A két titok

2013.03.19 17:52

Ezt a verset a Szalay Könyvkiadó, "Az én könyvem" címmel meghirdetett verspályázatára írtam. De itt is megosztom Veletek, hogy még véletlenül se maradjatok ki a "jóból"... :-) Fogadjátok hát sok szeretettel:

 

A két titok

Pislákoló gyertya fénye világítja meg a szobát,

halk zörej tán, egy szék reccsen. Hallatszik a falakon át.

Szürkület van, nyitva fekszem. Pőrén várom, mit várhatok?

De a szempár úgy néz engem, hogy mögé látni én nem tudok.

Óvatosan azt kutatom, vajh’ mi az, ami felém hívta?

Egy poros polcon, ahol álltam, többünk is csak őt kívánta.

Ám fürge ujjai végül gerincemen nyugodtak meg.

Rég éreztem ilyen csodát! - Minden ízem beleremeg.

Vajon mit látott meg bennem, mikor engem választott?

Nyers szépségem, vagy belső lényem, mi őt felém vonzott?

 

Nem szól semmit, csak néz reám, mélyen olvas a múltamból.

Kíváncsian lesem tovább, mit tanul hát szavaimból?

Lapoz éppen. Most úgy hajlok, ahogy hajlít ő és a sors.

Tőlük függ, mily vég várhat rám? Mi lehet lassú vagy éppolyan gyors.

Ásít egyet, talán un is. Bárcsak többet nyújthatnék én!

Keze olykor meg-megreszket, köd úszik át két szép szemén.

Ekkor látom, elfáradt ő. Mégsem hagyott az asztalon.

Kitartott, amíg csak bírta. Olvasott még álmatagon.

Megnyugodtam, hisz megbecsül. Ahogy adok, úgy is kapok.

Eggyé váltunk, egyek lettünk. Csak ő és én, mint két nagy titok.