... és végül

2014.01.30 20:13
 

 

Édesanyámnak ajánlom, aki a soraimon keresztül szeret emlékezni. (Még a nagyon rossz dolgokra is…)

Köztem és a professzor között nem alakult ki nagy „barátság”. Leginkább önmaga miatt sem. És talán miattam. Akkor nem voltam erős semmilyen téren. Beteg voltam és meggyötört. Egy fiatal roncs. Mások szerint szép, én azonban utáltam saját magam. És ezen az sem segített, hogy első hazatérésem alkalmával az értem érkező fiatal mentős tiszt a szívéhez kapott, mikor meglátott és hangosan ezt mondta: Uram atyám, szerelem első látásra! – Csakúgy zengett tőle a folyosó, én pedig fülig pirultam ott, a padon ücsörögve, félig feltett lábakkal. Bekötözve. Végül azt, hogy lábra tudtam állni kétszer is, szüleim támogatása mellett Csaba doktornak köszönhettem. Ő adott, sokszor lehelt életet belém.
A prof csak a testi egészségem „helyreállításával” volt végig elfoglalva, a lelkemmel, a szívemmel már kevésbé törődött. Emlékszem, az utolsó napokban egyszer őrjöngve kergetett ki az irodából, mert szokásával ellentétben korábban ment be dolgozni és ott talált az egyik számítógép mellett. Pedig semmi rosszat nem csináltam, csupán legépeltem a betegek zárójelentéseit… Nagyon ki volt akadva, még Csabát is jól leszúrta. Pedig mit tehetett a fiatal doki arról, hogy nem gépíró kisasszonynak állt? Nem, ő gyógyítani akart, csakis az orvoslásra tette fel az életét és olyan felesleges dolgokkal, mint a gépelés, nem szeretett foglalkozni. Akkor azt hittem, soha nem bocsájt meg nekem a prof. De nem így történt és én minden vitánk, szócsatánk ellenére örök hálát fogok érezni iránta mindazért, amit értem tett.

Előrehozott búcsúja sem sikeredett éppen szívderítőre, mely az én sürgetésemnek volt köszönhető. A korai elválás tulajdonképpen az én konokságom miatt következett be, melynek alkalmával a következőket mondta nekem:

„Ágnes, írja le az érzéseit! Írjon le mindent, amit érez. Kezdje ezzel. Szembesüljön mindazzal, amiket átélt. Nyissa ki végre a szívét! Tegye meg ezt kérem, ha magáért nem, hát… értem. És ha ezt megtette, akkor nyissa ki a világát mások számára is. Mert érdekes dolgok rejlenek önben. Ha ezt nekem nem hiszi el, talán egyszer majd elhiszi másoknak. Izgalmas a személyisége és ezt nem szabad eltitkolni. Mert egyszerűen vétek nem csupán önmaga, hanem velünk szemben is. Hallgasson rám, legalább most az egyszer! És ígérem, többet nem fogok kérni magától…”

Kedves Prof, valószínűleg nem tudja, de lassan már két éve teljesítettem kérését. És ezt egyszer talán még személyesen is elmondhatom Önnek. Addig is minden jót kívánok és…
… köszönöm!