A pusztulás rózsái (Add a kezed!) XVI. Fejezet

2012.06.09 09:59

Add a kezed!

 

"Erikaa halála után már semmi sem volt a régi. Mintha mindenki megváltozott volna hirtelen. De az is lehet, hogy csupán én változtam, mindenki más maradt az, aki addig is volt. Kegyetlen és irgalmatlan. Milossal az élen. Ő sem volt már kedves hozzám. Sőt, annak előtte irányomban tanúsított barátságának a szemernyi szikráját, szelíden kedves gyengédségét sem láttam többé. Hideg volt és érzéketlen. Arca teljes érzelemmentességet tükrözött. Azt hittem, belehalok. Hiszen, ha már ő sem érez irántam egy kevés jóindulatot, mit várhatok a többiektől? Nagyon jól tudtam rá a választ: Semmi jót."

Rita szörnyen érezte magát és lassanként visszaköltözött szívébe az oly rég elfeledett rettegés, melyet a táborban élő lányok éltek át nap mint nap. De még ebben a reményvesztett állapotában is újra és újra megtalálta fogódzóját, Adrián személyében. Érdekes módon a férfi kezdett hozzá másként viszonyulni, míg a bandatagok egyre ellenségesebben viselkedtek vele szemben. A lány már nem tudta, mit várjon, nem volt sem élő, sem holt. Mintegy behunyt szemekkel várt. Várt egy jelre. Várt az ítéletre. A jelet végül Milos adta meg neki.

"Közölte velem, hogy a baba eladása után két lehetőségem maradt a továbbiakban. Az egyik és számomra egyben legkedvezőbb, ha elvállalom Erikaa Kiválasztotti státuszát és ezentúl alávetem magam az elkövetkezendő terhességeknek. A második választás ennél jóval rosszabbul hangzott és egyáltalán nem kecsegetett optimista jövőképpel, miszerint bekerülök a tábor egyik boxába, a vendégek fogadására. Köpni, nyelni nem tudtam. Csak néztem rá értetlenül, mint aki képtelen felfogni az iméntieket. Milos látta rajtam döbbenetemet, így hozzáfűzte, hogy természetesen kapok időt gondolkodásra, hiszen bármelyik lehetőséget is választom, előtte még van egy nagyon fontos feladatom."

Ekkor tájékoztatta a kisbaba további sorsáról és a vele kapcsolatos teendőkről. Ritát teljességgel megbotránkoztatta, hogy úgy beszélt róla, mintha csak egy használati tárgy lenne, semmi több. Az ő számára talán nem is volt más, ám a lánynak a mindent jelentette. Maga volt az élet utolsó szikrája, mely a lány számára Kathy és Erikaa halálával végleg kihunyni látszott a pokoli telepen. Rózsabimbónak becézte őt.

A férfi elmondása alapján a "megrendelőnek" kifejezett kérése volt, hogy egy féléves kisbabát szeretne átvenni, akivel már nincs annyi gond. Aki már beállt egy ritmusra és jobban tud alkalmazkodni a felnőttek életviteléhez. Így neki egy dolga van tehát, hogy a babát nevelje, táplálja, amikor kell, mosdassa, lássa el mindennel, amire egy csecsemőnek csak szüksége lehet az egészséges fejlődéshez. A régi jelrendszerük megmaradt, így, ha bármit kér tőlük, csak tegye ki az ablakba a zöld zászlót és az éppen illetékes tag három órán belül jelentkezik nála. Az ablakokat ugyanis három óránként ellenőrizték, hogy onnan vajon érkezett-e számukra üzenet?

Rita kétségbeesett. Nem értette, hogy minek az ilyen embereknek egyáltalán gyermek, ha magukat előrébb tartják nála? Hiszen a gyermekvállalás egyben azt jelenti, hogy az ember lemond bizonyos dolgokról, mert csak az szolgálja gyermekének érdekeit. Ezek között a lemondások között pedig legelöl szerepel a kényelem. Még a szíve is belesajdult, ha arra gondolt, hogy Erikaa és az ő kislánya ilyen szülőkhöz kerül. Lelki szemei előtt megjelentek a bántalmazások, pofonok, verések sorozata, melyekkel hozzáértés híján próbálják ráncba szedni a szófogadatlan gyermeket. Ezt nem hagyhatja!

