Dolli, Bella, Panni (részlet, Kislányok)

2012.03.15 14:24

Dolli

- Anyu, nem akarok óvodába menni. – mondta szomorúan Dolli és szorosan édesanyjához simult. Anyukája elmosolyodott és megsimogatta kis buksiját.

- Tudom, kincsem. De sajnos muszáj. Anyának dolgoznia kell menni.

- Eddig nem dolgoztál! – nézett rá szemrehányón Dolli, mert sehogy sem értette a dolgot. Bár az is igaz, hónapok óta már többször átbeszélték az ovikezdés okát. Édesanyja ezúttal is türelmesen válaszolt.

- Igazad van. Eddig nem dolgoztam, mert amikor megszülettél, még nagyon picinyke voltál. És ahogy telt az idő, te vele együtt nőttél, egyre nagyobb lettél. Most pedig már akkora vagy, hogy anyuka visszamehet dolgozni, téged pedig az óvonénik gondjaira bízhat. Meglátod, nagyon fogod szeretni az ovit. Lesz ott sok gyerek, akikkel jókat játszhatsz és még több játék, mint amennyi itthon van. Ne búsulj! Mert akkor én is szomorú leszek. És én nem szeretek szomorú lenni.

- Én sem szeretek szomorú lenni. -vonta meg a vállát a kislány.

- Na, látod! Fel a fejjel kicsikém. Meglásd, este itt fogsz nekem lelkendezni, hogy milyen csodálatos dolog az óvoda. És sehogy sem fogod érteni, vajon miért nem szerettél volna odajárni?

- De én nem akarom, hogy visszamenj dolgozni és óvodába sem akarok menni! – dobbantott egyet a lábával, hogy nyomatékot adjon mondandójának.

- Ej, ej kisasszony! – csóválta a fejét rosszallóan anyuka – Mit is beszéltünk meg az „akarom-nem akarom”-ról?

- Azt, hogy nem szabad ilyet mondani. – hajtotta le fejét Dolli – Anyu!

- Tessék?

- Én nem szeretnék oviba járni!

- Tudom. De ugye te is érted, hogy attól még muszáj?

- Igen.

- És miért muszáj?

- Azért, mert neked dolgoznod kell. – sóhajtott egy nagyot Dolli.

- Ó, az én okos nagylányom! Hiszen téged nem is az oviba, hanem egyenesen az iskolába kellene vigyelek. Olyan okos vagy már!

- Anyu, de én oda sem akarok… Akarom mondani: én oda sem szeretnék járni!

 

Panni

Panniéknál nagy volt a sürgés-forgás. Az egész család óvoda-iskolakezdési lázban égett. Peti éppen fogat mosott, anyuka reggeliket csomagolt a konyhában, apuka bosszúsan kötötte a nyakkendőjét. Már a harmadiknál tartott.

- Ez sem jó. – mondta, majd lemondóan sóhajtott és nekiállt kibogozni.

- Én már az elején mondtam neked, hogy a szürkét válaszd. – suhant el mögötte felesége és a férfi vállára terítette a szürke nyakkendőt.

- Ez az! Ez lesz a tökéletes! – vidult fel apuka arca és megkönnyebbülten hurkolta a nyaka köré. – Várod már az óvodát? – kacsintott kislányára.

Panni felkucorodott a szoba közepére helyezett karosszékbe és onnan nézte készülődő családtagjait. Mindenki tett-vett, csak ő nem. Hiszen ő kelt a legkorábban, fogat mosott és már fel is öltözött. Úgy várta, hogy elinduljanak. Először az óvodába mennek, ott marad Panni. Utána anya és Peti továbbmennek az iskolába. Bátyja ma kezdi az iskolát, első osztályos lett.

A kisfiú éppen végzett a mosakodással és benyargalt a szobájába, majd kisvártatva kikiabált:

- Anyu! Nem találom a zoknimat!

- Ott van az ágyadon! – kiabált ki a konyhából anyuka.

- Anyu! Nem találom a trikómat!

