Jóga, India és a többi... (részlet)

2012.05.12 16:01

Ma nem voltam hatékony. De úgy is fogalmazhatnék, hogy az ég egy adta világon semmit nem csináltam. Kivéve a pihenést. Bezony! Ma aztán áldoztam az édes semmittevésnek, mely áldozattal testem és lelkem egyaránt feltöltődött. És milyen jól esett! Tehát ha úgy vesszük, valami haszna azért mégis csak volt az egész napos henyélésnek, miközben élveztem, ahogyan a lustaság egyre jobban elhatalmasodik rajtam. Én pedig teljesen átadtam magamat e ritka óráknak. Mert alapból elfoglalt vagyok. Talán túlságosan is. Általában ezren pörgök és úgy kell engem leállítani. Ha mások nem figyelnének oda rám, talán még túl is hajtanám magamat. Azért pedig igazán kár volna. Micha, életem párja, Reni a barátnőm és egyben fogadott testvérem, a barátaim és persze nem utolsósorban anyu és a nagyi azok, akik olykor figyelmeztetnek földi halandóságomra. És bármennyire is nehezemre esik elfogadni a tényt, miszerint nem vagyok egy istennő (Micha szemében természetesen az és ráadásul az egyetlen), mégis kénytelen vagyok beletörődni. Azért szeretem ám feszegetni a határaimat. Éppen tegnap mondta egy idegen, hogy én két végén égetem azt a bizonyos gyertyát. Sejtettem én ezt már őelőtte is, de valahogy rossz érzés volt szembesülni vele. Főként egy olyan ember  által, aki még csak nem is ismer. Mondjuk ebbe pont beletrafált.

De volt már arra is példa, hogy éppen ezen kijelentés ellentettje húzott fel, de nagyon. Évekkel korábban ugyanis egy elkényeztetett „úrilányka” merészelte azt mondani a szemembe, hogy olyan semmitmondó az én életem. Üres és értéktelen. Csakúgy, egyenesen bele a képembe, ráadásul minden szemrebbenés nélkül. Ez lettem volna én szerinte. Na, én erre olyat mondtam, hogy később még magam is megbántam. Ő szintén megdöbbent szabadszájúságomon, azonban tíz perc elteltével bájosan cseverésztünk tovább és tettük le a mai napig tartó barátságunk alapjait. Ím, egy happy end. Igen, az élet sokszor valóban kiszámíthatatlan fordulatokat tartogat számunkra. Mi pedig bolondok volnánk nem kihasználni minden egyes pillanatát, mellyel megajándékoz bennünket. Én legalábbis így élek. A „Carpe diem” felfogás áll hozzám a legközelebb, de ez nem jelenti azt, hogy könnyűvérű volnék. Annál azért jóval több van bennem.

És, hogy mivel telnek a mindennapjaim? Hát kérem lehet választani. Repertoáromban előfordul minden, épp csak szumóbirkózás nem. Jó, túloztam egy kicsit. De igazán csak egy icipicit. Tekintettel arra, hogy érdeklődési köröm is iszonyat széles határokat feszeget, így tartalmas életemet igyekszem minél jobban e határok közé szorítani. És még így sem tudok mindazzal foglalkozni, amivel szeretnék. De ebbe már beletörődtem. A hétköznapokon és hétvégén jógaoktatóként lazítom azokat, akik a feszített robottól megválván próbálják elérni a teljes nyugalom stádiumát. Ezt nyújtom számukra, általában sok sikerrel.


 

Tényleg, ahogy így végigtekintek jógaoktatói pályafutásomon, mintegy el kell ismerjem önmagam előtt, hogy csupán pozitív élmények értek. De elég lesz a vállveregetésből, hiszen másból is áll az élet. A jóga iránti elkötelezettségem egyébként egy másik szenvedélyemből, nevezetesen Indiából származik. Imádom Indiát. Amióta először tettem le a lábam e számomra Szent Földre, a rabja lettem és évek óta visszajárok. No, nem csupán egy-két hétre. Ugyan! Annál én jobban szeretem második hazámat, melynek egyedülálló és csodálatos kultúrája teljesen magával ragad, valahányszor odautazom. Nálam nincs holmi látogatás, turista városnézés. Én maga vagyok az Utazó, aki mindent megtekint, felkutat és magába szív, hogy aztán e milliónyi élménnyel gazdagodván térjek haza és táplálkozzam belőlük az év maradék részében. Mindig visszavágyom Indiába. És mindig is vissza fogok térni oda, amíg csak lélegzem és mozgok.

