A pusztulás rózsái (A Kiválasztott) XIII. Fejezet

2012.06.09 09:54

A Kiválasztott

 

A fogvatartottak többsége 18 éven aluli volt, szinte még gyermek. A táborban töltött hetek, hónapok, esetleg évek alatt látszólag nagyon sokat öregedtek. Belebolondultak reménytelen helyzetükbe, a napok borzalmaiba, melyeket csupán átvészelni akartak, minél gyorsabban. Ők azt sem bánták volna, ha egy nap egy év, csak múljon, teljen el hamar. Nagyon hamar.

"A telephez tartozott egy farm is, melynek gazdaépületében élt egy nő. Legalább tíz évvel volt idősebb a tábor lányainál. Ő szintén fogoly volt, csupán más minőségben. Kiválasztottnak hívták, mert másfajta státuszt töltött be a telep életében. Az ő feladata volt a gyermekszülés. Így igaz. Talán nem hangzik oly hátborzongatónak, mint a többi rabszolga sorsa, azért higgyék el, őt sem kellett irigyelni Kiválasztottságáért. Az eltelt másfél év alatt én csupán egyszer találkoztam vele, amikor tejért kellett jelentkeznem a gazdaépületben. Ma is felrémlik előttem, ahogyan ott állt a konyhában, köténnyel a derekán, tiszta ruhája rendezetten simult alakjára. Haja frissen mosva lófarokban volt összefogva a feje búbján. Háttal állt nekem. Amíg meg nem fordult, akár egy romantikus regénybe illő női alak is lehetett volna, akinek semmi köze a telep másik végében folyó kegyetlenkedésekhez. Megfordulván azonban ugyanazt a lemondást sugallta tekintete, melyet a táborban fekvő lányoké. Találkozásunk előtt nem sokat tudtam róla, addig a napig gyakorlatilag az sem volt előttem ismeretes, hogy egyáltalán a világon van. Engem is a meglepetés erejével ért, hogy a tanyán rajtam kívül él még egy nő, aki hozzám hasonlóan kiváltságos szerepet tölt be. Már amennyire azt kiváltságnak lehet nevezni."

Az asszony kedves volt Ritával. Minden barátságossága ellenére azonban végig érezni lehetett rajta azt a mély szomorúságot, mely a szemeiben ült. Hellyel kínálta a lányt, amíg két kancsóba töltötte a tejet. Mozdulataiból nyugalom, megfontoltság, ugyanakkor fásultság is áradt. Eleinte nem szólt egy szót sem. Csendben tett-vett a konyhában, s olykor önkéntelenül is végigsimított egyre gömbölyödő pocakján. Ahogy később, egy lopott pillanatban elárulta a lánynak, ez már a tízedik terhessége. Elmondása szerint az első három viselte meg a legjobban, amikor a szülést követően elvették tőle a kisbabákat. Mind ahányszor egészséges gyermekeket hozott a világra, mégsem tarthatta meg őket. Éppen emiatt. Makkegészségesek voltak, akikre másoknak is szüksége volt. Gyermektelen házaspároknak, akik már minden reményről lemondtak, hogy természetes úton kisbabájuk születhessen. Viszont nagyon vágytak egy vagy akár több gyermekre és mivel csecsemőhöz jutni teljességgel lehetetlen a jelenlegi jogrendszerben, hát a "feketepiac" irányában kezdtek kutakodni. Így találták meg a tábor "üzemeltetőit", akik más "üzletágban" is meg szerették volna vetni a lábukat.

"Erikaa-nak hívták, de a többiek csak Kiválasztottnak nevezték őt egymás között. Erikaa a többi lányhoz hasonlóan került a telepre, ahol nagy népszerűségre tett szert a férfiak körében. Nem bántalmazták ugyan, de mindennap többen fordultak meg nála. A tábor egyik fontos aranyszabálya közé tartozott, hogy a látogatók feltétlenül hozzanak magukkal óvszert, mert a fertőzés megelőzéséről nekik maguknak kell gondoskodniuk. Ennek a szabálynak köszönhető, hogy a lányok közül senki nem lett nemibeteg. Legalább ettől megkímélték őket. A telep fenntartói ugyanis úgy gondolták, hogy a fertőzésveszély visszatartaná a kuncsaftokat a tábor látogatásától, így a bolt sem menne úgy, ahogyan ők szeretnék. Az üzlet pedig mindenekelőtt, ezt már a legelején a fejünkbe vésték."

Az egyik "buja" éjszakán azonban történt egy kis baleset, minek következményeként az oly kedvelt Kiválasztott teherbe esett. A banda vezér első felindulásában legszívesebben elvetette volna a fejlődő magzatot, ám később máshogy határozott. Felismerte ugyanis, hogy nem csekély hasznot húzhat abból, ha a megszületett kisbabát gazdag házaspároknak adja el "fű alatt". A Kiválasztott felkerült hát a gazdaépületbe, ahol mindent megkapott, ami csak egy állapotos asszonynak kijár. Élelmet, ásványvizet, több váltás ruhát, melyek egyre terebélyesedő alakjához igazodnak, tiszta szobát, mosdási lehetőségeket. Sőt, még magzatvédő vitaminokat is "belefektettek" a minél tökéletesebb eredmény érdekében. Mindezek mellett természetesen a lány sem ülhetett tétlenül a babérjain, tekintve, hogy a főtt ételekről magának kellett gondoskodnia az épület konyhájában. Ő mosott magára és tartotta tisztán a környezetét, takarított a házon belül.

