A pusztulás rózsái (A rózsabimbó, Vadászatra fel!) XVIII - XIX. Fejezet

2012.06.11 08:43

A rózsabimbó

 

Rita új életet akart kezdeni, végképp hátrahagyván maga mögött sötét múltját. Úgy gondolta, hogy ha ez kisvárosában nem sikerül, akkor másik városba költözik. A feledés reményében mindent megtett. Szülei aggódtak érte és nagyon féltek attól, hogy újra elveszítik őt. Ám a lány hajthatatlannak bizonyult, így kénytelenek voltak fejet hajtani akarata előtt. Megértették az okát, csak nehezen tudták elfogadni.

"Szerettek. Teljes szívükből és minden porcikájukkal. Rettegtek, mégis képesek voltak elengedni. A múlthoz húzó összes fonalat elvágtam hát és a fővárosba költöztem. Ismerősök útján olcsó albérlethez jutottam, melyet számításaim szerint még ki tudtam gazdálkodni egy közepesen fizető állás mellett. Rövid időn belül jó munkához is jutottam, egy utazási irodában lettem alkalmazott. Főnököm kedves volt velem és mindenki barátsággal fogadott. A múltamról semmit sem tudtak. Nem árultam el nekik, mert ezt láttam a végső felejtés első lépcsőfokának."

Majd alighogy elbúcsúzott családjától s a várostól, melyben felcseperedett és éppen csak elkezdte új életét, váratlan vendége érkezett Attila személyében. A férfi azért kereste fel, mert nagyon felzaklatta találkozásuk, olyannyira, hogy végül arra az elhatározásra jutott, követi a lányt. Rita örömmel fogadta a férfi közeledését. Bár még magának is félt bevallani, nagyon jól érezte magát Attila társaságában. Igazság szerint jól megértették egymást, akár több órán át képesek voltak beszélgetni bármiről. Mikor beesteledett, a férfi elköszönt ugyan, de másnap délelőtt egy kései reggelivel a kezében kért mókás arccal bebocsátást a lányhoz. Ezt a napot is együtt töltötték. Vidámak voltak, jókedvűek, végre nem csak percekre tudták elfelejteni a múltat. A következő héten is találkoztak. A férfi mindennap a munkahelye előtt várt Ritára. Sőt, egy idő után jómaga is felköltözött Budapestre. Szülővárosában üzemeltetett szórakozóhelyét eladta, és abból a pénzből a lány albérletéhez közel egy éjjel-nappali boltot nyitott. Összemelegedtek. Három boldog szerelmes hónap után pedig Attila megkérte a lány kezét. Rita igent mondott rá. Minden úgy volt jó és kerek, ahogy volt. Összekötötték életüket, mert többé nem akartak a másik nélkül élni. Az esküvőt pedig a következő nyárra tűzték ki.

"Attilán kívül volt még egy hívatlan látogatóm, aki szintén fenekestől borította fel az életemet. Fél év múlva, mikor már egész jól berendezkedtem, egyik szombat délután kopogtak az ajtómon. Majdnem felkiáltottam, amikor megláttam, hogy ki várakozik a küszöbömön. A Bukott Angyal volt, szorosan mellette egy kislány állt. Csillogó, élénk tekintetével érdeklődve, ugyanakkor szégyenlősen pislogott rám. Sonja mosolygott. Nem értettem az egész helyzetet, de ezzel nem is törődtem. Rögtön beinvitáltam őket szerény hajlékomba és helyet csináltam, hogy leülhessenek. A nő végig csendesen beszélt hozzám, miközben szemét le sem vette a kislányról, aki ötéves forma lehetett. Dús szőke haja hullámos tincsekben omlott a vállára. Gyönyörű volt. Csodálatosan szép és különösen emlékeztetett egyvalakire."

Nem tévedett, valóban Erikaa kislánya, Rebeka jött el hozzá. Az a kislány, akit elvettek tőle, aki miatt még élni szeretett volna. És most itt volt. Nála. Sonja mindent elmondott neki. A kislányt négy évig ideiglenes nevelőszülőknél helyezték el egy, Szlovákiában élő szerető magyar családnál. Ők viselték gondját az eltelt idő alatt. Rebeka szépen fejlődött, értelmes kislánnyá cseperedett, aki nyitott, érdeklődő az élet dolgai iránt. Mivel tudták, hogy elhelyezése csupán ideiglenes, ezért nem tartották előtte titokban, hogy nem az igazi családjában, saját édesanyja és édesapja által nevelkedik.

"Sonja eközben mindvégig a háttérben tevékenykedett és mindent elkövetett azért, hogy a bürokrácia bonyolult labirintusában utat találjon számomra, mely lehetővé teszi Rebeka Magyarországon történő örökbefogadását. Minden protekcióját latba vetette, mire célt ért. A kislány zöld utat kapott hozzám. Persze, ez még csak a hosszú út eleje volt, hiszen az én szándéknyilatkozatom és más egyebek is szükségeltettek a végleges örökbefogadás lezárásához. A hatóságok előtt nem volt titok az, amin keresztül mentem, mentünk. Együtt. Tiszteletben tartották Sonja által -és egyelőre az én tudtomon kívül- tett kérésemet, miszerint a sok viszontagság után és tekintettel a kislányhoz fűződő, fél év alatt kialakult nagyon szoros kötődésemre én szeretném őt felnevelni. Az Angyal minderről nem értesített, mert nemleges válasz esetén, csupán még mélyebbre vájt volna eredménytelen munkálkodásával, amúgy is sebzett szívemben. Megértettem."

