"Kislány, mutasd magad!
Szép a ruhád és szép a fogad,
Szépek a kilátszó dolgaid.
Ezt kell őrizned holnapig!

Ne félj, egy gondtalan élet vár,
Valahol egy szív is dobog már,
Ó, aki csak is téged akar,
És lassan minden összeáll.

A szavak, mint egyszerű illatok
Az agyadba másznak és majd megtudod,
Hogy mindenfélével összetapadva
Szájon át törnek ki a szabadba.

Te töprenghetnél, dehát nem nagyon
Csak rohan az idő ki az ablakon
Hogyha mindent érteni akarsz
Hát semmit sem fogsz élvezni majd!

Zombik vagyunk, bármit hiszel,
Ahogy a fák a szélben,
Úgy hajladozunk mielőtt
Utolsót legyint a szél.

Zombik vagyunk, bármit hiszel,
Ahogy a fákat a szél,
Minket is úgy csavar ki az idő.
Utolsót legyint a szél.

Csak lógunk, lógunk a kötélen,
És a kémia dolgozik bent nagyon,
Eldönti csendben, hogy mi van veled,
Csak remeg a lábad, és már élvezed?

Minden impulzusra rándulunk,
Éppen mintha élnénk úgy vagyunk!
Összerakva épp' ez itt a baj,
Mert a szabadság íze megzavar!

Zombik vagyunk, bármit hiszel,
ahogy a fák a szélben
úgy hajladozunk mielőtt,
utolsót legyint a szél...

Zombik vagyunk, bármit hiszel,
Ahogy a fákat a szél,
Minket is úgy csavar ki az idő.
Utolsót legyint a szél.

Valahogy mindig az a rossz irány,
Amelyikből érkezel,
És amit majd az idő elsodor,
Hogy észre sem veszed!

Valahogy mindig az a tévedés,
Amiben olyan nagyon hiszel!
És amit majd az idő elsodor
Ha egyszer már nem leszel."