"Erikaa tizenhárom év leforgása alatt kilenc gyermeket hozott erre a kegyetlen és megrontott világra, mely önmagában is képtelenségnek tűnt számomra. Egy "gépállattá" változtatták, melynek egyetlen és legfontosabb küldetése a gyermekek fogantatása, majd megszülése volt. Ennél sem kevesebbre, de többre sem tartották a telep gazdái. Gyakorlatilag őt ezért "tartották". Miközben beszélt hozzám, átéreztem kiszolgáltatottságának minden fájó rezdülését, a gyermekeitől való elszakításának feldolgozhatatlan tragédiáját. Ezekben a percekben - még ha képzeletben is de - együtt hordtam ki és szültem meg vele közösen az eladott kisbabákat. A szívem kettéhasadt, valahányszor az elvesztések emlékeit idézte fel. Mindegyik csecsemőjéről külön mesélt, mert nagyon szeretett rájuk emlékezni. Hiába nem "kívánt" gyermekek voltak, ők mégsem tehettek "kényszerített" fogantatásukról. Ártatlanok voltak, ahogyan ő maga is annak idején és a többi lány, akit megrontottak a táborban."

A Kiválasztott még naplót is vezetett a kisdedek fejlődéséről, melyet óriási titokban kezelt és védett helyen tartott "gazdái" elől. Rita volt az első és egyben utolsó ember, akinek megemlítette, sőt később meg is mutatott. Szem nem maradhatott szárazon, miközben azt olvasta. Annyi szeretet, érzelem és ragaszkodás fűtötte át minden sorát, hogy az ember közben egy kicsit belehalt már csak az olvasásába. Rita mindig is becsülte Erikaat nemes lelkéért, hogy túl tudott lépni saját elszenvedett sérelmein és egyúttal magát alávetve az újabb és újabb gyermekek kihordásának, képes volt élni, átélni egyetlen zokszó nélkül. A lány reszkető kezekkel adta vissza az asszonynak dédelgetett kincsét. Hiszen számára már csak az maradt meg gyermekeiből, így a napló átlényegült a kisbabák lelkeivé, ők abban éltek tovább.

 

***

 

Erikaa esküdött "írás-terápiájának" a lélekre gyakorolt jótékony hatására. Ő csak így hívta. Elmondása szerint amióta belefogott, sokkal könnyebb volt számára elviselni az élet megpróbáltatásait és hitte, hogy bármi is következzék a jövőben, naplója átsegíti őt minden gondon. A napló lett az ő anyukája, legjobb barátnéja és egyben minden megszületett gyermeke.

A napló nagy hatással volt Ritára is. Amikor visszament a viskóba, valamiféle író "alkalmatosság" után nézett, majd egy koszos újságpapírdarabra, piros tintával megkezdte saját írás-terápiáját, az édesanyjának és édesapjának írt levelek formájában.

 

"Drága Anyukám!

Nem is tudom, hol kezdjem? Talán ott, hogy hiányzol és nagyon sajnálom, ami történt! Hogy elhagytalak Téged, bár nem önszántamból tettem. Kérlek, bocsáss meg nekem! Tudom, minden egyes botlásomat, ballépésemet megbocsátottad, ahogyan azt egy igazi Édesanya teszi. Érzem, amíg élsz, ez így is lesz. Kívánom, hogy nagyon sokáig éljél! Vajon találkozunk-e még valaha? Viszontlátlak és megölelhetlek-e újra? Úgy vágyom rá, hogy az öledbe kuporodjak és közben simogasd a hajamat, ahogyan kiskoromban tetted, amikor szomorú voltam. Emlékszem, mennyire szeretted simogatni, fésülni a hajamat. Már egészen kiskoromban a derekamig ért, mert nem engedted apunak levágatni. Úgy fésültél, úgy gondoztad, akár egy hercegnőnek. Mert az is voltam számodra, egy igazi hercegnő...

Most igazán szomorú vagyok Anyukám... Kimondhatatlanul és ezúttal okkal. Kislányként még más dolgok miatt búslakodtam. Vagy azért, mert hálátlan módon hátat fordított nekem az óvodáskori legjobb barátnőm, vagy mert nem vihettem haza azt a kóbor kutyust, akit az út szélén láttam meg, a suliból hazafelé menet. Ha belegondolok, hogy mik voltak ehhez képest a régi bánataim, csitri fejjel átélt szerelmi csalódásaim, mikor már azt hittem itt a világ vége? Ám te akkor mindig megvigasztaltál, magadhoz öleltél és a fülembe súgtad: Semmi baj, Kicsikém! Ez egyáltalán nem számít! Majd meglátod, holnap már könnyebb lesz, holnapután és azután és azután... amíg el nem felejted őt végleg. És valóban úgy is történt. Sok ilyen holnapokat és holnaputánokat éltünk át együtt.

