Sárkynak, egy igazi megszállottnak

2012.09.18 09:21

Tánc

 

Az első mozdulatok mindig nehezek, mert akkor még csak ismerkedünk a tánccal. Majd ahogy egyre jobban megismerjük, még nehezebbé válnak, mert utána el kezdjük őket megtanulni. De amint közelebb kerülünk egymáshoz és összeolvadunk velük, érezzük, hogy minden egyes lépés mind könnyebbé és könnyebbé válik. S mikor már egyáltalán nem esnek nehezünkre a legbonyolultabb mozdulatok sem, egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy régóta táncolunk. Vagy észre sem vesszük, és mindez láthatatlanul történik…

Mert akkor már csak mi vagyunk. Mi és a tánc. Ez számomra nem más, mint egy erős szövetség, melyet a zene kapcsol össze, ő egyesít minket. Táncolni jó érzés, mert felszabadulunk általa és egy olyan „világba” repít minket, ahová jó betenni a lábunkat. Ahol jó lenni! Talán még egy másik dimenzió is…

Túloznék? Meglehet. Csak… egyszerűen nehéz kifejezni azt, amit igazán nem is lehet kifejezni mással, mint mozdulatokkal. És a zenével. De aki táncolt már valaha is, az tudja jól, hogy csoda születik benne. A lelkében, hiszen ilyenkor a lélek együtt táncol a testtel. És aki ráérzett ennek a megfoghatatlan csodának az ízére, az többé nem ereszti el. Mert már a részévé vált.

Minden kultúrának megvan a maga táncneme, stílusa. Csupán rajtunk múlik, hogy melyiket fogadjuk be, melyiket érezzük magunkénak. Itt nincsenek rangsorok, egyik sem „alávalóbb” a másiknál. Hiszen mi is mások vagyunk. Másnak kell lennünk, mert a világ így színes. Mi pedig így szeretjük. Hogy mit? A világot vagy a táncot? Inkább magunkat… Mert magunkat szeretnünk kell!

 

Az első mozdulatok mindig nehezek… A tánc már csak ilyen.

… de ha soha nem kezdünk bele, akkor az életünk is szegényebb lesz nélküle…