"Mialatt Milos vázolta az elkövetkezendő fél év feladatait, már ott eldöntöttem, hogy megszököm. De nem egyedül. A kislányt is magammal viszem. Még nem tudtam, hogyan csinálom, de mindenre el voltam szánva. Senki és semmi nem ingathatott meg elhatározásomban. Még az a két vérengző eb sem, a gazdaépület udvarán.

Milos elköszönt, én pedig szó szerint bezárkóztam a gazdaépületbe, Erikaa régen volt világába. Továbbéltem az ő életét. Egyáltalán nem okozott számomra nehézséget, hiszen gyakorlatilag csupán egy kialakult rendet kellett folytatnom. Tulajdonképpen még élveztem is. Nagyon jó érzés volt babázni. Eleinte kissé furcsának találtam ugyan, de viszonylag gyorsan belerázódtam az új helyzetbe, így a mindennapok fennakadás nélkül zajlottak a bűntől elszigetelt életterünkben."


***

 

Elérkezettnek láttam az időt arra, hogy egykoron volt "kedves" barátnőmnek is írjak pár keresetlen sort."

"Klárihoz!

Jó ideje nem találkoztunk már, nem is hallottam felőled. S igaz, elrablásomat követően elvették minden vagyontárgyamat, ékszereimet, mobiltelefonomat, így nem vagyok teljesen tisztában az idő múlásával, azért az évszakok váltakozása segít nekem a tájékozódásban. Amióta a telepen sínylődöm, másodszor hullott le a hó, tehát két év telhetett el azóta, hogy legfőként a te felelőtlen viselkedésed miatt idáig jutottam. Minden egyes nap és minden egyes hópihe mind jobban befagyasztotta szívemet, hogy nemrég úgy éreztem, már teljesen kiölt belőle minden emberi érzést. De sok-sok szörnyűség és kín után nemrégiben újabb tragédiák történtek, melyek talán a legjobban viselték meg lelkemet, szívemet egyaránt. Két élet ment el, s bár egyúttal egy új is született, a fájdalmamon egyelőre nem enyhít. Az leírhatatlan és talán soha sem fog csillapulni bennem.

Rövid időn belül két embert veszítettem el, akik nagyon sokat jelentettek számomra ezalatt a cudar időszak alatt. Ők voltak a családom, szenvedéssel teli árvaságomban. Ők voltak minden, ami csak életben tarthat. Mert életben tartottak. Mellettem voltak, támogattak, bíztattak s immáron végleg elhagytak.

Nem tudom, te merre lehetsz ezekben a pillanatokban, mint ahogy azt sem, élsz-e még egyáltalán? De egy valamit ígérhetek Neked, innen a messzi távolból: megkereslek. Egy napon útra kelek. Azon a napon végre újra szabad leszek. És megkereslek, hogy szemtől szemben mondjam el mindazt, amit átéltem. Mert tudnod kell, mit okoztál nekem.

Egy soha nem felejtő "barát"

Rita"


Fél év alatt sokat fejlődött Rebeka. Vidám, érdeklődő kisbaba volt, akinek minden felkeltette a figyelmét. Már nagyon korán megjelent az első mosoly az arcocskáján és többé nem is tűnt el onnan, erről maga a lány gondoskodott. Szeretett az események aktív résztvevője lenni, egyfolytában gagyogott. Jó étvágyú kisbaba volt, nem válogatott, mindent megevett, amit csak Rita eléje rakott. A tápszerről hamar leszokott, inkább az igazi ételek íze töltötte el láthatóan élvezettel.

"Amíg ilyen nyugodtan, békességben teltek a hetek, majd hónapok, végre magamra is jutott egy kis idő, mialatt kislányom az igazak álmát aludta ringó bölcsőjében. Kezdetben nagyon sokat aludt. Szinte végigaludta az egész napot, majd, ahogyan nőtt és növekedett, alvásigénye is egyre csökkent. Három hónapos korára az esti alváson kívül, már csak kétszer aludt napközben, egyszer délelőtt és egyszer délután. A házimunkák elvégzésével én is megpihentem és ilyenkor általában Erikaa naplóit olvasgattam. Nagyon meghatott minden egyes sor, amit Erikaa leírt. Éreztem, más emberré válok általuk. De a kisbaba is teljesen átformált. Jóval türelmesebb lettem, hiszen egy gyermek rengeteg türelmet követel. Szám szerint tizenegy naplót rejtett a titkos hely, ahová Erikaa elzárta féltett kincseit. Azon a naplón kívül, amelyben minden egyes megszületett gyermekének fejlődését összegezte, még tíz napló várta, hogy tartalmukra fény derüljön. Én pedig kivétel nélkül mindegyiket elolvastam."

