hajjal egyaránt.) Bella megnézte magát a tükörben és rábólintott, hogy így jó lesz. Bevallom, kicsit féltem. Megkérdeztem tőle, hogy ne vigyük esetleg mégiscsak fodrászhoz, hogy kiigazítsa vagy...? De egy idő után már ő győzködött engem, hogy neki így tetszik.
Bella nagyon tárgyilagos. Tárgyilagos és pont. Talán túlságosan is realisztikusan nevelem őt (jó, most ne számítsuk ide azt a seregnyi plüssállatkát, akik saját egyedi hangjukon szólnak hozzá nap, mint nap. Mármint az én magyar hangomon). Szóval tárgyilagos. Másnap megkérdeztem Bellát, hogyan fogadták új frizuráját az iskolában? Mire vállat vont és ezt felelte: Ibi néninek és Gabi néninek tetszett. Azt hiszem a lányoknak is. De a fiúk azóta csúfolnak.
Paff. Kész. Meg sem tudtam szólalni, csak figyeltem őt, változik-e bármilyen irányba is a tárgyilagossága? De semmi. Pakolta tovább a táskáját. Mire én: Mégis hogyan csúfolnak?
Bella: XY meglátott és köszönés helyett azt mondta: Bella, te rémesen festesz. YX -aki elvileg a legjobb barátja- pedig aznap már nem is akart a párom lenni a sorban. Ja -itt felvidult bájos kis arca, komolyan én fel nem foghatom, hogy találhatja őt bárki is csúnyának- és Z/X már többé nem szerelmes belém, mert megcsúnyultam!!! - Ezen nagyot kacagott, úgy igazán, szívből, csak olyan utánozhatatlan Bella-féle kacajjal. És ez volt az a pont, amikor megnyugodtam.
Bella tárgyilagos.
- Szombaton csak én leszek lány YX születésnapi buliján, és tudom, hogy senki nem fog velem foglalkozni. Még YX sem, így, hogy csúnya lettem. - Jól tudja magáról, hogy nem csúnya, ahogyan azt is jól látja, hogy mások csúnyának látják.
Értetlenkedem: Van akkor értelme elmenni arra a születésnapi bulira? Biztosan ezt akarod?
Mire makacsul rám néz - azzal az utánozhatatlan Bella-féle állhatatossággal - és úgy mondja: Igen. Én elmegyek arra a bulira. Még akkor is, ha senki nem szól hozzám egy szót sem! Ott leszek! És holnap délután megvesszük YX ajándékát, mert tudom, hogy minek örülne!

2014. május 23.

Múlt és jelen

2014.07.09 13:59

 Szofi egy év alatt óriásit fejlődött, mióta a Nyúlcipő Konduktív Alapítványhoz, így az ott dolgozó szakemberek szárnyai alá került. Ezt pedig a múlt és jelen történéseinek összehasonlításával tudom leginkább érzékeltetni.
Az Alapítvány munkatársai egy héttel ezelőtt úgy döntöttek, hogy Szofi elérte azt a fejlettségi szintet, mikor is "bedobhatják" őt a mélyvízbe. Itt a "mélyvíz" az egészséges (szellemileg ép) gyermekek középhaladó csoportját jelenti, mely Szofi képességeihez és állapotához mérten valóban feneketlen tónak tetszhet...
Nos, utólag örömmel jelenthetem, miszerint Szofi sikeresen tett eleget a csoport követelményeinek! Együttműködött a nála jóval fejlettebb gyermekekkel, lelkiismeretesen végezte a feladatokat, majd amikor elfáradt, ültében figyelte a többieket. Ez tehát a "boldogságos" jelenünk!

Budapest, 2014. május 2.

