... az élet

2012.05.31 09:41

Nem is olyan régen,

láttam én egy képet.

Igaz volt és megható,

mint maga az élet.

Egy szép asszony volt rajta,

előtte egy gyermek,

az ő kicsi lánya,

legtöbb a szívének.

Ott ült ím előtte

épp a haját fonta,

apró kezeivel

gyengéden simogatta.

 

- Anyu, olyan szép vagy,

hogy én is ilyen lennék!

- Gyönyörűbb vagy Kincsem,

szebbet nem kívánhatnék.

- Oly erős vagy Mami,

én melletted nem félek!

- Ne is féljél soha,

legfőként amíg élek.

- Anyu, hogyha látlak

mindig úgy felvidulok.

- S az én boldogságom,

ha Rád mosolyoghatok.

- Köszönöm, hogy itt ülsz,

mert már magányos voltam.

- Én köszönöm, hogy vagy,

hisz vezeted az utam.

- Úgy szeretlek Mama,

hogy jobban nem is lehet!

- S az én szeretetem

megfordítja a Földet.

- Elfáradtál Anyám?

Most szomorú az arcod.

- Csak elmerengtem Drágám,

nevem mily szépen mondod...

- Ölelj újra engem!

- kérte a kicsiny gyermek.

S lám, simogatták is,

a szép szerető kezek.

 

Láttam még ily idillt:

szülők gyermekeikkel.

És akik egymásról

a törődést mesélték el.

Felidézem olykor

magamban e képeket.

Hisz e sok csodás kép

talán maga az Élet.