Cipők

2012.09.16 20:28

A tegnapi napunk igen hatékonyan telt. Többek között átválogattuk az előszoba nagy-nagy cipős dobozát. Kár lenne tagadni, megérkezett az ősz, vele együtt pedig a hűvösebb időjárás. Előkerülhetnek hát a melegebb cipők is. Szépen, sorjában, annak rendje és módja szerint kirakosgattam hát őket, hogy melyek jók még és melyeket nőttük már ki? Természetesen itt inkább csak a gyerekek jöhetnek szóba, elvégre mi, szülők várhatóan tovább már nem növünk.

Bella nagyszülős programon volt, először a Wekerlei Gyermekházban, utána pedig szüleimnél mulatta a délután fennmaradó részét, így rá csak este tudtam (volna) felpróbálni az előásott cipellőket. De bármennyire is bízik abban, hogy erre nem kerül sor, ami késik ugyebár az nem múlik. Szofika viszont itthon maradt velünk, így vele sorban felpróbáltam a teljes őszi-téli cipőkínálatot. És döbbenettel tapasztaltam, hogy az ő lábacskái bizony nem nőttek egy centit sem. Hihetetlen, mégis igaz, maradt 24-es a mérete. Bella ilyenkor már rég a 27-es cipőit, illetve csizmácskáit koptatta, az ő tappancsai hihetetlen gyorsasággal nőttek, volt, hogy szinte hónapról-hónapra. (Csupán halkan jegyzem meg, hogy két éve stagnál, továbbra is 30-as cipőt hord majd' hatéves kora ellenére.) Tőle maradt is "hozomány" bőven kishúga számára, aki minden jel szerint, egyelőre nem törekszik arra, hogy ideje korán beléjük nőjön. Persze a ruhaméretek már egészen másképpen alakulnak. E tekintetben viszont Szofika vezet, hiszen már csak egy fej választja el nővére teljes testmagasságától. Maholnap arra ébredek, hogy kész nagylány lett ő is.

No, de térjünk vissza egy kicsit a kiscipőkhöz. Általában egy helyen tároljuk őket, kivéve, amikor Szofika rájön a "rejtekhelyükre", mert akkor pillanatok alatt azon kapjuk magunkat, hogy az egész lakást cipők garmada borítja be. Mindenhol szembeköszön ekkor egy-kettő vagy akár egy fél pár cipellő. Női, férfi, gyermek, mikor hogy, Szofika igazán nem csinál abból gondot és nem is aprózza el. Ide is jut egy kevés, oda ni pedig még több. Leginkább a lábunk alá, így nem csoda, ha olykor épp, hogy orra nem bukunk bennük. Bár igaz, arra is volt már példa!

Mialatt a cipőket válogatom, előkerülnek a doboz legmélyéről a féltve őrzött babacipőcskék is. Bella 9 hónaposan indult el bizonytalan lépteivel, széttárt kezekkel és lábakkal, hogy végül édesanyja karjaiban találjon biztonságra. Nem volt azonban ott sokáig, már indult is tovább, bizonytalanul, inogva mégis egyre biztosabban. De mire elindult, az ő lábacskái bizony már elérték a 20-as cipőméretet és innentől nem volt megállás. Majd' három év leforgása alatt 7 méretet nőttek. Szofika szintén 9 hónaposan indult el apró lábacskáin, s nővéréhez hasonlóan 10 hónapos korában már szaladt, biztos lábakon állt.

És most, évekkel később előttem hevertek azok a kiscipők, melyek ezeket a babalábakat tartották, védték-óvták. Bella és Szofika cipői. Utaztam egy kicsit a múltban és eszembe jutottak azok az idők, amikor még egészen picik voltak kislányaim. Ugyanazok, mégis mások. Ott voltam azon a játszótéren, ahová mindig elzarándokoltam Bellával, mert a közeli játszótéren nem talált magának barátokat. Ahol megtette első lépteit és nyaranta élvezte, hogy a puha homok csiklandozza picinyke lábujjait. És visszatértem ahhoz a domboldalhoz is, ahol gyermekként szaladgáltam, télen a nagy hóban pedig siklott a szánkóm. Majd évekkel később Szofika bóklászott ugyanitt, fedezte fel magának a tájat és közben élvezte, hogy önállóan jár-kel. Előttem vannak arcocskáik, ahogyan nevetnek és integetnek felém, miközben a szél belekap egy-egy tincsükbe és rakoncátlanul játszadozni kezd vele. Mert ilyenkor még a szélnek is játék az élet.

Nézem ezeket a kiscipőket és pár percig felidézem a múltat, melyet ha ismét megélni nem is, de elfelejteni biztosan nem fogok!

Bizony, igazi kincseket rejt a mi nagy-nagy cipős dobozunk. Nem akármilyen doboz ő, hiszen a szeretet, gondoskodás is benne lakik. Tegnap óta pedig azon kapom magam, hogy valahányszor a konyhában van dolgom, titkon összekacsintok ezzel a dobozzal, mely magában rejti a múltunkat.

 

Holnap valószínűleg újrakezdődik a cipős huzavona, mert Bella nem lesz hajlandó egyik pár cipőjét sem felvenni. Legalábbis első körben. De addig még hagyom, hogy az édes emlékek töltsék ki teljesen szívemet.

 

Budapest, 2012. szeptember 16.