Még...

2014.07.09 14:06

Még egyszer sem voltam ilyen nehéz helyzetben, mikor le kellett írnom valamit. Mert valahogy mindig maguktól jöttek az újabb és újabb gondolatok, melyek újabbakat szültek. Érzéseket, melyeket oly könnyű volt leírni. Legalábbis könnyebb, mint átélni. De most... Most még az érzések sem egyszerűek. Túl bonyolultak annál, mintsem könnyedén papírra tudnám vetni mindazt, melyet magukban rejtenek. Köszönetet, hálát...? Igen, valami olyasmit.
Kisebbik lányom, Szofika az idei tanévben egyszer s mindenkorra búcsút int a bölcsödei éveknek, bölcsödés életének. Tény, hogy negyedik életévét töltötte be februárban és bár elvileg maradhatna -talán a gyakorlatban is-, mégsem lenne "hasznára". Bármily fájdalmas elfogadni az elválás gondolatát, annál ésszerűbb megtenni azt. Szofi fejlődése ugyanis így kívánja...
Igaz, milyen fájdalmas? Olyan rideg, olyan szigorú... olyan ésszerű. Lássuk csak: adva vagyon egy autista kislány, aki kezdetben ugyanolyan volt, mint bármelyik más kortársa. Angyali, édes és nem utolsósorban egészséges... Legalábbis látszólag. Ez a kis csöppség hónapról hónapra éppúgy növekszik, gyarapodik, mint a többi vele egykorú gyermek. Testvéréhez hasonlóan szülei szeme fénye. Azután egy napon, egy megfoghatatlan napon történik valami és minden tökéletes dolog, mely addig a szülő számára a boldogságot jelentette, hirtelen csorbát szenved. Mert valami láthatatlanul is eltörött. És a kislány attól a naptól kezdve nem fejlődik tovább. Nehéz időszak veszi kezdetét Szofika családja, de talán még inkább maga, Szofi számára.
Hisznek/hisztek vajon az úgynevezett "isteni gondviselésben"? Én az Eszterlánc Bölcsöde 1-es csoportjának megismerése óta feltétlenül! Ebben a csoportban ugyanis nem más, mint maga a Szeretet lakik. A szeretet, a nyugalom és a béke. Igen, ez a csoport valóban a Béke Szigete annak ellenére, hogy az "egyesek", vagyis az "esenisek" köztudottan nem egyszerű esetek. Mégis ebben a csoportban Ági és Ica néni személyében olyan szerető gondozónőkre találtak, akikhez fogható talán nincs is több a világon. Számunkra semmiképp. Akiknek ezek a kisgyermekek minden hibáikkal együtt úgy tökéletesek, ahogy vannak. Itt nincsenek elvárások, csak elfogadás, gondoskodás és "tanítás". Igen, valódi életre nevelés zajlik sok-sok játékkal, mókával, kacagással és olykor hisztivel vegyült sírással. Ági és Ica néni nem csupán Szofika gondozónői. Nem, számunkra jóval többek lettek annál! Igenis kijelentem, hogy a kispesti Eszterlánc Bölcsöde, és a bölcsöde 1-es csoportja, Ági és Ica nénivel az élen, Szofika második családja lett az itt eltöltött két év során. Igazi pótanyukái csodálatos odaadással, türelemmel és még több szeretettel vették és a mai napig veszik körül kislányomat és a csoportba járó többi gyermeket. Minden egyes napon. Fáradhatatlanul. Mostanában, a tanév végi bizonyítványosztások időszakában úgy is fogalmazhatnék, hogy kitűnőre vizsgáztak minden téren. Gyermekszeretetben, gondoskodásban, felelősségben, emberiességben és még hosszan sorolhatnám. Mára tudom, hogy képtelen vagyok és leszek mindazt a mélységes hálát és tiszteletet kifejezni számukra, mellyel irántuk tartozom.
Kedves Ági és Ica néni mindent nagyon szépen köszönünk! MINDENT. Szofika az ölelésével, maszatos puszijaival, mi pedig e talán semmitmondó, mégis mindent kifejező szavainkkal... És tiszta szívemből kívánom, hogy még hosszú-hosszú évekig töltsék meg szeretettel, gondoskodással az utánunk következő sok-sok kisgyermek hétköznapjait.
Még Szofi búcsúja után is.
Még...
Az elkövetkező napokban három levél íródik. Hivatalos levelek, ahogyan az a három személy is hivatalos, akiknek szánom. Nem kérek, csupán elmondom, pontosabban leírom mindazt, amit fontosnak tartok. Akkor is, ha az mások számára érdektelen.

Budapest, 2014. június 13.