 ... és a múlt, ahonnan indultunk: "Az élet nem habostorta. Sem móka és kacagás. Ezt mi felnőttek nagyon jól tudjuk. De mi van akkor, ha gyermekekről van szó? Amikor az életet a játék, a sok mosoly és nevetés kellene, hogy kitöltse? Azonban helyette marad a fájdalom, a kín és szenvedés... Még akkor is, ha igazából az nem is igazi fájdalom, kín és szenvedés. Nehéz megmagyarázni egy majdnem hatévesnek, hogy a világ nem csak fekete vagy fehér, hiszen a színeknek megannyi árnyalata létezik. Csupán észre kellene venni őket... Hogyan magyarázza meg az ember egy nagycsoportos óvodás kislánynak, hogy teljes szívéből szeretett kishúgának fejlesztése egyáltalán nem ér fel kínzással és bár látszólag mindvégig gyötrődik azalatt, mégsem egyezik meg a valóságos gyötrődéssel? És az elkeseredés, sok esetben a makacs ellenállás könnyei sem ugyanazok, mint az igazi fájdalom könnyei. Nem lehet megmagyarázni neki. Még nem! Bella, Szofika "állandó" társa, az egyetlen, akit Szofi minden tekintetben elvisel. Sőt, igényel! A többi gyereket csupán szemléli, nem játszik velük, bár tény, hogy ebben a korban nővére sem nagyon tudott mit kezdeni a korosztályával. De legalább ő próbálkozott. Szofika mára egyértelműen bebizonyította, hogy más. Mindennek ellenére helye van a világban, helye van az emberek között, Neki helye van Köztünk. A legfontosabb feladat, hogy elfogadjuk őt olyannak, amilyen lett és támogatni őt mindenben. Még akkor is, ha ez látszólag ellene irányul. Legalábbis Bella szerint. A szenzomotoros fejlesztés egy kívülálló számára durva, agresszív "beavatkozás", mely nem feltétlenül az egyén céljait szolgálja. Egy nem hozzáértő kívülálló így láthatja. Számunkra pedig, akik úgymond "benne vagyunk" ebben az "áramlatban", szintén nem móka és kacagás, mint inkább nagyfokú szenvedés egy még magasabb fokú cél érdekében. Bármennyire is hihetetlenül hangozzék. Bella nem kívülálló, viszont még gyermek, mely gyermeki ént figyelembe véve természetesnek tűnhet, ha szeretett kistestvérének sírását, zokogását, ellenállását, "szenvedését" kínzásnak éli meg. Sejtettem, de talán még inkább tudtam, hogy ez így lesz. Mégsem volt más választásunk, más lehetőségünk. A nyáron két alkalommal is magunkkal kellett őt vinnünk Szofika szenzomotoros fejlesztésére. Az első tréning még nem viselte meg őt annyira, mert a nyaralás és a nyári szünet előtt volt, amikor még Szofika is benne volt a bölcsis életben, az itthoni, órákba nyúló fejlesztésben. De aztán jött a nyár, a balatoni nyaralás, ahol lehetőségünk híján csupán a nagylabdás feladatokat volt módunk gyakorolni. Ez idő alatt pedig Szofika szépen leszokott a fejlesztésekről. Hiába, a balatoni nyaralóba már nem tudtuk magunkkal vinni a hintát, a hintapacit, a trambulinról már nem is szólva. Vittük viszont leeresztve a nagylabdát és az ugrálóvárat, ami, ahogy az utólag kiderült számunkra, bizony nem volt elegendő a fejlesztéshez... És ekkor kezdődött a poklok pokla. Szofi már itthon sem volt hajlandó pörgetni-forgatni magát a hintában, a hintalovat látni sem akarta, a trambulint egyenesen vagy görbén kerülte, és a nagylabdán is csupán két feladatot volt hajlandó elvégezni. Pontosabban elvégeztetni apával. Így pedig, lássuk be, nagyon nehéz. Fogunkat összeszorítván igyekeztünk őt mihamarabb visszazökkenteni a megszokott kerékvágásba, ami leginkább a fejlesztéshez való visszaszoktatást jelentette. Keserves volt. De akkor még nem szembesültünk azzal a ténnyel, hogy ennél még van lejjebb is... Így az egyik ügyeleti napon, a Korai Fejlesztőben való látogatásunkkor újfent megismertük a magyarok istenét. Szofika nem csupán az első három "kör" alatt sírt, hanem a negyediknél és az ötödiknél... Nem nyugodott egy pillanatra sem, sőt! Egyre jobban belelovallta magát elkeseredésébe, mely merev ellenállásával párosult, meghagyván nekünk az igazi kínt és szenvedést. Valójában mi szenvedtünk mind fizikailag, mind lelkileg, hiszen ellenkezése miatt, gyakorlatilag mi végeztük el az összes feladatot helyette, az ő testével, míg ő csupán passzívan asszisztált. És közben egyfolytában csak üvöltött és üvöltött és... Egy idő után Bella már nem bírta tovább. Gyermeki arcocskáján egyre nagyobb szörnyülködéssel figyelt minket, ahogy "erőszakkal" tesszük fel Szofikát a "létrás" házikóra, aztán le az emelkedőn, majd rá a padra, hasra fektetve, hogy míg én két karocskáját előrelendítvén húzom őt, a mozgásterapeuta hátul a lábacskáit megragadván tolja őt mind előrébb és előrébb. Ezután következett a nagycsúszda, miután lecsusszanva egy alagúton át kellett haladnia négykézláb, végül fel az utolsó padra, azon végigegyensúlyozni és befejezésként ugrálás a trambulinon... Borzalmas volt. És ekkor Bella már nem bírta tovább nézni húga szenvedéseit. Keserves zokogásban tört ki és úgy kiabálta felénk elkeseredve: Hagyjátok abba! Hagyjátok abba, hát nem látjátok, hogy Szoffancs szenved? Miért kínozzátok őt, amikor az fáj neki? Nagyon sír, mert bántjátok őt. Hagyjátok már abba... Kiáltásában egyértelműen érződött a saját magával, vegyes érzelmeivel vívott harc. És ebben a harcban tagadhatatlanul benne volt a testvére iránti aggódás, mérhetetlen fájdalom és az irántunk tanúsítandó tisztelet. Hogyan.... Hogyan lehet megmondani egy majdnem hatéves, érzékeny kislánynak, hogy mindaz, amit lát, valójában mégsem az, amit lát...? A kínnak, szenvedésnek és igaz könnyeknek hitt kín, szenvedés, könny nem arról szól, amit gondol. Csendesen csitítgattam, mialatt Szofika végig üvöltött a hátunk megett. Az egész tornaterem az ő hangjától zengett. És csak zengett... Nem jött a csend, nem jött az oly várva várt megkönnyebbülés. Még nem jöhetett a megnyugvás.. Még harcolni, még küzdeni... még szenvedni kell! Csendesen magyaráztam, szorosan magamhoz ölelvén kislányomnak, hogy mindez a szörnyűség, amit lát, Szofika minden fájdalomnak és kínnak hitt megnyilvánulása csakis az ő, Szofika érdekeit szolgálja. Mert... bármilyen hihetetlenül hangozzék is, de így fejlődik. Elmondtam egyszer, kétszer... nagyon sokszor... Mire az üvöltés egyre csendesedett. És ekkor Bella is meglátta a keserves zokogás valódi arcát, magát a hisztit. Már egyáltalán nem folytak a könnyek. Elapadtak. És nem volt fájdalom. Nem volt kín. Csak a nem akarás, melynek pajzsa mögött Szofika mindvégig küzdött. Ellenünk. Végül sikerült őt megtörni. Borzalmasan hangzik, nem igaz? Borzalmakat éltünk át, elismerem. Egy kívülálló számára ez a fél óra maga volt a gyermek elleni vétség. Egy nem hozzáértő kívülálló számára...  Sajnos mi nem vagyunk kívülállóak. Bár azt kívánhatnám, hogy azok lennénk! De sajnos nem vagyunk. Nekünk ezt osztotta a sors, ezzel kell megküzdenünk, minden egyes napon. Akár Szofi együttműködésével, akár anélkül. De tenni, szenvedni, küzdeni KELL! A pokoli óra végére Bella is belátta, hogy mindaz, ami a tornateremben történik, Szofiért történik. Belátta, de mégsem fogta fel. Mert nem is lehet. Igazán még felnőtt ésszel is nehéz megértenünk, hogyan lehetséges segíteni egy kisgyermeken, miközben ő végig "szenved". Talán nem is kell megérteni, viszont annál fontosabb MEGTENNI azt. És én valahányszor erre gondolok, azt kívánom magamban: Isten óvja a kislányaimat! Isten óvjon minden gyermeket!