Utolsó és egyben végzetes szülése előtt kilenc gyermeke született Erikaa-nak, akikről külön naplót vezetett, "elvesztésük" után. Leírta bennük, hogyan képzeli a gyermekek további fejlődését, jövőjét. Természetesen mindegyikőjüknek szép és hosszú életet kívánt, mely tele van boldogsággal. Ezeket a kívánságait öntötte sorokba, melyekből gyakorlatilag egy-egy regény született. Szerető édesanyaként mindegyik gyermekének egy tökéletes jövőképet álmodott meg, annak minden nehézségeivel és áldozataival együtt. Az első gyermeket Viktornak nevezte el, aki felnőtt korában sebész főorvosként éli majdan életét. André, ügyvédként tevékenykedik, az első leánygyermek Erikaa, gyermekgyógyásznak tanul, Ladislav, hivatásos katonának áll és nagyon magas pozíciót tölt be a katonaságnál. Jaroslav, mérnökként diplomázik, Kathykee, tanárnőként okítja a fiatalságot. Eva óvónőként helyezkedik el, Pietr, pszichológusként praktizál. Arnošt asztalosként éli mindennapjait, míg a leendő, tízedik gyermek naplója egyelőre üres lapokkal feküdt pőrén előttem. S mivel, hogy utolsó gyermekének neméről nem volt tudomása, így a napló címkéjére sem írta fel a nevét. Én azonban jól tudtam, milyen nevet szeretne ajándékozni Eri, ha kislánya, avagy kisfia születik. Kislányának a Rebeka nevet szánta. Így kissé remegő kezekkel továbbfolytattam, Erikaa megkezdett munkáját és a napló címlapjára felkerült: REBEKA.

"Az utolsó napló igazi csemegét tartogatott számomra és egyben a megoldás kulcsát is a kezembe adta. Természetesen Erikaa jóvoltából. Megtudtam belőle, hogy már évek óta őt is a szökés gondolata foglalkoztatta. Öt évvel később, hogy a gazdaépület falai közé kényszerült a sorozatos gyermekáldások feladatával, megismerkedett Kathykee-vel. Ekkor már ötödik gyermekét, Jaroslavot várta és az utolsó hónapban tartott. Kathyt kapta maga mellé segítségül. Minden éppúgy zajlott, mint velem, évekkel később. Kathy-vel jó kis csapatot alkottak, igazi barátnőkké váltak. Erikaa nagyon megkedvelte az akkori Fantomot, ám minden rokonszenve ellenére, a megszületett gyermekekről vezetett naplókat nem mutatta meg neki. Egy idő után viszont beavatta tervébe, miszerint meg szeretne szökni a telepről és az éppen megszületett gyermekével, végre új életet kezdeni."

Kathy pedig meghallgatta, rá mindig számíthatott. A beszélgetést követő pár hónap múlva, egy műanyag flakonnal állított be Erikaa-hoz, melynek színtelen, szagtalan, folyékony tartalma egyből felkeltette a nő érdeklődését. Kathy elmondta, hogy azt a bizonyos folyadékot Milostól szerezte. Pontosabban lopta, amíg ő az ágyában aludt. A lány sejtette, hogy a férfiak azzal a folyadékkal kábítják el és teszik magatehetetlenné az áldozataikat. De nem csupán Erikaa-nak csent belőle, szépen kiporciózta a tábor lányai számára.

