Padon

2013.05.17 18:09

 

Csak egy pad, és nem más. No persze még a többi,

egy kisgyermek az anyját, hogy felvegye, úgy kéri.

Új színek, új illatok, s új emberek az utcán,

ismeretlen arcok között ülök most oly árván.

Megváltozott minden, már semmi sem a régi!

S hogy mikor történt mindez? Az a bolond, aki kérdi…

 

Tegnap végigmentem újra a kedves járdán,

s hagytam, hogy elessek azon az öreg buckán.

Nem vagyok már gyermek, régen buktam el benne,

fel is rémlett egyből a sok esés emléke.

 

Másabb lettem én is, legbelül bizony érzem,

s én buta fejjel nézem, egyre nézem a kézfejem.

Eltűnt a puha bőr, lám ráncok lettek rajta,

hát megharapta őt is a múló idő foga.

Nem fáj mégis úgy bánt, hogy gyorsan másra nézek,

vidítsanak fel inkább a hangos, vidám képek.

 

Belekap hajamba most a fáradt őszi szél,

a fák koronája is mind új mesét mesél.

S én hallgatom, mert vágyom, hisz meg kell ma értsem,

hogy az elmúló évek vajon mit súgnak felettem?

 

Még tovább ülök rajta, azon az ócska padon,

még tűnődve tekintek szét ezen a csodás napon.

S hiába kér az idő, még nem kelek fel róla,

mert nem ütött csak kettőt az a kopottan szép óra…