A pusztulás rózsái (Kathykee) XII. Fejezet

2012.06.09 09:53

Kathykee

 

"A magányos éjszakákon továbbéltem elveszített életem. Elköszöntem Kláritól, aki felszállt a buszra, én viszont hazamentem. Képzeletben újra otthon voltam, szüleimmel, testvéremmel és nagyiékkal. A mindennapok újabb és újabb csodákkal ajándékoztak meg. Csoda volt iskolába járni, naponta a gimnáziumba vezető buszra szállni, felelni, dolgozatokat írni, a szünetekben a haverokkal lógni, bevásárolni, anyunak segíteni a háztartásban, takarítani, főzni, mosogatni, melyek miatt korábban folyton lázongtam. Csoda volt kimenni a szabadba és mélyet szippantani a friss levegőből. Szabadon szabadnak lenni. Csoda volt élni... és hazaérkezni."

Tél volt, amikor egy kora reggel Milos feldúltan nyitott be Ritához. Csak úgy áradt be mögüle a fagy, az amúgy is hideg helyiségbe. Négy óra lehetett talán, óra híján csupán időérzékére bízhatta magát. A lány nem értette ingerültségének okát, ezért kivárt.

- Mozgás, kelj fel! - parancsolt rá a férfi. - Újabb feladatod van. Siess, öltözz és gyere utánam!

Rita engedelmeskedett. Milos a telep egyik legtávolabbi sarkába vezette őt, ahol egy régi összetákolt sufni állt. Beléptek rajta. A kis helyiségben mindösszesen egy mocskos priccs állt, rajta egy lány feküdt. A félhomálytól Rita csak nehezen tudta kivenni arcát, de azt látta, hogy nincs jó állapotban. Mikor közelebb lépett hozzá, elszörnyedt. A lányt összeverték. Szó szerint száz sebből vérzett, még az arcát sem kímélték, mely bucira volt dagadva az ütlegelésektől.

"Mint utólag kiderült számomra, bosszúból verték meg. Kathykee-nak hívták és elmondta, hogy ő is a telepen kezdte "pályafutását". A boxból indult, ott fedezte fel magának Milos. Felfigyelt rá és magához vette, pontosabban a viskóba, ahol rendszeresen meglátogatta egyéb szükségleteinek kielégítése végett. Természetesen nem kellett részleteznie, hogy mire volt igénye? Kathy észrevette arckifejezésemen a döbbenetet, melyet nem is igyekeztem palástolni. Elég volt akkorra már a pókerarcból. Egyszerre mindent szerettem volna tudni, ami előttem hétpecsétes titok volt. Mint például Milos állítólagos születésnapjai és a születésnapi ajándékok, a fantomokká avanzsált lányok személyében. Minden, minden csak hazugság volt. Egy óriási szövődményes hazugsághalmaz, melynek sosem volt vége. Nem lehetett vége. Nagyot nevetett, amikor rámutattam naivitásomra, miszerint én eleddig azt hittem, hogy egyetlen vagyok, aki érintetlenként tengeti életét a telepen. Még ma is előttem van arca, ahogy nagy fájdalmai ellenére nevet és egyre csak nevet."

Kathy, Milos fantomjaként képtelen volt beletörődni saját sorsába. De a lányok sínylődése még inkább felbőszítette őt. Okos lány volt, akinek mindig és minden körülmények között helyén volt a szíve és jól tudta, hogy mit kell tennie, ha el akarja érni a célját. Remek módon manipulálta a hálójába egyre jobban belegabalyodó férfit, aki pár röpke hónap erejéig még talán szerelmes is volt belé. Ki tudja? A férfi megbízott benne, mire románcuk odáig jutott, hogy már-már kiszolgáltatta magát a lánynak. Bármit kért tőle, azt megkapta. Kathy valóban egy kivételes szépség volt. Nagyon hasonlított Ritára. Neki is hosszú barna haja volt, magas és izmos, ugyanakkor nádszál karcsú termete, amivel naponta megigézte őt. Vakká lett, így azt sem vette észre, hogy Kathy úgy csavarja az ujjai köré, ahogyan csak akarja és nem szégyelli. A lány felé tanúsított elővigyázatlansága pedig meg is hozta gyümölcsét. Legalábbis Kathy számára. A sorozatos, órákig tartó buja szeretkezések, örömszerzések minden nap kifárasztották a férfit, aki általában álomba is szenderült. Nosza, több sem kellett a lánynak, aki kihasznált minden egyes ajándékba kapott percet, órát. Milos zsebeit alaposan átkutatta, sokszor hátitáskájához is hozzáfért. Egy ilyen alkalom során jutott pár adag "szerhez", melyeket egyébként a férfiak a lányrablásoknál használtak partidrogként. Így szerzett zsákmányát azon nyomban el is rejtette a viskó egyik meglazult padlódeszkája alá. Természetesen azt nem az idő vasfoga rágta ki, hanem Kathy törékeny kezecskéi lazítottak meg, napokig tartó feszegetés során.

