Tél
Cseresznyefánk udvarunkban
kopár ága, mind pőrén van.
Mérges vihar fújja-tépi
elgyötörten sírva kéri:
csillapodjon, ne bántsa őt,
s hagyja békében a tetőt.
De az bíz csak egyre dühöng
erejétől vaskapu döng.
Jégcsap lóg le az ereszről
messze ő a kemencétől.
Gyorsan siklik a fakutya
hűen követi a nyoma.
Hó fed mindent, merre látunk,
fázón simul ránk kabátunk.
S a kis tó is már befagyva
halacskáit elringatja.
Szomorúfűz fejét hajtja
gyűrt avar uszálya ránca.
Nincs alant már egy szál fű sem,
egy virág még annyi sincsen.
Körös körül a vakító
selyem habos hófehér hó.
S a háztetőn alkonyatkor
megcsillan a friss porcukor.