Naplórészlet 10.

2012.09.01 17:49

Emlékezés

Későn ért haza. Pontosabban más emberhez képest korán, ha nem vesszük, hogy egész éjjel ügyelt. Szerencsére könnyű estéje volt, az osztályon nem volt sürgős eset, az éjszaka nyugodtan és csendesen telt. Csak Szilvi törte meg párszor hívásával a Belgyógyászat csendjét. Sajnálta a lányt, hiszen a születésnapja volt és ő nem tudta kellő módon felköszönteni. Úgy, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva, főként, ha az ember szíve szerelmes. Már pedig ő az volt. Tiszta szívéből szerette a lányt, bármit képes lett volna megtenni érte. Igaz, így belegondolván bármit sajnos mégsem. Bizony, az ügyeleti beosztást még az ő két szép szeméért sem volt hajlandó átírni a prof, bárhogyan próbálkozott is nála. Végül beletörődött és már csak abban reménykedett, hogy másnap ki tudja engesztelni szerelmét. Az engeszteléshez jobb ötlet híján egy óriási, vörös rózsákból álló csokrot rendelt előző nap a sarki virágárusnál, mert öt év leforgása alatt volt ideje megfigyelni, hogy a vörös rózsa Szilvi kedvenc virága. A csokrot személyesen szeretette volna átadni neki, közvetlenül azután, hogy a kórházban leteszi a lantot. Gondolta ugyan, hogy nagyon fáradt lesz, de ez már mind nem számított, csakis Szilvi boldogsága. Az éjszakai telefonbeszélgetések alatt a lány egyszer el is sírta magát, annyira bántotta, hogy harmincadik születésnapján nem vacsorázhatnak együtt. Nagyon sajnálta őt és már egyáltalán nem törődött azzal, hogy kipihenje magát. Csak Szilvi járt az eszében.

A meglepetés ébresztő, a frissen vágott és harmatosan illatozó rózsacsokorral végül beváltotta a hozzáfűzött reményeit. Szilvi bár még nagyon álmos, de leírhatatlanul boldog lett tőle. A lánynak csak 10 órára kellett bemennie a laborba, így volt még egy kis idejük, hogy az elszalasztott meghitt órákat bepótolják. Most végre sikerült.

A férfi nagyon fáradt volt, mikor autójával megállt a ház előtt. Már semmire sem vágyott, csak egy jó meleg fürdőre és az ágyára. Nehézkesen kászálódott ki az ülésről, bezárta a kocsiajtót és lassan megindult az oly várva várt pihenés felé. Éppen azon morfondírozott, hogy ezúttal kihagyja a fürdést és egyenesen az ágyába fekszik, amikor megszólalt a már jól ismert dallam. Nagyot sóhajtott, majd elővette a zakója zsebébe hanyagul bedobott készüléket, miközben végig azon fohászkodott, hogy csak ne a főorvos legyen a vonalban, mert akkor annyi a pihenésének. A hívott szám azonban ismeretlen volt, így kissé megkönnyebbülten szólt bele: Hallo.

- Hallo! Doktor Úr? Elnézést kérek a zavarásért, de beszélnem kell Önnel!

- Üdvözlöm... Igen? Bocsánat, de kivel beszélek?

- Ne haragudjon, még be sem mutatkoztam... Én az a lány vagyok, aki öt hónappal ezelőtt, a nagy havazásban..

- Ágnes? Mi történt? Természetesen, hallgatom! Mondja, miben segíthetek? - hosszú szünet következett, mire a férfi már azt hitte, hogy megszakadt a vonal. - Hallo! Ott van még? Ágnes!

- Tudja a nevem.. - A suttogó hang alig hallhatóan végre megszólalt. - Ön... Emlékszik a nevemre?

- Természetesen! Az ember ritkán felejti el a megmentőjének nevét. De fogalmazhatnék úgyis, hogy a védőangyalának...

- Nem gondoltam volna. De ez most nagyon jól esik, köszönöm. - a hang ismét elhalkult. A lány nagyon nehezen beszélt, szinte lehelte a szavakat.

- Ágnes, nagyon nehezen hallom, kérem beszéljen hangosabban! Miben segíthetek Önnek?

- Doktor úr, kérem, segítsen nekem. Nem szeretnék meghalni..