Nyújtsd a kezed!

2012.11.06 10:22

Építkezünk. Igen, én úgy gondolom, hogy amíg világ a világ, az egész emberiség építkezik. Kivétel nélkül, minden ember felépít valamit, amelyre aztán vagy büszke, vagy szégyell később. Felépítjük saját világunkat, melyben éljük a mindennapokat és tőlünk függ, hogy oda kit engedünk be, avagy kit nem? Törekszünk a boldogságra, elvégre az emberi természet már csak ilyen: gyarló és boldogságkereső. Ebben pedig semmi rossz nincs, egészen addig, amíg ez a boldogság keresés mások boldogságának útjába nem áll. Egyformák sem vagyunk, hiszen mindenkinek más a fontos, más cél élteti és más jelent számára örömet.
Egy dolog azonban közös bennünk, mégpedig az, hogy hatással vagyunk egymásra. Akár így, akár úgy, de befolyásoljuk egymás természetét, viselkedését. Vannak köztünk olyanok, akik barátkozók és vannak elutasítóak. Csupán mi rajtunk áll, hogy mely „tábort” erősítjük. Ha valakit sok csalódás ért élete során, az könnyen válhat elutasítóvá. Mondván, hogy úgyis csak újabb csalódás érné, ha megnyílna mások előtt. Így hát a könnyebb megoldást választja, ezzel viszont a nehezebb út talajára lépve halad tovább. Kétségtelen, hogy a „barátkozáshoz” több erő, energia befektetés szükséges, hiszen aki minden csalódása ellenére képes újra és újra tiszta lappal indítani, mások felé fordulni, az valóban figyelemre- és nem utolsósorban tiszteletreméltó.
Én mindkét tábort megjártam már. Az elmúlt év alatt nagyon sokat csalódtam olyan emberekben is, akikben azelőtt teljes szívemből megbíztam. Mint utóbb kiderült, óriási hiba volt. Ezzel viszont kezdtem megváltozni, visszahúzódó, bezárkózó lettem. Nem kerestem mások társaságát és a közeledést sem mindig fogadtam el. Talán nem feltétlenül volt jó választás ez részemről. Pár hete azonban újraértékeltem bizonyos dolgokat és ismét kezdtem megnyílni. Vagy kinyílni. Úgy érzem, sokat tanultam a hibáimból és az életből egyaránt. De ez a tanulási folyamat korántsem ért a végére, hiszen még nagyon hosszú út áll előttem.

Ma újabb segítő kezet nyújtottak felém, melyet őszinte örömmel fogadtam el. Egy „régi” ismerősömmel való találkozás erősített meg abbéli hitemben, hogy igenis helyes utat választottam. Minden nap hozhat valami újat, így sosem szabad feladni! Semmit. Mert élni és hinni kell! Az emberekben. Abban, hogy még nem halt ki a jóság, mert az igenis létezik. Köztünk van, csupán észre kell venni, meg kell találni és mindehhez nyitott szemmel járni. Még akkor is, amikor úgy érezzük, semmi értelme sincs. Semminek.

Nemrégiben, Bella eltűnése kapcsán még azon szomorkodtam, hogy mennyire magára van hagyatva az ember és szinte senkire sem számíthat ebben a világban. Talán nem gondoltam komolyan, de akkor mégis úgy éreztem. Ezen a héten azonban ketten is megöleltek és minden egyes látható vagy láthatatlan öleléssel támogatást kapok a folytatáshoz. Mindannyiunknak szüksége van erre a támogatásra, mert erőt ad nekünk. Segít továbblépni, bármilyen nehéz útra sodor is minket az élet. Mi valóban hatással vagyunk egymásra és örömmel tölt el minket, valahányszor csak azt üzenik felénk: Nyújtsd a kezed!
 
Budapest, 2012. október 30.