Ági Napi Krimije: A tankönyvfelelős

2014.01.01 10:53
 

  I. Rész: Így kezdődött minden…

Jól emlékszik, az év leghidegebb napjára virradt, mikor az igazgató magához hívatta. Máig beleborzong, amikor felidézi magában a nyomasztó emléket. Az igazgató alacsony, köpcös férfi, akiről mindig a Keresztapa jut eszébe. Már attól kirázza a hideg, ahogyan az emberekhez beszél, halkan, rekedtes, fojtott hangján. Ijesztő…
- Nézd, Feri! Volna ez a munka. Elég piszkos és keveset fizet, de lássuk be, valakinek mégiscsak meg kellene csinálnia. – Péter, az iskolaigazgató szokásához híven az irodájában fogadta őt, mint mindenki mást. Ha jól belegondol, gyakorlatilag csak ebben a helyiségben látták, máshol aligha fordult meg az elmúlt esztendők során. Kifürkészhetetlen, hogy mikor érkezik és távozik? De mindennek ellenére valahogy mindenki úgy érzi, mindenhol ott van és mindent lát... „A Mindent Látó Dirinek” is szokták hívni a háta mögött. (Bár egy ősrégi mende-monda szerint valaha „Csókkirály” volt a beceneve. Persze ez nagyon, nagyon régen lehetett, talán egy másik iskolában. Tán igaz sem volt…)
Az irodában félhomály honolt, csupán az íróasztalon álló lámpa adott némi fényt. Rossz időt jósoltak mára a meteorológusok és ez most valóban beigazolódni látszott. Magasan az égen sötét fellegek fújtak gyülekezőt az emberek, de leginkább Ferenc feje felett…
- Elvégre a kölyköknek tanulniuk kell valamiből. – Fejezte be mondandóját a mindent látó diri, azzal hátradőlt öblös bőr főnöki székében és mélyreható pillantásával várta a választ. Ferenc igyekezett összeszedni a gondolatait.
- Péter, ha szeretnéd, én szívesen elvállalom. – Szólalt meg halkan, miközben a parkettát vizslatta buzgón. Ennél őszintétlenebbül talán nem is hangozhattak volna e szavak a szájából. – Bár még soha sem csináltam… - Bizonytalanodott el hirtelen. Ezekben a pillanatokban felmerengett előtte Csilluka, a hajdani technika tanárnő távoli képe. Ő volt a tankönyvfelelős, amióta csak az eszét tudta. Vagy legalábbis, amióta ebben az iskolában tanítja a magyart. Merthogy Ferenc történelem-magyar szakos tanár és a felső évfolyamokon tanít.
Csilluka tavaly év végén ment nyugdíjba, a 40 éves munkaviszonyával. Állítólag nem a gyerekek miatt választotta a nyugdíjazást, ugyanis véleménye szerint velük még valahogy elbírt volna. De azok a fránya tankönyvek…
Mindegy is, miért történt, a szomorú tény, hogy elhagyta őket és az ideggyilkoló tankönyvrendelés rettegett feladatát. Aki azóta találkozott vele, mind azt mondja, hogy Csilluka teljesen kivirult pár hónap alatt.
Az igazgató krákogása térítette vissza gondolataiból.
- A világ változik, nekünk pedig haladnunk kell a korral. Régi idők mennek, új szelek fújnak. Te is tudod nagyon jól Ferikém, klikkesedtünk. Magunkra maradtunk. Nem számíthatunk másra, csakis saját magunkra! Ha elvállalod, én mindenben támogatlak! Egyébiránt úgy hallottam, hogy mostanában érdeklődsz az informatika iránt.
- Igen? Nem is tudom, én csupán egy számítógépet vásároltam a múlt héten. Épp egy hete üzemeltem be.
- Jól van, jól! Gondolom ezek után az új program sem fog fejtörést okozni a számodra. Idén a tankönyvek megrendelése ugyanis már másmódon történik. Interneten keresztül, új programmal… De ha te már ilyen tapasztalatokat szereztél a számítógép terén…
- Csak egy közösségi oldalon regisztráltam magam, azóta kétszer, ha beléptem…
- Jó, jó, jó! Ne szerénykedj! Látom én rajtad a tenni akarást, csak titkolni szeretnéd. Teljesen feleslegesen. – Az igazgató ismét előrehajolt ültében és szúrós tekintetével egyenesen Ferenc szemébe nézett. - Nos, hogyan döntöttél?
Nem volt más választás…
- Vállalom. – Felelte halkan a tanár és egy mély lélegzetet vett.
A beállt csendet az ablak iszonytató csattanása törte meg. Becsapódott. Odakint feltámadt a vihar.

Budapest, 2013. augusztus 18.