Szofika verse

2012.05.11 22:30

 

Szofi nevében

 Vajon ismersz? És látsz is?

Azt, amilyen vagyok?

Én látlak, hallak téged,

lélegzem és érzek.

Mert élnem kell,

bár sok mindent nem értek.

Ilyen lettem, ilyen vagyok.

Nem bántok senkit,

mégis ütéseket kapok.

De nekem is van szívem!

Hasonlítunk egymásra, hát

nyújtsd a kezed, segíts kérlek,

mert így nagyon nehéz minden.

S te csak beszélsz hozzám,

tán már haragszol is rám.

Én hallgatom. Nem értem.

Tudom, hogy zöld a fű és kék az ég,

érzem bőrömön a nap sugarát,

hallom, ahogy zúg a szél,

s látom a harmat cseppjét.

De sok mindent nem tudok még.

Ezért várok, talán figyelek is.

Ismerkedek önmagammal,

hogy eljuthassak Hozzád!

S így még a világ sem hullik szét.

Ami másnak két lépés,

nekem sajnos több tucat.

S hiába várod a válaszom,

nem hallod meg hangomat.

Ahol te már régen jártál,

én még csak most taposom.

Fogadj el engem ilyennek,

hogy mosoly nyíljon arcomon.

Budapest, 2012. május 11.