Mosolyogj!

2012.09.10 19:18

Megfigyeltétek már magatokon, hogy mennyit mosolyogtok? Akár egy nap? Vajon eleget? Eleget ahhoz, hogy igazán boldognak érezzétek magatokat? Vagy valójában boldogok vagytok, mosolygás nélkül is. Lehetséges volna?

Én nem vagyok egy túl mosolygós típus. Legalábbis, amikor emberek között vagyok. Ez mindig is így volt. Emiatt pedig sokszor kaptam hideget és meleget is, amiért NEM mosolygok. Pedig mosolyogtam, csak éppen nem előttük. De olyan is volt, hogy ezt mondták nekem, miközben végig mosolyogtam. Belülről. Az viszont már nagy baj, ha a "külső mosolyomat" észre sem veszik. Tudnunk kell meglátni a másik ember mosolyát még akkor is, ha az nem ül kinn az arcán. Észre kell vennünk, azt, ha valaki jól érzi magát velünk, mint ahogyan azt is, amikor nem. Mert az mutat valamit. Ha mosolyra fakasztunk valakit, az nagy dolog!

Gyerekként folyton bohóckodtam, ezért a barátaim viccesnek tartottak. Nem voltak sokan ugyan, de ők szerettek a társaságomban lenni és nem csak megtűrtek maguk között. Én ontottam a poénokat, míg ők nagyokat kacagtak. Ekkor éreztem igazán jól magam. És tudjátok mit csináltam még? Velük nevettem...

Nem vagyok egy túlságosan vidám ember, legalábbis a tágabb környezetem meglátása szerint. De azok, akik közelebb állnak hozzám, tudják, hogy nagyon is az vagyok. Még akkor is, ha éppen nem nevetek és még csak nem is mosolygok. Ismernek, és számomra ez a fontos. Nem kell megjátszanom magam előttük. Amúgy sem vagyok jó színész, az érzelmeim rögtön láthatóak az arcomon. Igen, őszinte embernek tartom magam. Talán volna ezen még mit finomítani. Még az is megeshet, hogy egyszer elkezdek pókerezni... Egyszer...

Olykor elgondolkodok azon, hogy vajon lehet-e állandóan mosolyogni? Lehetséges, de, hogy az igazi, szívből jövő mosoly volna... Nem tudom. Mindenesetre hiszek abban, miszerint a vidámság nagyon sokat jelent az ember életében. Mert sok mindenen átsegít és még csak pénzbe sem kerül. Ugyanakkor a kislányaim boldog mosolya nekem minden pénzt megér!  Ám ők mégsem akkor a legboldogabbak, ha megveszem számukra az oly áhított játékot, melyre nagyon vágynak. Koránt sem. Akkor mosolyognak igazán, tiszta, gyermeki szívükből, mikor együtt vagyok velük. És nem csak fizikailag. Amikor együttjátszunk, beszélgetünk vagy csak összebújunk. Olyan elégedettség ül ki ekkor az arcukra, hogy érzem, igen, ezért érdemes volt... Megérte? Ez több annál! Ők valóban mindent pénzt megérnek.

Éreznünk kell a másik ember mosolyát még akkor is, ha az kívülről nem látható. Mert éppen fáradtabb vagy... Igazából nem is kell, hogy oka legyen. Ő csak... Szóval vidám és boldog ember a belső mosolyával együtt. Számomra az a fontos, ha úgy segítünk valakin, hogy a lelkével is törődünk, mert szerintem csakis így lehet. Így érdemes!

Igyekszem "mosolyogva" tenni a dolgom, miközben gyermekeimet készítem fel arra, hogy majdan kiegyensúlyozottan lépjenek ki a nagybetűs, embert próbáló életbe. Bár olykor mindezt a szemmel látható "anyai mosolyom" nélkül vagyok kénytelen megtenni, hiszen a szigor elengedhetetlen "árnyalata" a gyermeknevelés, az igazi féltő-óvó törődés sokszínű palettájának.

Mi, szülők, ezen fáradozunk tehát úgy, hogy közben próbáljuk minél szilárdabban lerakni az alapokat. A "mosolygás" alapjait. És egyszer se feledjük a bölcs mondást, miszerint:

Két ember között a legrövidebb út egy MOSOLY!