Budapest, 2012. augusztus 30."


Szomorú nagy magyar valóság

2014.07.09 13:54

Magyarország még sok tekintetben "gyerekcipőben" jár és láthatóan, érezhetően ez így is marad még nagyon sokáig... Nem politizálok, elvégre régen sem tudták, hogy mi is az az autizmus és sajnos ez továbbra sem változik. Mert nincs rá igény a szakma oldaláról. Szomorú. Amíg nem voltam érintett ebben a témában, fogalmam sem volt, hogy milyen is lehet az élet... A "más" szó nem elég arra, hogy kifejezze valódi lényegét. A lényeget, melyet éppen a szakemberek nem látnak! Tisztelet a minimális létszámú kivételnek! Ha ismernék az autizmust, és tisztában volnának vele, továbbá államilag megteremtenék az autista gyermek vizsgálatához, fejlesztéséhez szükséges feltételeket, nagyot lépnének, léphetnénk előre. De ők ezt nem látják és nem is akarják belátni.
Az "egészséges" életet élő emberek, családok sem tudják, hogy milyen nehéz így az élet... Ahol autista gyermek nevelkedik, ott elfelejtik a kényelem jelentését. Nincs komfortérzés nagyon, nagyon sokáig. Egészen addig, amíg az érintett gyermek elméjének fejlődése nem engedélyezi azt számukra. Mert az átveszi a vezetést, gyakorlatilag mindent. Az lesz meghatározó hosszú évekig, a köré szerveződik a család élete, tőle függ az életritmus.

