Bella nevében

2013.04.12 19:37
Szeretem a kishúgomat. Nagyon és talán túlságosan is. Amióta megszületett, legszívesebben csak vele lennék. Vagy a közelében. Persze tudom jól, hogy ez nem lehetséges. Mégis… És azt is tudom, hogy ő kicsikét másabb, mint a többi testvér. Valahogy másként viselkedik, mert amikor szeretnék vele játszani, nem mindig engedi. Van úgy, hogy hisztizik és visszautasítja a közeledésemet. Nem tudom, miért teszi? De talán nagyobb baj az, hogy anyuék sem tudják. Van egy szó, amit korán megtanultam Szofikával kapcsolatban, de én nem szeretem használni, mert úgy érzem, valami betegséget jelent. Nem is mondom, csak nagyon ritkán.
Azért vannak ám nagyon szép pillanataink is! Bizony! Most például megsúgom Nektek, hogy múlt hétvégén legalább egy órát viháncoltunk együtt. Szofika legjobban a birkózást és a bújócska-fogócskázást szereti, amiben természetesen én is szívesen vagyok a partnere. Mert ilyenkor érzem igazán, hogy mégiscsak szeret engem. De, pszt! El ne áruljátok Morcos Cumisnak, mert a végén még elbízná magát!
És tudjátok mit? Mostanában szinte csak ilyen szép pillanataink voltak. Ez ám a nagydolog! Tudom, érzem és anyuékon is ezt látom. Mert valahányszor együtt játszunk vagy csak úgy jókat nevetgélünk Szoffanccsal, akkor megjelenik a szemükben az a különös mosoly, melyet leginkább akkor látok, ha ők boldogok. Mint amikor egyedül öltözöm fel vagy külön kérés nélkül magamtól mosom meg a fogaimat. Persze jó alaposan!
Bármilyen is Szofika, én nagyon szeretem őt! És nem csupán azért, mert a testvérem, hanem mert egyszerűen nem tudom őt nem szeretni.

Igen, valahogy így gondol Bella a húgára, Szofikára...
 
Budapest, 2013. április 2.