"Kathy utolérhetetlen volt, valóban páratlan jelenség a maga nemében. Csodáltam őt és felnéztem rá. Ő egy igazi túlélő volt a szememben. Csak később tudtam meg, hogy ezzel nem voltam egyedül és mások is így vélekedtek róla. Mert ő egy hős volt, aki saját magát a sor legvégére helyezte és csak a többi lányra gondolt. Rajtuk szeretett volna segíteni, ami sikerült is neki. A lopott szereket a tábor lányainak adagolta ki, mintegy elősegítendőn szabadulásukat. A lányok azonban féltek használni a kábító folyadékokat. Közülük csak ketten bizonyultak elég bátornak ahhoz, hogy azokkal a tettek mezejére merjenek lépni. Megtették és vakmerőségüket siker koronázta."

Milos kétségkívül Kathy rabjává vált. Ám a lányszöktetésekkel felismerte Kathy valódi énjét és teljesen megvadult, állítólag napokig tombolt a telepen. Visszadobta őt a "kutyák" közé. A lány csak így nevezte a tábor vendégseregét. De az sem volt neki elég. Valahogy képtelen volt elfogadni a gondolatot, hogy Kathy már nem csak és kizárólag az ő tulajdona, akit kedvvel használnak a többi idegen férfiak, ráadásul saját birtokán. Nem, végleg meg akart szabadulni tőle, ezért az egyik vásáron őt is áruba bocsátotta. Jó áron el is kelt. De a lány távozása után még jó darabig nem nyugodott meg Milos lelke, hónapokig nem volt önmaga.

"Kiemelkedő intellektusa már az első együtt töltött órában magával ragadott. A többiekhez hasonlóan lassanként én is bálványozni kezdtem. Ő képviselte számomra a reményt, azt a reménysugarat, melyet elvenni senkitől sem szabadna. A szabadulás reményét. Kiolthatatlan szenvedély égett bucira vert szemeiben, melyek idővel kékes lilára, zöldre, végül sárgára váltottak a gyógyulás eredményeként. Mindent megtettem volna érte és mindent meg is tettem, amire csak lehetőségem nyílt. Gyógyszereket csempésztem be hozzá, kötöztem a testén ejtett mély sebeket, mosdattam őt minden nap, ahogy csak szerény lehetőségeim engedték. Ő jelentette a fényt az éjszakában. Viszont azt, hogy mégis miért került vissza telepünkre, soha nem tudtam meg tőle."

Kathy már-már az őrültséget súroló, indokolatlan jókedve idővel Ritára is átszállt és hosszú idő múltán végre képes volt vele nevetni. Eleinte csupán egy-egy halvány mosoly suhant át arcán, ám barátnője rendületlen kitartása meghozta hatását. És Rita nevetett. Egyre hangosabban és jóízűbben. Ezekben a percekben megszűnt a fájdalom. A kis hős tökéletes gyógyír volt Rita sebeire, sérelmeire. A két lány egymás támasza lett, így az egymásra utaltság igazi szövetségesekké tette őket.

"Idillünknek szintén Milos vetett véget. Túlságosan csípte már szemét, hogy mi ketten milyen jól megértjük egymást. Talán valamiféle összeesküvéstől tartott, mely valóban nem állt távol tőlünk. Azonban korlátaink egyelőre nem engedtek számunkra semmiféle taktikát, amit ő csírájában el is fojtott. Még jobban meggyűlöltem őt. Gyűlöltem éjjel, gyűlöltem nappal, minden egyes ébren töltött másodpercemben és még akkor is amikor testem nyugovóra tért. A lelkem nem nyugodott. Úgy éreztem, nem nyugszik meg tán soha."

A férfi elszakította hát őket egymástól. Fájt az elválás mindkét lánynak. De Kathy még az utolsó pillanatokban is mosolygott. Mert erős volt és ő így mutatta ki erejét ellenségei felé, melyet azok minduntalan próbáltak megtörni. Eredménytelenül. Ahogyan többször is megfogalmazta: őt már csak a halál győzheti le. Amíg él, mozog, minden lélegzetvételével fennen hirdeti büszkeségét és erejét. Rettenthetetlennek tűnt. Ez pedig a végletekig hergelte a férfiakat. Újra és újra kitöltötték rajta dühüket, mert mindenáron győzedelmeskedni akartak felette. Az újabb bántalmazások pedig újabb fizikai sérüléseket okoztak, amiket Ritának már lehetősége sem volt begyógyítani. Félt és rettegett. Így kellett magára hagynia a hőst, aki immáron senki segítségére nem számíthatott. Kathy rövid időn belül tüdőgyulladást kapott a fűtetlen sufniban, ami egyenlő volt számára a halálos ítélettel.

Következő fejezet: https://www.phagnes.com/news/a-pusztulas-rozsai-a-kivalasztott-/