És még mindig ciripel a tücsök (Előzetes)

2012.11.12 18:51

Valahányszor…

 

Már nem is tudom, hol s hogyan kezdődött igazán? Vagy pontosan mikor? Csak azt tudom, hogy valahányszor rágondolok, akkor mindig az a két csillogó szempár tűnik fel előttem, melybe olyan jó volt belepillantani. Már akkor is…

Talán azzal kezdődött, hogy az udvarunkba költöztek. Én tizennyolc lehettem. Igen, éppen annyi voltam. Ebben biztos vagyok, mert akkoriban érettségiztem. Azaz még csak készültem a szóbeli vizsgákra.

Forró tavaszi nap volt, én pedig az ajtónk előtt ültem a kedvenc lócámon és magoltam. Vagyis magolnom kellett volna, ám én inkább élveztem, ahogyan a nap sugarai cirógatják az arcomat. Szombat délelőtt volt és anyuék a piacra siettek. Bár nem volt messze tőlünk, hiszen a Lehel téri piactól csupán kétutcányira laktunk. Az ebéd már javában fortyogott a tűzhelyen, a gőzölgő étel finom illatai szinte az egész udvart betöltötték. De jó is volt az!

És akkor hirtelen arra lettem figyelmes, hogy hangos csörtetéssel beviharzik. A kövek csakúgy kopogtak aprócska cipellői alatt. Még ma is hallom, valahányszor felidézem azt az édes pillanatot. Trapp-trapp-trapp-trapp. Az éles hangok ellenére mégis zene volt füleimnek. S míg mások mérgesen kiáltottak rá, valahányszor zajt csapott, addig én élvezettel hallgattam. Sőt, még azokat a fülsértő lármákat is imádtam, melyeket mindenféle tárgy egymáshoz ütögetésével keltett. Háromévesen..

.