Csiga Benő
Csiga Benő, a kis csiga
egyik nap elhatározta,
elindul és világot lát,
felkavarja az út porát.
És ahogy ezt kiötlötte,
köd előtte, köd mögötte
össze is szedelőzködött,
házával felöltözködött.
Pakolt még a vándorútra,
megdagadt a tarisznyája.
Egyre nőtt az útravaló,
nem figyelt rá a kis bohó.
Majd mikor lassan elkészült,
fenn az égen már a Hold ült.
Így esett, hogy mire végzett,
közben be is esteledett.
Mit volt tenni? Csiga Benő
megvárta míg a Nap feljő.
Lefeküdt hát ím aludni,
pihenten kell vándorolni!
Másnap aztán korán fölkelt,
köszöntötte ő a reggelt.
Sorra vette, mi a dolga,
mire legyen most még gondja?
Félbeszakadt fejtörése,
mikor megjött az éhsége.
Gyomrocskája csak úgy korgott,
ezzel bíz választ is kapott.
No, hogy finom étel legyen,
az úton pogácsát egyen,
neki állt nagy hévvel sütni,
meg tudja bendőjét tömni.
Oly sokáig szorgoskodott,
míg a Nap már lenyugodott.
Hoppon maradt ismét Benő,
hogy csiga-feje csak úgy fő.
Harmadik nap nagy vidáman
ébredt Benő az ágyában.
- Ma már végre útra kelek,
örömömben énekelek!
Sebbel-lobbal kapta magát
irányba állítván házát,
de a háza csak nem mozdult,
Benő csiga majd’ felborult.
Hiába is erőlködött,
súlyos terhe folyton csak nőtt.
Mikor elfogyott ereje,
egy gondolat ötlött eszébe.
Átnézte hát szép sorjában
mi is lapul a házában?
Mitől lett oly nehéz vajon,
hogy elindulni se tudjon?
Volt ott minden, sok felesleg,
nehezek közt is legesleg.
- Csak ami kell! – mondta Benő.
Nos, válogatni kezdett ő.
Csupa haszontalan kacat,
vége-hossza nem volt annak.
S mire csak a fontos maradt,
jó éjt kívánt néki a Nap.
Negyedik nap útra készen
várta Benőt, hogy ébredjen.
De a csiga továbbaludt,
nem nyitotta ki a kaput.
Fáradtságtól elaléltan
szuszogott a kis ágyában.
Nehéz volt a készülődés,
húzódik az útra kelés.
Lassan nyílik Benő szeme.
Talán végre felébred-e?
Magához tért valahára,
kiröppent szeméből álma.
Felnézett Benő az égre:
Vajh’ a Nap már előbújt-e?
De bizony, hogy régen fenn volt,
délidőben harang kongott.
Késő most már útra kelni,
szép tájakat felfedezni.
Pórul járt ma ismét Benő,
eltelt lassan a délidő.
Sej, nyomta szívét a bánat,
a vándorlás ugyan várhat.
Egyre messzebb kerül az út,
talán előle el is fut.
Épp arra járt Tücsök Peti,
nézte, fejét miért szegi
kis barátja, Benő csiga?
Mi lehet a gondja-baja?
Megkérdezte hát az okát,
nem hagyja így a cimborát!
Főleg ilyen szép időben,
épp most ne legyen jó kedvem?
- Mi az, komám? Mért lóg orrod?
Mire fel van ily nagy gondod?
Ma, amikor nagy tavaszi
bált szervez Béka Pataki?
- Azért vagyok ily szomorú,
mert úgy rágja szívem a bú.
Arra gondoltam négy napja,
vándorolni de jó volna!
Hiába a sok fáradtság,
nem sikerül a mulatság.
Úgy alakult, negyedszerre
is itthon talált az este.
- Ne búslakodj, hisz minek ám?
Tarts te vélem, kis cimborám?
Elmegyünk együtt a bálba,
a bú maradjon magába!
Így nógatta tücsök koma,
fel is vidult Benő csiga.
Vágyott is nagyon a táncra,
világ helyett, megy a bálba.
- Nem bánom no, gyerünk gyorsan,
szedem a lábaim nyomban.
Táncolni ők úgy szeretnek,
nem várakoztatom őket.
Szólt a csiga, s a két barát
nyakába vette a lábát.
Kézen fogva elindultak,
a bálban bíz jót mulattak.
Bár a terve meghiúsult,
Benő emiatt nem búsult.
S ha kirándulni lesz kedve,
tarts akkor te is ővéle!
Budapest, 2009. december