Vihar
Lázálom. Nem lehetett más.
Gyilkos vihar tombolt ott künn.
Tetőmet szaggatta-tépte,
villámjával megégette.
Mennybéli pokloknak kínja,
ördögi szél fújta-zúzta.
De a kis ház rendületlen,
állta ostromát szelíden.
Így a vihar mást is gondolt,
erősebb tán soha sem volt.
Támadott újra és újra,
falaimat harapdálta.
Ím a ház most megválaszolt,
várrá változott, úgy dalolt.
Vérző sebei, a téglák
harci énekét kántálták.
S lám a vihar lecsendesült,
sajgó küszöbömre kiült.
Bánatát mind elzokogta,
ám bárhogy kérlelt, ajtóm zárva.
Sírt, hogy végre szánjam meg őt.
De én nem engedtem be az esőt.
Budapest, 2013. július 2.