"Az asszony végtelen hálát érzett Kathy iránt. Ekkor szánta el magát végső lépésére, miszerint megszökik a telepről a kábító szer segítségével. Mindent jó alaposan eltervezett, előkészített, naplójába lejegyzetelt, így nekem semmi más dolgom nem maradt csupán, mint pontról pontra végigkövetni az általa leírt útmutatót. Erikaa-nak idő kellett, hogy kitapasztalja a szer hatását, hiszen egy újszülött csecsemővel kellett volna végigcsinálnia a szökést. Terhesen nem mert belevágni, nehogy egy rosszul sikerült eséssel veszélyeztesse gyermeke épségét. Két évet kellett kísérleteznie ahhoz, hogy végre tudja, a gyermeknek adott leheletnyi szer, meddig tart ki, és mikortól várható újra a baba felsírása? Egyszerre nem mert többet adni belőle egy-két cseppnél, ám a nyugalmi helyzet megszűnése után, melyet a bölcső jelentett a babák számára, élénkebbek, éberebbek lettek és minduntalan felsírtak, a házban végzett szökési próbák alkalmával. Ráadásul két kisbabája nagyon hasfájós volt, kevesebbet aludtak és még többet sírtak. Erikaa ereje végére ért, jobbnak látta későbbre időzíteni szabadulásukat és inkább a babák ellátására koncentrált. Gyermekeit akkoriban nem hagyták nála sokáig, akiket a megrendelők kívánságaihoz mérten egy, kettő, illetve legkésőbb három hónap múlva elvették tőle. Több év telt hát el, mire az utolsó terhességénél egy picivel több időt kapott. És ez elegendőnek ígérkezett ahhoz, hogy a kezdeti nehézségeken túl legyenek, a szüléssel járó testi sebei begyógyuljanak, illetve a napi többszöri szoptatás okozta kimerültség is mind csökkenjen.

Milos még terhessége idején közölte vele, amit én csak Rebeka megszületése után tudtam meg tőle, miszerint az új megrendelő milyen igényeket támaszt a baba átvételével kapcsolatban. Erikaa örült a meghosszabbított határidőnek. Kathy beszámolója alapján még egy térképet is felvázolt, mely a telepet és a lehetséges szökési útvonalat tartalmazta. A szökést a hatodik hónapra tervezte.

"Tervét pedig én kívántam végrehajtani. Az előre megszabott határidő eleve már a nyakunkon volt, én pedig nem kockáztathattam tovább, hogy Rebekát végleg elveszítsem. Nem, Rózsabimbóm semmi áron sem kerülhetett a gazok közé.

Amikor egy kisebb hiba csúszott a még megolajozásra váró gépezetbe. Milos ugyanis előbb érkezett, mint vártam. Rebeka ötödik hónapjában egyszer csak megjelent és közölte velem, hogy a megrendelő másképp határozott, így előbb szeretné megkapni a kisbabát. Felesége már nagyon türelmetlen, nem várnának tovább. Kérte, hogy az éjjel még utoljára etessem meg a babát, mert hajnalban útra kel vele és addigra várja a hónapokkal korábban feltett kérdésére a válaszomat. A kérdést nem kellett megismételnie, tudtam, hogy mire vár. És akkor már a választ is tudtam. Persze neki másként tálaltam. Megdöbbentett a hirtelen gyors változás, így rögtönözni kényszerültem. Úgy nyilatkoztam, hogy Erikaa helyét kívánom átvenni, mire megértően bólintott. Egyfajta megkönnyebbülést is felfedezni véltem arcán, hiszen döntésemmel egyben igen kényesnek mondható gondot vettem le a válláról. Majd igencsak meglepődött, amikor kértem, még aznap éjjel háljunk együtt. Nem értette a sietség okát. Rámutattam, a női test biológiai felépítésére és működésére, miszerint a gyermek fogantatás nagyobb valószínűséggel következik be a termékenység idején. Ez az ovuláció, melynek én e hónapban éppen az utolsó napját töltöttem. Amennyiben tovább várunk, már késő lesz, így kénytelenek leszünk egy hónap múlva próbálkozni. Hazudtam, hogy már gyakorlatilag hónapok óta erre az alkalomra készülök. Még gyermekvédő vitaminokat is szedtem az eltelt idő alatt, melyekhez Erikaa készletéből jutottam. Ez persze egyáltalán nem volt igaz, de én mindenre kész voltam, csakhogy őt a házba csaljam. Tudtam, ha ő mellettem lesz, nem igényelek külön őrizetet. Ezt akartam kihasználni."