És Te mindig ott álltál mellettem, kitartottál. Soha nem dorgáltál meg értük, a türelmed sem fogyott. Már egy ideje ezeket a boldog időket vágyom vissza. Újraélem a múltat, amikor még valóban felhőtlenül boldog voltam, csak éppen nem tudtam róla. Mert még gyermek voltam... És nem értékeltem mindazt, ami az enyém volt. Sem önmagam, sem az életet. Azóta felnőttem. Az élet durván megnevelt, nekem pedig egyik napról a másikra el kellett búcsúznom fiatalkori önmagamtól, akire ma már csak haloványan emlékszem. Azt hiszem kezdem őt elfelejteni végleg. De Téged, drága Anyukám, soha nem felejtlek el. Soha én, míg csak lélegzem, míg élek.

Most szeretném megköszönni Neked mindazt, amit adtál, a sok-sok szeretetet, mellyel szüntelen elhalmoztál. Tudd, hogy még nem adom fel a reményt. Annak reményét, hogy egyszer még hazakeveredem valahogy. Mert nem szabad! Fiatal vagyok, élni szeretnék. Később családot és gyermekeket vállalni, ahogyan azt te is tetted. Legalább kettőt. Talán két lányt...

Köszönöm, hogy voltál és lélekben még ma is itt vagy velem!

A te rossz útra tévedt kicsi lányod:

Ritus"

 

"Drága Apu!

Ahogyan anyu, úgy te is nagyon hiányzol nekem! Hiányoznak az együtt töltött bohóckodásaink, mélyen szántó beszélgetéseink, lelkizéseink és még a veszekedéseink is, amikor tehetetlenségedben annyira kiabálsz már velem, hogy szinte nem is tudod türtőztetni magad. Pontosabban, kiabáltál. Mert buta voltam. Sajnos ez nagyon igaz. De akkor még nem tudtam és nem éreztem. Hiányoznak a pofonjaid is, amikből ugyan nem volt sok, mégis annál többet értek. Inkább vállalnám azokat minden nap, akár a nap minden egyes órájában, mert ma már tudom, hogy azok a javamat szolgálták és szeretetből adtad őket. Azóta rengeteg pofont kaptam már, sajnos másoktól. Olyan emberektől, akiknek joguk sem lenne engem megütni, hát még bármiféle kárt okozni bennem. Mégis megteszik, illetve megtennék, ha lenne rá módjuk. Egyelőre van egy "védőangyalom", aki egyáltalán nem angyal, hiszen ő is közéjük való. Azok közé a férfiak közé, akik naponta több fiatal lányt rontanak meg, és teszik tönkre az életüket. Pedig nincs joguk hozzá! Igazság szerint ehhez senkinek nincs joga! Más embert bántalmazni és korlátozni a személyi szabadságában. Elvenni tőle az életet. Ezt egyetlen élőlény sem érdemli meg.

Ha tudnád, hogy mi folyik itt a telepen és én miket élek át nap, mint nap, a fogságban sínylődő lányokról már nem is beszélve... Talán jobb is, hogy nem tudod. Belehalnál a fájdalomba. Mert egy érző szülői szív ezt már nem képes feldolgozni, csak megszakadni. Egy szerető szülő inkább saját magát vetné oda a farkasoknak, hogy azok falatozzanak százszorta is az ő húsából, akár élve, mintsem saját gyermekét bántsák, kínozzák, gyilkolják meg. Erre már nincsenek szavak, csak a fájdalom, ami örökre megmarad...

Drága Apu! Annyi minden szépre és jóra tanítottál Anyuval. Bárcsak a felét megfogadtam volna mindannak. Emlékszel még, amikor először biciklizni tanítottál? Első nekifutásra leestem a bicikliről. Aztán még egyszer és újra. A sokadik esésnél sírva keltem fel a földről és úgy mondtam, feladom. Nekem ez nem megy! Akkor te közvetlenül elém álltál, a kormányra tetted a kezem és szigorúan rám néztél. Máig fülemben cseng hangod. Ezt mondtad: Kislányom, ha mindig mindent ilyen könnyen fogsz feladni, akkor inkább el se kezdd élni az életed! - Sokat köszönhetek Neked. S bár nem tudom, mennyi "rakódott le" ténylegesen bennem, én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne hozzak rád még nagyobb szégyent. Harciasságod, erőd és kitartásod, mely jellemvonások a véredben csordogálnak, bennem is gyökeret eresztettek fogantatásommal. Hát megpróbálok akként is viselkedni, hogy méltó legyek örökségedre, emlékedre. És egyszer talán még büszke is leszel rám. Egyszer.... talán....

szerető lányod

Rituska"

Következő fejezet: https://www.phagnes.com/news/a-pusztulas-rozsai-halott-remeny-/