Újabb párbeszéd...

2014.07.09 13:51

- Akkor szerinted mégis mi?
- Játék.
- Játék? Csak szimpla játék, nem több?
- Igen....
- Ennyi volna hát az élet?
- Én így látom.
- És a rossz dolgok? Azokkal mi van?
- Ugyan, hiszen mindannyian tudjuk, hogy léteznek kegyetlen játékok!
- Mi pedig bábuk vagyunk?
- Valahogy úgy...
- Mégis ki játszik velünk? Egy felsőbb hatalom?
- Nem tudom, de ebbe nem is mennék bele. Még megharagudnának rám.
- Kik?
- Hagyjuk!
- Rendben. Szóval játék. És te most épp mit játszol?
- Tanítok.
- Nem hiába szereztél pedagógus diplomát...
- Ez más, semmi köze hozzá.
- Akkor mit tanítasz és kiknek?
- Az életet, a kislányaimnak. Bella kiváló diák, remekül vizsgázik mind az életben, mind az iskolában. De Szofika más... Minden szempontból. Nála sokszor bizony nagyon mélyről indulunk.
- És? Hogy haladtok?
- Jól. Sőt, el kell ismerjem, hogy Szofika ma kiválóan teljesített.
- Nocsak?
- Tudod, eddigi rövidke életében ma először látogatta meg az Állatkertet.
- Az nagy szó!
- Nagy bizony! Óriási! És bár kevés állat fogta meg a figyelmét, tudod ezúttal más volt... Már egy ideje felelősségteljesebben, szófogadóbban viselkedik, ezért döntöttünk úgy az édesapjával, hogy talán készen áll rá...
- Ezek szerint jól döntöttetek.

- Határozottan. Jó volt látni, ahogy élvezi a különös helyszínt, a barlangokat, ösvényeket, mélységeket és magasságokat... Egyszóval mindent.
- Említetted, hogy az állatok kevésbé keltették fel a figyelmét. Mi vonzotta hát?
- Minden más. Az épületek formája, a lépcsők kanyargóssága, a csempék, mozaikok mintázata.
- Érdekes.
- Nem... ez számunkra már természetes. Tudod... Mióta "színt vallott" Szofika állapota, mi is más emberekké váltunk. Nővére, apukája és legfőként én. Azóta máshogy látom a világot, máshogy tekintek az emberekre, az életre. Igen, én valóban másként élem az életem.
- ???
- Az emberek szemén, vagyis a legtöbb ember szemén fátyol van. Látom. Nem vesznek észre alapvető dolgokat, melyeket kellene.. Némelyikük túl elfoglalt, egyesek csak közönyösek. Nem tudom. Igazából nem is keresem az okát.. Úgy élnek, ahogy nekik tetszik. Vagy ahogy tudnak.
- És te? Mi van veled?
- Én eddig túléltem. Mi túléltünk csupán.
- És mostantól?
- Talán más lesz. Ki tudja? Csak sejtéseim vannak, de én bizakodom. Igen, egy ideje tényleg reménytelibben tekintek a jövőnkre. Szofi jövőjére. És... még az is lehet, hogy igazam lesz...

Budapest, 2014. április 20.

Adni...

2014.07.09 13:47

Csak tenni és tenni,
közben mindent feledni!
A bajt, a rosszat, mi bánt és elkeserít.
Végül úgyis az erő győz, mely a bajból merít!...
Csak adni, talán kérni. És nem nézni,
hogy nehéz, hogy fáj...
Mikor a test gyógyírt kér,
a lélek törődést és ételt a száj.
Csak tenni, mert kell, mert úgy helyes.
S, ha elbírod azt, amit ő is elbír,
már nem fáj annyira, hogy szenved és sír.
Hisz nemes a cél, hiába félünk vagy fél...
Tudnunk kell, hogy egyszer az a nap is felkél!
Csak...
Tenni és tenni!!! Mert úgy kell,
mert azt kell...Adni, csak adni, közben semmit sem kérni.
S majdan, mikor ránk mosolyog, többé nem szenved,
Te győztél, mi győztünk...
végre könnybe lábadhat szép szemed!
Ez az, amiért nagyon szeretjük
Katit, Adrit, az egész Nyúlcipő Konduktív Alapítványt!!!
Köszönöm, köszönjük!

<< 2 | 3 | 4 | 5 | 6 >>