Tesz-Vesz Blogger Verseny

2012.03.13 13:45

Babázás okosan - avagy spórolós trükkök szülőknek

Hogyan lehet olcsóbban beszerezni mindent? Erre a kérdésre egyszerű választ tudok adni. Majdnem mindenhez használtan is hozzá lehet jutni, ám a kivételek közül is csak a legszükségesebbeket javaslom! Öt és fél év tapasztalata azt mondatja velem, hogy valóban kerülni kell a haszontalan cikkek, illetve a túl sok gyermekruhák vásárlását. Én ugyanis éppen ezen hibámnak iszom jó pár hónapja a levét. Elsőszülött kislányomnál rengeteg ruhát vásároltam össze, amikből sok darabot alig viselt. Második kislányom pedig általában a szekrényben nőtte át őket (mármint a rucik voltak a szekrényben, ő maga szabadon garázdálkodott a lakásban, utcán, villamoson, bárhol). Most pedig örülök, ha egy-egy csomagon végre túladok. Ráadásul időszakonként szintén hatalmas mennyiségű ruhákat kapunk ismerősöktől, rokonoktól, melyeket már kinőttek a gyerekeik. Na, ezek elszállásolása sem kis feladat számomra két és fél szobás panellakásunkban.

Én általában mindent használtan vásárolok aukciós oldalakon, vagy a kedvenc használtruha üzletemben. Szeretek odajárni még akkor is, ha éppen semmire nincs szükségem, ellenben kikapcsolódásnak remekül megfelel. Persze ilyen alkalmakkor sem jövök el üres kézzel, no de annyi baj legyen. Kell a lelkemnek. És akkor sem esek kétségbe, ha éppen kevesebb a pénzem, legfeljebb egy jóval kisebb értékű (200-300 forintos) aprósággal távozom (mint például egy pici játék: plüsskutyus, baba, stb.), melyet természetesen nem magamnak szánok, mégis szükségem van rá. Mert hát ugye a lelkem...

Ebből fakadóan tehát még egy hibámat hozzácsapnám az előzőekéhez, ez pedig nem más, mint a szintén őrült számba menő játékok felhalmozása, mely a későbbiekben sok-sok bosszúságom forrása lesz. Mostani eszemmel, játékokból is csak a legszükségesebbek beszerzése mellett teszem le a voksom. Azonban nem vagyok ellene a különféle csörgő-zörgő, rezgő-villogó, ingó-bingó technikai csodáknak sem. Ennek megfelelően, bár nem játékszámba megy, mégis nagyon hasznos lehet egy bölcső, mely tapasztalataim szerint sajnálatos módon elég ritka és még használtan is a drágább bababútorok közé tartozik. Ennek fejlesztő hatása azonban utólag feltétlen elgondolkodtatott. Mára bánom, hogy ez a bútor végül kimaradt kislányaimnál, de legfőként másodszülött lányomnál (az okokra most nem térnék ki, az érdeklődők számára a honlapomon elolvasható). Egy babajátéknak számító "eszközt" azonban megemlítenék, melyet teljesen feleslegesnek és akár károsnak is tartok. Nevezetesen a bébikomp, mely úgy vélem csakis hátrányára válik a fejlődő kisgyermeknek. A fejlettebbeket egyértelműen korlátozza mozgásában, míg a járni tanulókat úgymond becsapja, mert elhiteti velük, hogy saját maguk járnak.

A babakocsi megválasztása sem kis feladat, hiszen manapság annyifélét kínálnak eladásra. Fontos szempontként megemlíteném, hogy amennyiben az édesanya gyakran közlekedik gyermekével a városban, úgy minél kisebb súlyút válasszon. Ezeknek ugyan előnyükkel szemben az a hátrányuk, hogy pehely súlyuknak köszönhetően egyben kisebb méretűek is, melyek nagyobb babák számára esetleg kényelmetlenek lehetnek. Ez ellen még nem tudom a "gyógyírt", legalábbis nem olcsón (és használtan).

A járóka tekintetében személy szerint a hálós változatot preferáltam, melyet nagyobbik lányomnál remekül kihasználtunk. Bár másodszülött kislányom is nagyon sok időt töltött el benne -nővéréhez hasonlóan szintén ebben állt fel először a kapaszkodók segítségével. Ám tény, hogy párnázott pereme nem mondható éppen biztonságosnak. Ezt kislányom három erős harapással be is bizonyította.

Bébiőrt és légzésfigyelőt szintén beszereztünk annak idején, mely "kellékekből" mi csupán az utóbbinak vettük nagy hasznát. Bébiőrre teljesen felesleges volt beruháznunk, tekintettel lakásunkra, mely minden irányból könnyen "áthallható". A lakással ellentétben viszont nagyon is tudom ajánlani a családi házban élők számára, mert véleményem szerint ott igenis elkél egy ilyen készülék.

És akinek még a kevésre is alig jut pénze? Ne keseredjen el, bár tudom, ezt könnyebb mondani, mint csinálni. De tény, hogy nem a játékok tömkelege, vagy a  legdrágább babák, autók, márkás ruhák (és ki tudja még mi mindenre vágyik egy gyermeki szív) a legfontosabbak, hanem a szeretet, melyet semmi sem pótolhat!

 

Ez a bejegyzés a TeszVesz blogger versenyén indul:

www.teszvesz.hu/bloggerverseny

Jelentkezz Te is!