És te milyen ember vagy?

2016.10.31 18:12

A teljesség igénye nélkül..

Milyen ember vagy te? - Ez a rövidke mondat nem csupán költői kérdés volna részemről, mint inkább megválaszolandó. De nem nekem, hanem önmagunk számára. Tényleg, szoktunk egyáltalán ezen elmélkedni?
Vagy csak éljük a mindennapjainkat jól, rosszul, tudatosan, avagy céltalanul, ki-ki a maga habitusának, legjobb tudásának megfelelően? Tették-e már fel valaha is ezt a kérdést nekünk, és ha igen, mi volt rá a válasz? Az ember ösztönösen jónak próbálja mutatni magát, mert hogyan is nézne az ki, ha mások rossznak tartanák? Nevezhetjük ezt egyfajta önvédelemnek is, hiszen általános elfogadottságként a jót szeretjük, míg a rosszat visszautasítjuk. Ebből kiindulva pedig ki az, aki választaná inkább a kirekesztettséget, mint mások szeretetét? Egészséges érzeletű ember semmiképp. De mi magunk, valóban jók vagyunk-e? Képesek vagyunk-e önmagunkra objektíven, mintegy kívülállóként tekinteni és, minden elfogultság nélkül, magabiztosan kijelenteni: Igen, én jó ember vagyok! Úgy vélem, nem létezik csak jó és csak rossz ember. Hiszem, hogy mindannyiunknak vannak jó és rossz oldalai is, ahogyan a mindennapjaink sem egyformák.

Mostanában sokat gondolkodom azon, vaj'h ÉN milyen emberré váltam az elmúlt több, mint három évtized során? Alapvetően jó embernek vallom magamat, és ezen nézetemet bátran vállalom is. Egész eddigi életemben úgy éltem, hogy másokat tudatosan ne bántsak. Talán még a konfliktushelyzeteket is elkerültem. Nem minden esetben álltam ki a véleményem mellett, ha az a másokéval szemben ütközött. Nem biztos, hogy ez volt az egyetlen és megfelelő út részemről, de én ezt az utat választottam. Mindazonáltal tudom, hogy vannak rossz oldalaim is, nevezzük ezeket tulajdonságoknak. Természetesen ezen tulajdonságok megítélése is elég szubjektív lehet, tekintettel arra, hogy míg egyes emberek negatívként kezelik, addig mások szemében talán éppen pozitívnak minősül. Elvégre nem vagyunk egyformák. Mi nem lehetünk egyformák! Mindannyian
máskor, máshol, más körülmények között láttuk meg a napvilágot és nevelkedtünk, formálódtunk. Más emberek, élmények hatottak ránk, más és más tapasztalatokat gyűjtöttünk akaratosan és akaratunktól függetlenül. Mi valóban mások vagyunk.

És talán éppen ebből a "másságból" fakadóan, míg önnön magunkat próbáljuk minél jobb színben beállítani, addig másokat hihetetlen gyorsasággal és kíméletlen módon vagyunk képesek kritikákkal illetni. Mert ilyenek vagyunk. Ha úgy tetszik, ítéletet mondunk, "ítélkezünk". Akár bevalljuk magunkról, akár nem. Én is, te is, ő is.. Tesszük mindezt ráadásul annak ellenére, hogy soha nem jártunk a másik cipőjében. Nem éltünk át olyan élethelyzeteket, melyeket ő, nem rendelkezünk ugyanolyan személyiséggel, mint amilyennel ő rendelkezik.

(...)

És, ha azt a kérdést teszem fel: boldog ember vagy te? Vajon hányan vágnák rá gondolkodás nélkül, miszerint igen, ők valóban boldogok? Feltételezhetően már jóval kevesebben, mint ahányan a "jót" vállalnák magukra.
De, ha az ember nem boldog, akkor abból egyenesen következik, hogy boldogtalan? Köztes állapot nem létezik? Dehogynem! Mint, ahogy véleményem szerint nincsen csak jó és csak rossz ember, úgy nem létezhet csak boldog és boldogtalan ember. Mert mit is jelent a boldogság? Átmeneti állapot csupán, mely az öröm
érzésével, egyfajta megelégedettséggel tölti el az ember szívét. Nem lehetünk csak boldogok vagy boldogtalanok, viszont lehetünk harmóniában önmagunkkal és a világgal. És ha ez a kiegyensúlyozott állapot állandóvá válik, akkor talán joggal sorolhatjuk magunkat inkább a boldog kategóriához, mintsem a boldogtalanhoz.

(...)

Igen, a mélyreható önértékelés napjait élem, mely elfoglaltság részemről nem feltétlenül kellemetes, viszont annál inkább szükséges. Hiszem, hogy időnként meg kell állnunk a mindennapos rutinban és szeretteink, a környezetünkben élő emberek mellett saját magunkra is szánni némi figyelmet. Legyen ez egyfajta lelki megtisztulás időszaka.

Nem vagyok tökéletes! Ezt sosem állítottam magamról és túlságosan okos embernek sem gondolom magamat. Átlagos, egyszerű nő vagyok, aki előtt egyre határozottabban körvonalazódik, hogy mit szeretne elérni az
életben, mi teszi boldoggá, és mely tényezők azok, melyeket egyértelműen ki kell zárnia ahhoz, hogy minél teljesebb, kiegyensúlyozottabb életet élhessen. Mily könnyű ezt így megfogalmazni, ugyanakkor milyen nehéz véghez is vinni! Nem igaz?

Tanulok. Ezúttal azonban nem az iskolapadban ülve, hanem az élettől kapott pofonok kereszttüzében állva. Tanulok az ütésektől "nyert" tapasztalatokból és a bölcs emberektől. 36 éves múltam, több végzettséggel rendelkezem, melyek jelen pillanatban számomra nem többek a papíroknál. Az életben ugyanis ahhoz, hogy milyen emberi kapcsolatokat építek ki, vajmi keveset érnek. S bár eddig is sokat tanultam, jó ideje látom, még
mindig mily keveset tudok! Töredékét annak, mely tudással felvértezvén könnyedebben, és sebek, sérelmek szerzése nélkül alakíthatnám a sorsom. Mert a papírok az anyagi kiszolgáltatottságon kívül nem védenek meg mástól, másoktól. Sem önmagam hibáitól, sem pedig a csalódásoktól.

(...)

S, hogy milyen ember vagyok is én? Jó, rossz vagy boldog...? - Vagyok, aki vagyok. Amilyenné lettem és amilyenné még válni fogok. De mire ehhez a kérdéshez eljutok, annyit tudok csupán magamról, hogy nem
rossz...

Budafok, 2016. május 11.