Ne azt nézd!

2017.05.16 13:49

Halovány arcocska könnyei szétfolynak,

mint barázdák közt kúszik,

el nem apad a patak.

Fájdalom a lelke, mert fájdalom az élet.

S boldog naivsága, mára mind csak a múlté lett.

Lám ő volna tényleg, a szeretet büszke atyja?

Míg szülötteit lopva a földbe eltapossa.

Sajgó sebeiken a fullasztó plakátok,

mit letépni nem tudnak, olyan az, mint egy átok.

Eltaszítja őket, szinte meg is tagadja.

És így, ha már nem látja, a sírást nem is hallja.

 

Ne azt nézd…

Mit dölyffel a szemed elé kitár,

mert a panoráma megett a pusztaság oly sivár.

Minták közt a féreg, úgy kidülleszti mellét,

de nem vállalja többé a szeretet nagy terhét.

Hazugsággal tömi tele a nagyvilágot,

valótlan „díszhegyek”, melyet senki még nem látott.

 

Két leány a világ, már arcomat viselik,

míg szívük a szívemmel csordultig meg is telik.

Védelmezem őket, csak őértük lélegzem,

hogy felettük ne a bú győzedelmeskedjen.

 

S ha nem hiszed, hát nézz rá, de nem ám úgy kevélyen!

Pillants a szemébe, most nézzél bele mélyen!

Zokog az a kislány, s én csitítom őt, némán.

Bíz’ nehéz súllyal nyugszik a Galád, gyönge vállán.

Meghalt minden jóság, mit eddig hitt felőle.

S kérdem én: Hallgassak?

 

De csitt! Többet egy szót se…

 

Budafok, 2017. május 16.