Különös előnyt jelentett, hogy Rita ekkor már nem élt egyedül. Párjával, Attilával, egyben leendő férjével nagyobb eséllyel szállhattak ringbe Rebeka örökbefogadásához. A kislány végig hallgatott, mialatt a felnőttek beszélgettek. S majd, miután egy kis csönd állt be, mintegy megemésztendőn az imént elhangzottakat, ő is erőt gyűjtött, hogy végre megszólaljon. Felnézett Ritára és bátortalanul kérdezte Sonjától: - Mostantól akkor ő lesz az új anyukám?

"Az egész olyan álomszerű volt, hogy tényleg azt hittem, álmodom csupán és mindez nem a valóságban történik velem. Szinte már vártam az ébresztőóra vagy a telefon csörgését, a postás visszafogott, halk kopogását, a frissen lefőtt kávé illatát, Atti apró csókjait, bármit, ami általában magamhoz szokott téríteni az alvásból. De nem csörgött, kopogott, nem történt semmi, hiába vártam, vagyis inkább nem vártam. Sonja és Rebeka a valóságban ültek kanapémon és osztották meg velem életem legnagyobb meglepetését. Visszakaptam hát a csodám. Erikaa csodáját. A sors ezúttal valóban kegyes volt hozzám, hiszen Rebekánál szebb ajándékot nem is kívánhattam volna. A gyermeket, akinek világrajövetelében segédkeztem, akit fél évig egyedül neveltem és akitől meg kellett válnom, immáron saját gyermekemnek tudhattam. Ekkor éreztem, tudtam, hogy VAN isten és újra rám mosolygott. Hálás voltam neki. Végre kaptam egy célt, amiért érdemes folytatnom, akiért érdemes élnem. Mert fel kell őt nevelnem. És meg is fogom tenni őmiatta, magam miatt, de leginkább Erikaa-ért."


 

Vadászatra fel!

 

Valaki súghatott. A telep felszámolása után csak hárman maradtak. Ő, Erik és Adrián. Épphogy megúszta a rajtaütést. A fantom által adagolt szer hatása már kezdett kimenni végtagjaiból s így, ha erőtlenül ugyan, de tudott mozogni. Még jó, hogy Erik résen volt, ő figyelmeztette Adriánt is.

"Az a fattyú! Ha még egyszer elkapom... Csak még egyszer kerüljön a kezeim közé, nem ismer majd tőlem irgalmat. A hétvégén újabb vadászatra indulunk, begyűjtjük az érintetleneket, akik még hisznek a húsvéti nyusziban. Azok az igaziak, a zsenge lányok. Semmi gyanakvás, hanem csupa naivitás, kíváncsiság a férfinem iránt. Tökéletes áldozatok."

Milos nagyot köpött a földre és belerúgott az ajtófélfába. A tábor üres épülete szellemvárként tátongott a semmibe. A törzsvendégek elmaradoztak, így "munkaerő" híján bevételhez sem jutottak. Bizony jócskán megcsappant tartalékuk a kommandós akciót követően. A baba is odalett, így a pénzt sem kapták meg, ráadásul pótolni sem tudták azt a "megrendelő" felé.

"Öt év nagyon hosszú idő! Már semmi sem a régi. A szórakozóhelyek is megváltoztak, egyre több a kidobóember és egyre nagyobb az ellenőrzés. Így a rizikó is nőttön nő. De muszáj vállalni, mert mi ebből élünk. Igen. Az üzletet újra felvirágoztatom, csak még egy kis idő kell nekem. Már az új telek is megvan, potom pénzért adják el, még örülnek is a tulajok, hogy akad olyan bolond, aki megveszi. Ráadásul nem csak megveszi, még hasznot is húz belőle. Ha tudnák... De nem tudhatja senki! Az új helyről nem lehet tudomása akárkinek, erről pedig személyesen fogok gondoskodni! Milos Kaport nem verheti át többé senki!"

Végleg bezárta maga mögött az üres tábor kapuját. Nincs más választás, fejlődni kell, mert a fejlődésé a jövő, a lemaradók vesztesek. Ő pedig nem kívánt a vesztesek közé tartozni. Elhatározta, hogy a hétvégére új utakat szervez, két országba is ellátogatnak. Szombaton Magyarországon teszik tiszteletüket, tervei szerint több szórakozóhelyre is benéznek. Míg a vasárnap egyelőre az előző nap sikerességének függvényeként alakul.

"Meglátjuk majd, milyen lesz a felhozatal és aztán eldől, hogy mire jutunk vele...?"

Következő fejezet: https://www.phagnes.com/news/a-pusztulas-rozsai-ez-meg-csak-a-kezdet-es-ujra-xx-xxi-fejezet/