Milos belement. Megállapodtak abban, hogy Rita este 8 órakor megeteti a kicsit, majd visszaaltatja. Ő pedig 9-kor érkezik hozzá. A lány mindent előkészített. Annyira izgult, hogy a szíve ezerrel vert. Minden a terv szerint haladt. Rebit megetette, visszafektette bölcsőjébe és fogadásra készen várta a férfit. Milos nem késett. Rögtön a hálószobába mentek és megtörtént, aminek akkor meg kellett történnie. A lány bedobta magát, hogy csábítása minél hatásosabban végződjön. Célt ért. A férfi kielégülése után elszenderedett. Még előzetesen annyit mondott neki, hogy legkésőbb éjfélkor el kell mennie. Távozásának okát nem említette, igaz, Ritát nem is nagyon érdekelte. Ő másra koncentrált. Amikor éjfélt ütött az óra, gyengéden ébresztgetni kezdte Milost, hogy ideje indulnia. Még egy italt is elkészített neki, hogy jobban érezze magát. A férfi szó nélkül felhajtotta az italt és öltözni kezdett.

"Mikor már a cipőjét húzta, hirtelen megszédült. Zavartan tekintett rám, mint aki nem érti, mi történik vele? Erikaa nagyobb adagot írhatott fel a biztonság kedvéért, mert rövid időn belül látni lehetett a szer hatását. Milos felállt és egyet lépett felém. Lemerevedtem. Nem mertem megmozdulni sem, csak figyeltem őt. És vártam. A következő pillanatban összerogyott, nem engedelmeskedtek neki a lábai. Ott feküdt előttem és onnan, a földről nézett fel rám. Láttam a szemében, hogy tudja. Minden világossá vált előtte. Az ital, a hirtelen jövő gyengesége, a szer... Magatehetetlenül feküdt. Szólni akart, de nyelve élettelen húsdarabként pihent szájában. Ahogy felette álltam, valamiféle elégtétel érzése hatalmasodott el rajtam. A bosszú jó hajtóerőnek bizonyult."

Egy szó nélkül magára hagyta a férfit és a konyhába ment. A hűtőből elővette az előkészített húsdarabokat, meglocsolta őket is a szerrel, majd kidobta az ablakon, egyenesen a kutyák orra elé. Ezt követően a gyerekszobába sietett. A babát ugyan még nem kellett megetetnie, de biztosra akart menni. Idő előtt ölbe vette hát és a tápszerébe csempészett kis adag szerrel álmában megitatta a kisdedet. Az végigaludta az etetést, fel sem ébredt még csak meg sem nyikkant. Rita meleg takarókba bugyolálta őt, magára vette kabátját, elmondott egy imát, majd kilépett a ház ajtaján. Hallgatózott. De mozgásnak semmi jelét nem észlelte, nesz sem hallatszott. Nagy levegőt vett és Erikaa térképe alapján megindult az éjszakában.

"Rettegtem, hogy valami esetleg rosszul sül el és azzal megpecsételődik sorsom. Tudtam, ha Milosból kimegy a szer hatása és véget ér a kábultság, nekem végem. Saját kezével fog megnyúzni engem. Rebit is féltettem és abban reménykedtem mindvégig, hogy nem adagoltam túl a megitatott szert és nem ártottam vele az idegrendszerének. Hiszen még olyan törékeny, sérülékeny. Vigyázni kell rá! Az útra egy gyéren világító elemlámpát is magammal vittem, azonban bekapcsolni csak ritkán mertem. A sok hepe-hupa miatt össze-visszabicsaklott a bokám, de nem törődtem vele. Csak mentem és mentem előre, vakon tapogatózva, megállíthatatlanul, karomban a békésen alvó Rebekával."

Egy darabig minden úgy történt, ahogyan Erikaa eltervezte. Azonban a telepet maga mögött hagyván, egy keskeny csapáson keresztül osont, amikor közvetlen közelről zajt hallott. Talán egy motoré lehetett, nem tudta jól kivenni. Leguggolt és úgy hallgatózott. Nem merte felkapcsolni az elemlámpáját. Nem történt semmi.

Arra gondolt, hogy képzelődhetett és zakatoló agya űzött csúf tréfát az érzékeivel. Kis idő múltán felállt és továbbhaladt az ösvényen.

"De ahogy mozgásba lendültem, reflektor fénye csapott az arcomba. Ott álltam a semmi közepén, karomban az alvó csecsemővel és már minden reményemről lemondtam. Amikor a fénycsóva mögött több férfi körvonalát pillantottam meg, tudtam, halott ember vagyok."

