Apróra!

2012.12.02 13:28

Szofika már jó ideje önállóságát próbálja érvényesíteni, hol több, hol kevesebb sikerrel. Így történt ez az elmúlt hét szombatján is, mikor koradélután mi, a család többi tagja hirtelen éles csörrenésekre lettünk figyelmesek. Férjemmel halálra váltan szaladtunk ki a konyhába, szinte magunk elé képzelvén azt a borzalmas látványt, miszerint kislányunk egy halom törött üvegcserép között ül és… Idáig már nem is juthattunk gondolatban, mert közben kiértünk a konyhába és amit ott láttunk részint megkönnyebbüléssel töltött el minket, részint elém vetítette egy óriási takarítás folyamatát. Szofika ugyanis pár hete „önkiszolgáló üzemmódra” váltott, így amire éppen „megfájdult” a foga, vette is ki azon nyomban a hűtőszekrényből és állt neki a mindig éhes pocakjába történő „eltüntetésének”.

Azon a délelőttön hosszú idő után végre ismét tejeskávét főztem magunknak, szülőknek. Egészen pontosan egy litert, melyet bögrékbe adagolás után elhelyeztem a hűtőszekrény üres részein. Hely ugyan nem sok volt, így kénytelen voltam amúgy „spórolósan” az ételekkel telt műanyag dobozok tetejére pakolni. Ezzel még nem is lett volna semmi gond. A probléma ott kezdődött, amikor Szofika újfent megéhezett és egy kicsit körül nézett, vajh’ milyen fogára valót talál a hűtőnkben? Nem kell őt félteni, talált. Mégpedig, édesanyám előző napon főzte milánói makaróniját. Azt azonban csöpp kislányom már figyelmen kívül hagyta, mint holmi jelentéktelen tényt, hogy a makarónit tartalmazó dobozka tetején az én csordultig töltött két tejeskávés bögrém figyelt békésen. Nem, ő ezzel mit sem törődvén, nemes egyszerűséggel leemelte a makarónis dobozt, úgy, ahogy volt. És hirtelen nagyon nehéznek találhatta, mert egyből ki is engedte kezecskéiből, pontosan úgy, ahogy volt. A doboz pedig a gravitációnak engedelmeskedvén szabadeséssel konyhánk kövezetére pottyant. Nagy csörrenéssel…

A makaróni csodák csodájára érintetlenül és épségben maradt továbbra is a dobozban, míg műanyag teteje jó három métert repült ki az előszobába. Nem is igazán értettem, hogyan írhatott le L alakú „kört”? De tény, hogy odaesett, ahol fél percen belül rátaláltunk. El lehet képzelni, milyen csúnya látvány fogadhatott minket. A két tejeskávés bögrém darabokban feküdt a padlón és mindent beborított a tejeskávé! Mindent, mintha több liter folydogált volna szerteszét, amerre csak láttunk. Már éppen azon kezdtem el gondolkodni, hogy én ennyit le sem főztem! De hiába, nem volt mit tenni. Neki gyürkőztem hát és hozzá kezdtem a romok feltakarításának. Sajnos nem voltam a helyzet magaslatán, ugyanis egy jól irányzott mozdulattal, a kövezet felmosása hevében ügyetlenül leütöttem a falióránkat, úgy, ahogy volt. Ezzel is hozzájárulván „törési statisztikánk” javításához. S míg én kint törtem-zúztam, addig nagyobbik kislányom, Bella bent a szobában szintén nagyon „ügyesen”, az előző napon – mintegy „előszületésnapi” ajándékául - kapott világító sellő Barbie-csoda farkát egy még ügyesebb mozdulattal letörte. Csak úgy, ahogy volt…

Mindezek után végül elérkezettnek láttam az időt a fürdetés megkezdésére, hogy minél közelebb kerüljünk a már hőn áhított nyugovóra téréshez.

 

Budapest, 2012. november 9.