 

Reni, a barátnőm egy igazi egyéniség. Detto, mint én. Mégis, folyton ámulatba ejt a stílusával, hanyag eleganciájával, melyből csakúgy árad a titokzatosság és nőiesség. Állítólag ő ugyanígy vélekedik rólam, mert szerinte olyanok vagyunk mi, akár az ikertestvérek. Ezen véleményét osztom is. Persze nem arról van szó, hogy egymást fényeznénk, csak hát nagyon jó barátnők vagyunk. Ennyi. A divatban mindenesetre utolérhetetlen! Szent meggyőződésem, hogy a divat egyenlő barátnémmal és ez nem elfogultság részemről, csupán egy pillantást kell rá vetni és az ember egyből látja. Ott van példának okáért a harisnyafarmer, melyet már jóval annak előtte magára húzott, mint az egyáltalán bekerült volna a köztudatba. Nem tudom, hogyan csinálja, mindenesetre nagyon megy neki. Ő az én kis divatdiktátorom.

Reni mellett még egy barátnőm van, aki nagyon közel áll hozzám. Ő Zsili, és teljes mértékben különbözik tőlünk. Nem baj, mi így szeretjük őt és fogadjuk el annak, amilyen. Velünk ellentétben Zsili nagyon szereti a földhöz ragadt dolgokat, melyek lehetőség szerint a legtávolabb állnak a művészet valamennyi ágától. Zömök testalkata is csak ezt a fajta földhöz ragadottságát erősíti mind jobban. Azért mi nagyon bírjuk őt! Persze olykor neki is vannak rossz napjai, amikor a mi idegeinket őrli és zúzza porrá, minek utána Renivel nem győzzük magunkat százrét hajtogatván visszaszerezni elveszített önuralmunkat és kiszipolyozott nyugalmunkat. Például megőrjít a prímatorna mániájával. Nem vagyok bigott és nem tartom magamat felsőbbrendűnek sem, mégis vannak dolgok, amelyek nálam már kiverik a biztosítékot. Nem bírom, amikor állandóan az isteni alakformáló tornájáról zeng ódákat, miközben látom, pontosabban nem látom az eredményét. Semmit, semmit. Egyáltalán semmit nem változik tőle Zsili, mégis ajnározza, hogy ennyivel jobb és klasszabb, szemben az én jógaóráimmal.

De csak egyszer, csak egyszer az életben érném el nála, hogy végre oda is tolja a képét az egyik órámra, bizton megváltozna a véleménye. De ez olyan távol áll tőle, mint Makó Jeruzsálemtől (apropó a jeruzsálemi sztorit el ne felejtsem megemlíteni), nagyjából, mint Zsili Indiától. Ebben az életben legalábbis tuti nem tudom rávenni egyetlen indiai körutazásra sem. Nem baj, Renire mindig számíthatok. Bár nagyon úgy fest a dolog, hogy a küszöbön álló utamnak sajnos egyedül kell nekivágnom, mert akkortájt Reni éppen egy törökországi kiküldetésen vesz részt. Ez a munkája, tehát nem mondhatja azt, hogy bocs, de mindenes barátnőm Indiába tart és muszáj vele mennem, mert hát a világ nem világ egymás nélkül. Kénytelen vagyok elfogadni hiányzásának okát, így igazoltan lesz távol. Azért egy leges-legutolsó kísérletet teszek még Zsili meggyőzésére, ami persze egyenlő a lehetetlennel. Reni szerint jobb is így, mert a jóga szülőföldjére utazni egy olyan személy társaságában, aki azt sem tudja, mi fán terem a jóga, eleve reménytelen vállalkozás. Valószínűleg igaza van.