Ekkor a tömegből kivált egy férfi és megindult felé. Adrián volt az.

- Add a kezed! - de látván, hogy Rita nem engedelmeskedik, megindult és kinyújtotta felé balját. A lány csak a fejét ingatta miközben hátrálni kezdett.

Bár jól tudta, hasztalan minden szabadulási kísérlete. Gyalogszerrel, egyedül, az alvó gyermekkel a karján semmi esélye nincs a sok férfival szemben.

- Nyugodj meg, most már semmi baj nem érhet! Rendőrök vagyunk. - Rita a sötétségből hirtelen egyenruhás férfiak képét vette ki. Alig akarta elhinni, hogy igaz lehet. Megszabadult hát végre? - A férfi tovább beszélt hozzá. - Nézd, én nem az vagyok, akinek hittél. Nem közéjük tartozom, rendőr vagyok.

"Az élet olykor igen különös és furcsa dolgokat produkál. S mikor már azt hinnénk, hogy itt a vége, nincs tovább, újabb reménysugár villan fel előttünk. Adrián volt az én utolsó reménysugaram, az egész rajtaütésszerű kommandós akcióval egyetemben. Eufórikus boldogság töltött el egy szempillantás alatt. A többiek is körülvettek. Megnézték a kisbabát, hogy ébren van-e? Elhadartam mindent a rendőröknek, hogy mit és hogyan tettem? Nem volt sok időnk, Adrián elmondása alapján, őt már várta Milos. Aki éppen az akció megkezdése előtt, az éjszaka közepén hívta fel Adriánt, hogy mihamarabb menjen a telepre, és találkozzanak a viskóban, mert beszélniük kell. A hívás okát nem említette, Adrián pedig nem ért rá azon gondolkodni, hiszen, amikor hívást kapott, azonnal mennie kellett. Ez volt a rend. Nem kockáztathatta álcáját és ezzel az egész rendőri akciót."

Rita akkor azt hitte, több meglepetés már nem érheti, ám bebizonyosodott, hogy az élet tele van megannyi váratlan fordulattal. Az egyenruhások között egy ismert arcot fedezett fel. Sonja volt az. A Bukott Angyal állt ott előtte teljes életnagyságban, láthatóan egészségesen.

"Elsírtam magam, mikor felfogtam, hogy Sonja nem halt meg. Élt és virult. Hálás voltam Istennek, amiért kegyeibe fogadott és segített megszabadulnom és amiért kevesebben vesztek oda, mint azt hittem. Rebekát át kellett adnom a hatóságoknak. Kegyetlen pillanat volt. Azt hittem belehalok. Túlságosan megszerettem őt, nagyon kötődtem hozzá. Az elmúlt fél év alatt mi egyek lettünk. Igazi anya és lánya. Egy kis család. Csonka család ugyan, de... család.

 

Sonja vette át. Zokogtam. De az ő szemeiben is könnycsepp csillant. Vagy talán az éjszaka fényei játszottak képzeletemmel. Kettéhasadt többszörösen összeforrt szívem, mely két év alatt annyiszor szakadt meg, hogy azt hittem, érezni már soha nem lesz képes. Mégis érzett. Mert a szívnek ez a küldetése. Azonban Rebi átadásával véget ért ez a küldetése is. Vége volt."

Rita megtudta, hogy Adrián és Sonja leánykereskedelemre szakosodott ügynökök voltak, akik évek során építették fel álcájukat és szervezték meg a rajtaütő akciót. Sonja halálát is úgy játszották el. Adrián egy kivéreztetett disznót rejtett a fekete zsákba és az ő vérét locsolta szét a Kamrában. De a lányt ez már egyáltalán nem érdekelte. Csakis Rebi elvesztésére tudott gondolni. Az ügynöknő látván mélységes bánatát, megesküdött neki, mindent elkövet azért, hogy Rebekát visszakapja. Végül elköszönt tőle és elment. Karján a kislánnyal.

Ritát is autóba ültették, aki immáron megindulhatott Magyarország felé. Vissza az otthonába.

Következő fejezet: https://www.phagnes.com/news/a-pusztulas-rozsai-edes-otthon-xvii-fejezet/