Tesz-Vesz Blogger Verseny

2012.03.14 11:17

Toronyóra lánccal - ugye Te is rajongsz az ékszerekért és órákért?

Ha most visszarepülhetnék az időben, talán még egy esszét is tudnék kanyarítani erről a témáról, de egy szakdolgozatot mindenképp. Mivel azonban sorstársaimhoz hasonlóan én sem fiatalodom (az időgépet pedig megsemmisítették), így kénytelen vagyok a mostani eszemmel és világlátásommal megközelíteni az ékszerek világát. Már évek óta semmilyen ékszert nem hordok. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem is rendelkezem velük. Természetesen megtartottam a "lánykoromból" származó kincseimet, melyeket erős nosztalgikus érzéssel nézegetek át olykor, mikor éppen a szekrényem felső részében van dolgom. Ilyenkor általában keresni szoktam valamit és amikor már minden tudományom elhagy, az összes lehetőségből kifogytam a lelőhelyeket illetően, az utolsó mentsváramhoz fordulok. Ez pedig a legfelső fiókom.

Van ott minden, mi szem-szájnak és régmúlt időknek ingere, emléke, melynek megfelelően arany, ezüst, bizsu s ami fénylik, megtalálható e csodás rejteken. (Kérem, hogy a betörők ezúttal hanyagolják eme blog olvasását. Vagy nem is! Á, nincs nálunk semmilyen ékszer, csak egy szegény templom egere.) Lehet hát oda hosszú, lógós aranyfülbevalót elképzelni, fehér kövekkel díszített cirádás arany gyűrűt, ásványi kőből formázott angyalkát, mely ezüst láncon fityeg, strasszokkal kirakott női karórát és ki tudja még mi mindent? Annyifélét azért mégsem, elvégre nem vagyunk mi a Rotschild báróék, sem azok leszármazottai. Sajnos...

Ifjonti koromban viszont képtelen voltam úgy elhagyni a lakást, hogy ne lett volna rajtam legalább tíz darab ékszer. Így, szám szerint. Ezekből eleve nyolc (négy-négy) az ujjaimon volt megtalálható iszonyatos küllemű és méretű alumínium gyűrűk formájában, melyekből csupán a két kisujjamra nem jutott. Szerencsére. Gimnazista voltam ekkortájt és édesapám látván reggelente ezekkel a "mutatós" példányokkal való felszerelkezésemet, minden egyes alkalommal megjegyezte: Látom lányom, veszed a bokszereidet. Talán hívatlan jegyellenőrök látogatására számítasz?- Megjegyzem teljesen felesleges volt ezen viccelődése, tekintettel diákbérletemre, melyet mindig magamnál tartottam. Kivéve azokat a napokat, amikor nem felejtettem otthon. Ezekben a korántsem elenyésző esetekben ugyanis a "felékszerezés" elvonta a figyelmemet és átsiklottam azon jelentéktelen tény felett, hogy bérletemet előző nap az ellenőrnek történő felmutatást követően nem hátitáskámba rejtettem vissza, hanem egy hanyag mozdulattal hátsó farzsebembe vágtam. Másnap pedig hangulatomnak megfelelően, a szűkebb nadrág mellett tettem le a voksom. Valahogy ezeken a napokon inkább gyalogszerrel mentem át Wekerlére.

A förtelmesen borzalmas, koponyás, kígyós és két kéz tartotta rózsás (ki tudja miért, ez utóbbi szintén elég ijesztő látványt nyújtott) gyűrűk mellett akkoriban még órát is viseltem. No nem kell semmilyen vérengzősre gondolni. Bizton állíthatom, hogy kvarcórám igenis visszafogott volt, mégis férfias. Nos, igen. Az egyik gyalogosan iskolába menős napomon találtam. Csakúgy ott hevert az út szélén és kétségbeesetten hívogatott. Engem. Hát megesett rajta amúgyis érzékeny szívem és felvettem. Első látásra nagyon megtetszett, így attól a naptól kezdve büszkén hordtam is. A gimnáziumot együtt jártuk ki. Az óra és én. Nagyon boldogok voltunk. Leérettségizésemet követően még nagyon sokáig viseltem. Én tényleg szerettem azt az órát. Aztán egyszer csak, évek múltán történt valami és többé már nem vettem fel. De ez az óra szintén velem maradt a mai napig, csak éppen nem a karomon viselem, hanem abba a bizonyos szekrényfiókba helyeztem örök emlékül.

 

Ez a bejegyzés a TeszVesz blogger versenyén indul:

www.teszvesz.hu/bloggerverseny

Jelentkezz Te is!