- Annak is ott kell lennie az ágyadon! Nézd csak meg jól!

- De nem találom!

- Pedig odatettem.

Egy kis csönd következett. Időközben apuka is elkészült a bonyolult nyakkendőkötéssel.

- Megvan! – kiabálta Peti.

- Most már indulnom kell. Legyetek jók és vigyázzatok magatokra! – köszönt el apuka kis családjától és mindenki arcára egy nagy cuppanós puszit nyomott. – Sziasztok! Este pedig kérem majd a nagy élménybeszámolókat! – azzal becsukta maga mögött az ajtót és leviharzott a lépcsőn.

Panni lecsusszant a karosszékből és kiment anyukájához a konyhába.

- Anya!

- Tessék csillagom!

- Hogy fogják hívni a kistestvért?

- Hannának.

- A Hanna fiúnév?

- Nem, a Hanna kislány név, mint a Panni.

- Akkor nem lehet Hanna a testvérke neve.

- Nem? No és miért nem?

- Mert kisfiúnak nem lehet kislány nevet adni!

- Kisfiúnak valóban nem, de egy kislánynak igen. Elvégre nem hívhatjuk a picit Tominak.

- Tominak nem, de Vilinek igen.

- Vilinek? És miért éppen Vilinek?

- Mert nekem az tetszik.

- És ha kislány lesz a testvérke?

- Kisfiú lesz.

- Egészen biztos vagy benne?

- Egészen biztos.

- No, jól van. Egyezzünk meg! Ha kisfiú lesz a kistestvér, Vilinek fogjuk nevezni, de ha kislány lesz, akkor Hannának. Rendben van így?

- Rendben van.

- Akkor kezet rá. – emelte kézfogásra kezét anya, Panni pedig egy jó nagyot csapott bele, majd hozzátette: Kisfiú lesz!

Anyuka elmosolyodott és megpuszilta, mire Panni anyuka nagy pocakjának viszonozta a puszit.

- Anya!

- Igen, csillagom?

- Mikor megyünk az óvodába?

- Pár perc és indulunk kicsim. – azzal bekiabált Peti szobájába: - Peti! Gyere, vedd a cipődet! Nem szeretnék utolsóként érkezni sem az oviba, sem pedig az iskolába!
 

Bella

- Bella! Gyere kislányom, vegyük a cipődet! Siessünk, mert a végén még elkésünk az óvodából. - anyuka kapkodott és idegesen pislantgatott a nappali felé. - Bella, hányszor kérjelek még? - A lakásban mély csend honolt. Semmi válasz, még egy pisszenés sem hallatszott.

- Komolyan mondom kislányom, ha még egyszer szólnom kell neked, hogy gyere öltözni, abban nem lesz köszönet! Háromig számolok és háromra nekem itt legyél: egy, kettő... - mire azonban a háromhoz ért volna, egy kócos, álmos arcú kislány jelent meg az ajtóban és szó nélkül édesanyja elé állt. Hallgatagon tartotta lábacskáját, hogy édesanyja ráadhassa a cipőt. Az asszony megenyhült erre és egy puszit nyomott a kobakjára. Hirtelen eszébe jutott valami, ahogyan végignézett kislányán és könny futotta el szemeit a meghatottságtól. Ő mindvégig tisztában volt azzal, hogy egyszer majd eljön ez a pillanat, most mégis oly korainak tetszett számára, mintha az elmúlt három év három nap lett volna csupán. Azt is sajnálta, hogy az utolsó hónapban már nem tudta kivenni a teljes szabadságát, mert előbb hívták be dolgozni. Két kollégája is ágynak esett egy makacs influenzától, így kénytelen volt munkába állni.

Az ősz már ideje korán éreztette hatását. Anyuka lassan elkészült az öltöztetéssel, már a kabát is Bellára került. A kislány szótlanul bújt ruhácskáiba. Amikor már a sapkát is összekötötte anyukája az álla alatt, összenéztek, megfogták egymás kezét és csendben elindultak az óvoda felé. Az ajtó halkan csukódott be mögöttük.