Ősz
Lehullott már az utolsó
falevél is, mely aranyló
színével festi a földet,
vidítaná a bús tölgyet.
- Ugyan te fa, ne légy komor,
jön még tavasz majd húsvétkor.
Újjászületsz, higgy csak nékem,
rigó ámul szépségeden!
Ám a tölgy csak egyre búsul,
ég alja is bekomorul.
- Nézd, koronám lent széthullva,
királyságom immár oda.
Láttad, én mily délceg voltam,
s zölden meredt minden ágam?
De most, hogy így pőrén állok,
vigasztalást nem találok.
Madárfészkem mind kiürült,
összes fiókám elrepült.
Itt állok most elhagyatva,
lassan hó hull ágaimra.
A tavaszt hát egyre várom,
addig alszom téli álmom.